Criszi

– A nagy garázs az épület másik végében van! – Shirley csak suttogva beszélt, miközben próbálta minél kisebbre összehúzni magát. A csapat egy kiugró falrész mögött lapult, Lysander ugrásra készen várakozott néhány méterrel előrébb. Pár pillanattal korábban lépteket hallott, és most mind feszülten várták, hogy mi fog történni.
– Eljutunk oda, csak nem megy minden egyik pillanatról a másikra – James idegesen markolta a pisztolyát, de még nem emelte lövésre. – Egyszerre csak egy dologra koncentráljunk!
– Maradjatok már csendben, a fenébe is! – Mia vetett egy–egy gyilkos pillantást mindkettőjükre, mire azonnal elnémultak, és újra Lysanderre függesztették a szemüket.
Ebben a pillanatban ők is meghallották a bakancsok jellegzetes koppanását a kövön, amire Lysander már percekkel korábban felfigyelt. Shirley egyből 430–as köré fonta a karjait, Mia és James pedig készenlétbe helyezték a fegyverüket, ám használniuk végül nem kellett. Amint a talpig feketébe öltözött alak belépett a látószögükbe, Lysander szeme ezüstösen villant, és már ott is termett a magas alak előtt. Látszott, hogy a férfi az övéhez kapott, de esélye sem volt, Lysander egyetlen, precíz ütést mért a nyakára, és a lábai összecsuklottak alatta.
Mire James és Mia odaértek melléjük, Lysander már az idősödő, enyhén őszülő férfi kezének az összekötözésével bajlódott. James azonnal mellé guggolt, és segített neki.
– És mit csinálunk vele? – Mia kérdőn oldalra biccentette a fejét, ahogy az ájult férfi arcát figyelte, amit a ráncok még csak finom hálóként szőttek át.
– Szerintem elég, ha csak itt hagyjuk – Shirley a kiszögellés felé bökött, ami mögött eddig ők rejtőztek. – Mire bárki is rátalál, mi már nem leszünk a közelben.
– Azt hiszem, igazad van – James felállt és leporolta a nadrágját. – Jobb, ha egyáltalán nem is időzünk tovább!
Lysander végzett a férfi bokáinak összekötözésével is, így ő is csatlakozott az apró körben álló társaihoz.
– Mennyi biztonsági emberre kell még számítanunk addig? – nézett Shirley–re.
– Nem tudom – a lány elgondolkodva hordozta végig barna szemét a folyosón, hófehér bőre alatt a lila erek furcsa mintát rajzoltak a gyenge neonlámpák fényében. – Eddig is sokkal többel kellett volna találkoznunk. Olyan kihalt minden…
– Higgyük azt, hogy veszettül nagy szerencsénk van, és csak menjünk tovább! A csapdára pedig még csak ne is gondoljunk! – Mia hangja megbicsaklott a csapda szónál, de úgy tett, mintha észre se vette volna.
– Oké, akkor indulás! – Lysander újra elindult, és a többiek némán követték.
Innentől kezdve gyorsabban haladtak, a kihalt folyosók egymás után jelentek meg és tűntek el, egy végtelen labirintus kiismerhetetlen kanyarjait követve, de Shirley mindig magabiztosan választotta ki a következő lépésüket. Lysander bármennyire is figyelt, egyáltalán nem hallott más zajt a saját kapkodó, reszelős lélegzetvételükön, és a négy bakancs, valamint az apró mezítelen talpak csattogásán kívül.
– Állj! – Shirley hangjára mindenki összerezzent, de azonnal megtorpantak. – Már nem vagyunk messze.
– Akkor beszéljük meg a lehetőségeket – Lysander szemöldöke alig láthatóan megrándult, amikor végig nézett a többieken. Mia kötését egyre jobban átitatta a vér, szinte már semmi nem látszott a fehér gézből, arca egy halottéhoz hasonlított, az élettelen, karikás szemekkel, és a tartása is meggörnyedt, amitől még kisebbnek és törékenyebbnek látszott, mint általában. Shirley félelemtől tágra nyílt szeme szinte világított, ahogy a kék hajzuhatag közrefogta, és James vállai is fáradtan görnyedtek előre. A legrémültebb azonban 430–as volt, aki még mindig Shirley mögött keresett menedéket, és vékony ujjai görcsösen markolták a lány pólóját.
Lysander egy másodperccel tovább tartotta bent a levegőt, mint szükséges lett volna, aztán lassan kieresztette. Keze megragadta a tarkóját verdeső fehér tincseket, a fejbőréből kiinduló tompa fájdalom kitisztította a gondolatait.
– Shirley, hogy néz ki a garázs?
– Több kisebb bejárata van, mi is az egyik oldalsó ajtón fogunk bemenni.
– Mekkora?
– Nem tudom pontosan, de tíz, néha tizenöt autó is szokott bent parkolni…
– Kijárat?
– Több is van. Mechanikusan nyílnak.
– Hol az irányító?
– Nem kell hozzá, az autókban van saját.
– De hiszen ez nagyszerű hír! – James felkiáltására mindenki arra kapta a fejét. Az aranyló szemekben egy kis új remény csillogott. – Ez azt jelenti, hogy ha megvan az autó, megvan a kulcs is a szabadsághoz!
Erre mintha egy pillanatra mindenki fellelkesült volna, a nyomasztó felhő egy picit szétfoszlott a fejük felől. Mia is felemelte a pillantását a földről, és a barna íriszben mintha egy aprócska láng gyulladt volna.
– Akkor miért vagyunk még itt? Ideje indulni!
– Továbbra is én megyek elől, és James fedez! – Lysander még egyszer, biztatást remélve, összekapcsolta a pillantását James tekintetével, és csak akkor fordult előre, amikor az arany szemek sarkában egy apró pici mosolyránc jelent meg.
– Az ajtó a következő folyosó végén van – mondta Shirley.
– Rendben, utánam! – Lysander hangja lassan végigvisszhangozott a kihalt folyosón, és mire teljesen elhalt, ők már farkasszemet néztek egy egyszerű, feketére festett ajtóval, aminek a kilincse hidegen simult bele Lysander kezébe. A fiú ezúttal nem tétovázott egyetlen másodpercet sem, hanem benyitott.
A teljes sötét baljóslatú palástként ölelte körbe őket, ahogy beljebb léptek. Nem égett egyetlen lámpa sem, és ha voltak is ablakok, akkor azok nem engedtek át kintről semmi fényt, még Lysander is csak a tökéletes sorokban parkoló autók sziluettjét tudta kivenni. Fegyverét maga elé szegezve araszolt egyre beljebb és beljebb, meresztve a szemét, hogy a legkisebb mozgást is kiszúrja, de minden csendes és dermedt volt körülöttük.
– James! Van nálad elemlámpa ugye? – Mia jól hallhatóan rettegett, a hangja csúszkált és megbicsaklott.
– Igen van – James is bizonytalanul beszélt, a néma csendben jól hallható volt, ahogy az övével matat, aztán egy fémes tárgy koppant a földön, a visszhangja elhaló sikoltás volt a hosszú térben. – A fenébe már!
– Várj! – Lysander azonnal körbe perdült a tengelye körül, fegyverét egyenesen előre szegezve. – Hallottam valamit!
– És milyen jól hallottad! – a mély, reszelős hangtól Lysander hátán felállt a szőr, a tarkóján a négy vonal pedig égni kezdett, mintha csak eleven tűz táncolt volna rajtuk. Azt remélte, hogy ezt a hangot soha többet nem kell hallania, de úgy tűnt nem sikerült elég messzire menekülnie tőle. – A hallásod, és a memóriád is tökéletes még, milyen nagyszerű hír!
Lysander körbe–körbe forgott, hogy beazonosítsa, honnan jön pontosan a hang, de úgy tűnt, hogy az minden sarokból egyszerre beszél hozzájuk. Érezte a többieken is eluralkodó rémületet, de nem tudott rájuk figyelni, a saját pánikja annyira bekebelezte az agyát.
Ebben a pillanatban a garázs hatalmas reflektorai egyszerre felkapcsolódtak, fehér fényükkel elvakítva a kis csapatot. Lysander sem látott semmit, de a fülét betöltötte a rengeteg láb dobogása, ami valahonnan a fejük felől hallatszódott.
Amikor a látása kitisztult, élete legszörnyűbb rémálma elevenedett meg a szeme előtt. A fal mellett keskeny galéria futott körbe, épp olyan széles, hogy két ember elférjen rajta egymás mellett, és most minden méteren a fém korlátnak támaszkodva egy–egy állig felfegyverzett ügynök állt, egyenesen rájuk szegezett géppisztollyal.
– Jó téged újra látni 421! Érdekes megfigyelni, hogy a megfelelő körülmények nélkül mennyire kontrollálatlanok lettek a nagyszerű képességeid! – Lysander most tökéletesen be tudta azonosítani honnan jönnek a szavak, amik kígyókként tekeregtek fel egészen a füléig, hogy az agyába mártsák a méregfogaikat. Lassan megfordult, szembe találva magát a többiek halálra rémült szempárjával, aztán felemelte a tekintetét.
Az ajtó felett a galérián egy szürke öltönyös, szikár alak állt, szögletes vonásait egy elégedett mosoly torzította el, ahogy borostyán zöld tekintete elkapta Lysander ezüst pillantását. Bár az arcot már jóval több ránc szabdalta, és a hajba is sokkal több volt az ősz, mint a hollófekete, Lysander ha akarta volna, se tudta volna elfelejteni ezt a megrögzött tekintet, ami most is úgy vizslatta, mintha csak egy érdekes minta lenne a vizsgálóasztalon. Gondolkodás nélkül szegezte rá a fegyverét, ujja ráfeszült a ravaszra, de válaszul harminc másik fegyvert biztosítottak ki.
– Én a helyedben nem tenném – Dr. Mandrel zengő nevetése betöltötte a teret. – Persze, a te döntésed, de ha elsütöd azt a fegyvert, a kis társaid bánják majd!
– Nem lőne ide közénk! – Lysander szorosan összeszorított fogai között szűrte a szavakat. – Még a végén lelövi a két kísérletét is!
– Nocsak! Szóval, a logikád is kivallóan működik még! – a férfi elégedetten csapta össze a tenyerét. – Ez igazán örvendetes, nem igaz, doktornő?
Mandrel mögül két alak lépett ki, akiket eddig egyikük sem vett észre. A nő, akihez szólt, szoros kontyot viselt, épp ugyan olyat, mint egy évvel korábban, a feszülő, hamuszürke bőr látványa ugyan úgy beleégett Lysander emlékezetébe, mint minden más arról a napról. Dr Carol Smith megvető tekintettel mérte végig a kis csapatot, az ő barna tekintetében semmi szépség nem volt, a lánya szemeivel ellentétben, aki most kihúzta magát, és tett egy lépést előre, védekezőn megállva 430–as és a galériáról figyelő anyja között.
– Valóban örvendetes – Dr Smith–nek karcos hangja volt, minden szava úgy sértette a fület, mint a kiskanál hangja, amikor megbicsaklik a porcelánon. – De én lehet, hogy nem várnék, és azonnal kilövetném a többit.
– De hát doktornő! – a nő magasra húzta egyik erősre rajzolt szemöldökét, ahogy lenézett a másik fehér köpenyes alakra, az aprócska férfira, aki mintha minél jobban el akart volna tűnni Dr Mandrel árnyékában, és akinek kerek képe elvörösödött a zavartól. – Ott van a lánya is!
Dr. Smith lenézett, egyenesen Shirley–re, aki pislogás nélkül tűrte, hogy a nő úgy méregesse, mint egy darab húst, végül összecsücsörítse vérvörösre rúzsozott száját, és egyetlen mondattal hátat fordítson neki:
– Nekem nincs lányom, Antonio professzor, ezt tartsa észben. Nem vagyok egyetlen fattyú anyja sem!
Shirley alig hallhatóan felnyüszített, de aztán ökölbe szorította a kezét, és felszegte a fejét.
– Nekem sincs anyám! Soha nem is volt! – A kiáltások késként szelték ketté a levegőt, de úgy tűnt, lepattannak a fehér laborköpenyről. Shirley szemében megcsillant néhány könnycsepp, de egyetlen dühös mozdulattal kitörölte őket, és a vállához emelte a kezében tartott gépfegyvert. Erre a mozdulatra, mintha csak egy lidérces álomból ébredtek volna, James és Mia is felemelték a saját pisztolyaikat, védelmező kört formálva a középen álló 430–as körül.
Dr. Mandrel erre csak összefonta a két kezét, és egy leheletnyit oldalra döntötte a fejét. Szemében semmi félelem nem volt, pusztán kíváncsiság, és az a fajta öröm, ami a kisgyermekek arcán ült, amikor új játékot kaptak.
– Most mit súgnak a briliáns gondolataid 421? Mert szerintem patthelyzetbe kerültünk. Lelőhettek minket, és akkor az Intézetnek vége. De akkor a katonák is azonnal tüzet nyitnak és egyikőtök se jut ki élve.
Lysander arcán megrándult egy izom, mire Mandrel arca felragyogott.
– Az emberi érzelmek! – Kéjes mosollyal élvezte a bizonytalanságot, ami Lysander arcára ült. – Látod, mennyivel könnyebb lenne nélkülük? Most nem kellene gondolkodnod, hogy feláldozhatóak–e a te kis, khm… barátaid. Mert feláldozhatóak, csak…
– Fogja be! – Lysander nyakán kidagadt egy ín, ahogy elordította magát.
– Ugyan, nincs szükség a heveskedésre! – Dr. Mandrel szinte kedvesen pillantott le Lysanderre, amitől a fiúnak felfordult a gyomra. – Csak gondold végig! Hát nem borzasztóak ezek az érzelmek? Állandóan ott kavarognak, és felborítják a terveket!
– Lysander, ne hallgass rá! – James egy lépéssel közelebb húzódott a fiúhoz.
– Lysander? – Mandrel ajkán tövisesnek tűnt a név, amihez a fiú mindennél jobban ragaszkodott. – Milyen kis aranyos. Nevet adni neki…
– Doktorúr nem érünk rá erre egész nap! – Carol idegesen toppantott egyet. – Csak adja ki a tűzparancsot!
– Ne siettessen! – Dr. Mandrel felcsattanása minden jelenlévőben bennrekesztette a levegőt, de aztán a férfi újra felöltötte a mézes–mázas mosolyát, és visszafordult a középen álló csapathoz. – Ha szép szavakkal is meg lehet győzni, akkor minek ontsunk annyi vért?
– Mintha valaha is érdekelte volna a felesleges áldozat! – Mia hangjára Dr Mandrel szemöldöke a homlokára szaladt.
– Nocsak, ki ez a kis hangoskodó? – az atyáskodó mosoly, ami megjelent az arcán halálra rémisztette Miát, de a lányban maradt annyi önkontroll, hogy ezt csak egy apró rezdüléséből lehessen kiolvasni, ahogy a szája széle megremegett. – Hát persze! A kis amazonka, aki meglépett az őreinktől. Mondjuk volt egy kis segítséged is, nem igaz kishölgy? Milyen jó, hogy beleszóltál a nagyok beszélgetésébe, eszembe juttattál egy nagyon fontos dolgot!
Mielőtt Mia bármivel is visszavághatott volna, a férfi intett az egyik fegyveres alaknak. Az ügynök lehajol a lábánál lévő csomaghoz, és egyszerűen lelökte a galériáról. Ahogy puffanva földet ért, Mia ajkát akaratlanul is egy sikoly hagyta el. Ami ott hevert, az nem egy csomag volt, hanem egy fiatal férfi, akinek az arcát és a teste többi részét is vér borította.
– Aaron! – Mia jól láthatóan megremegett egy pillanatra, ösztönből oda akart rohanni a testhez, de még idejében eszébe jutottak a néhány órával korábbi történések.
– Elég sajnálatos, hogy így kellett végeznie… – Mindnyájan visszafordultak Dr. Mandrel felé, aki lemondóan csóválta a fejét. – Túl akaratos volt sajnos, a rendszerünkhöz.
– Ezt mégis hogy érti? – Mia hangja fátyolos volt a torkát szorongató gombóctól.
– Gondolom, te azt hiszed, hogy az a fiú ott elárult téged igaz? Nagyon érdekes, hogy még így is vonzódsz hozzá, látszik rajtad… Azt hiszem, ennek a kamaszkori hormonokhoz lehet köze – a férfi ezúttal Miát mérte végig úgy, mint Lysander nem sokkal korábban, a szemében nem volt több egy újabb kísérletnél, ami véletlen pottyant az ölébe. – Mondd csak kislány, tudod, hogyan zajlik itt egy ügynök kiképzése?
Mia nem mondott semmit, csak dacosan bámulta a férfit, vele ellenben Shirley megadta a kérdésre a választ:
– Van egy műtét. Csökkentik a szabad akaratot, de nem törlik el teljesen.
– Nagyon jó! – Dr Mander újból tapsolt egyet. – Sajnálatos módon az átlagos emberi agy nem viseli el a teljes tudateltörlést. De lehet növelni a befolyásolhatóságot!
Mia riadtan Aaron felé pillantott, akiről nem lehetett eldönteni, hogy egyáltalán lélegzik–e még.
– Igen, az ő tudata is befolyás alatt volt. Csak sajnos ez a kis katona túlságosan akaratos volt. Tudtad, hogy az akaratosság nem csak egy egyszerű jellemvonás? Ennek köszönhette, hogy időnként ellent tudott mondani nekünk. Mint például amikor megszökött. Vagy amikor téged akart megszöktetni… – Mia hangosan felnyögött, mire a férfi zöld szemei felcsillantak. – Alig várom, hogy ezeket a reakciókat kielemezhessem majd! Nagyon jól használhatóak lesznek a jövőben!
– Mégis mire jó ez? – kiáltott fel James idegesen. – Játszik velünk, mintha semmi dolga nem lenne, miközben harminc fegyveressel nézünk szembe, úgy, hogy esélyünk sincs menekülni! Csak mondja már meg, hogy mit akar, vagy lövessen agyon minket!
– Te Lilly fia vagy igaz? – James összerezzent édesanyja neve hallatára. – Emlékszem ám anyukádra, Miss. M… Most így hívatja magát, igaz? Szóval az ő jó barátnője volt, pedig úgy különböztek egymástól, mint ég és föld! Ellenben te, mintha szakasztott mása lennél az anyukádnak! Nagyon erős génállománya lehet! Talán tanulmányoznom kellene majd a tiédet… Micsoda egy kincsesbánya ez a kis csapat, nem igaz, Lewin professzor?
– De igen, valóban! – a malacszerű ember a köpenye újával megtörölte izzadságtól fényesen csillogó homlokát. – Nagyszerű alapanyag!
– Igen, én is így vélem – Mandler újra Miát kezdte fürkészni, amitől a lányban benn rekedt a levegő. – Mondd csak, nem szeretnél odarohanni hozzá, és megnézni, hogy él–e még?
– Elég ebből! – James gondolkodás nélkül Mia elé lépett, eltakarva őt a zöld szemek elől.
– Mondja meg, mit akar végre! – Lysander egyenesen a férfi homlokára célzott a pisztolyával. – Nem játszhatja velük is a pszichológia játékait!
– Ne aggódj 421, nem maradsz le semmiről te sem. Viszont van itt valaki, akivel még egyáltalán nem foglalkoztunk, pedig ez az egész miatta van, nem igaz? – Erre a mondatra mind a négyen, teljesen összhangban mozdultak, és egy szoros, eleven pajzsként közrefogták a halálra vált arcú 430–ast, aki igyekezett minél apróbbra összehúzni magát.
– Micsoda érzelmi kavalkád! – Dr. Mandrel kezei az ég felé lendültek. – És mindezt egy félig kész alany kedvéért! Azt még megértem, hogy rád, 421, aki majdnem teljesen tökéletes voltál, igényt tartott a Csoport is, na de ő! Csupán két módosításon van túl, akkor meg minek ez a nagy hajcihő?
– Aki így gondolkozik, mint maga, az soha nem fogja megérteni az emberi élet értéket! – Mia szemei úgy parázslottak, mint még soha azelőtt, eltűnt belőle a törés, amit a kínzatása okozott.
– Mint én? Kifejtenéd ezt bővebben?
– Maga csak Petri–csészéknek és adatsoroknak látja a világot!
– Mert ez kell ahhoz, hogy fejlődhessünk, kicsi lány!
– Úgy is lehet fejlődni, hogy emberségesek maradunk! – James is bekapcsolódott a vitába, hangja nyugodt és határozott volt, minden szóban szilárdan hitt. – Ezért hagyta itt magát Miss. M is!
– Mégis mit tudhattok ti arról? – Mandrel szeme fehérje kivillant, ahogy ráüvöltött Lysanderékre. – Csak dobálóztok itt a nagy szavakkal, amiket más emberek ültettek el a fejetekben. Hát nem ugyan ezt fájlaljátok mégis? Honnan tudjátok, hogy ti nem vagyok ugyan úgy befolyásolva, mint ők? – Mandrel széles mozdulattal végigmutatott a rezzenéstelen arccal bámuló ügynökökön. – Miből gondoljátok, hogy veletek nem tették meg ugyan ezt, csak éppen műtétek nélkül? Mert az emberi agy nem csak fizikálisan befolyásolható!
– Nekünk szabad véleményünk van! – James ujjai szorosabban kulcsolódtak a ravasz köré, miközben beszélt. – És tudjuk, hogy helytelen, amit itt tesznek!
– Próbáltatok valaha is más nézőpontot? – Mandrel arcán széles vigyor terült szét, ahogy látta James és Mia arcára is kiülni a bizonytalanságot. – Talán nem is vagytok ti olyan haszontalanok. Tudjátok mit? Szeretnék nektek adni egy lehetőséget. Ez egy új kísérlet lesz… – a férfi mellett álló két professzor bele akart szólni a beszélgetésbe, de Madrel egyetlen mozdulattal leintette őket. – És rakunk bele még egy csavart, hogy ne csak ti járjatok jól. Adjuk az egészet 421, vagyis Lysander kezébe, és lássuk mennyi emberséget tanult tőletek az utóbbi egy évben!
Lysander ereiben megállt a vér, ahogy a zöld szempár felé fordult, és a férfi lassan elmosolyodott.
– Szóval, adok neked egy lehetőséget. Te már majdnem tökéletes vagy, míg 430–asra még több évet várnom kellene. Szóval, ha itt maradsz, megígérem, sőt nem is, megesküszöm neked, hogy a barátaid sértetlenül elhagyhatják most ezt a helyet.

<< Előző fejezet I Következő fejezet >>

[supsystic-social-sharing id=’2′]