Mia lassan felemelte a fejét, Lysander jól látta, ahogy a szeme elkerekedik, pupillája hirtelen a többszörösére tágult, a szája széle pedig egy pillanatra megremegett, ahogy először némán, majd egyre hangosabban formálta, a mantrává változott szavakat:
– Tényleg éltek… Tényleg éltek… Tényleg éltek! – aztán Mia egyetlen hirtelen mozdulattal felpattant, és karjait szorosan Lysander köré fonta, úgy kapaszkodva belé, mintha az élete múlna rajta.
Lysander teste azonnal menekülés után kiáltott, minél távolabb akart húzódni a forró testtől, ami szorosan hozzá simult, de valamiért mégis képtelen volt megmozdulni, csak döbbenten nézte, ahogy Mia arca egyre erősebben a mellkasának préselődik, és hallgatta a fel–felerősödő hüppögést.
Mivel Lysander túl sokáig elmaradt, a folyosón hirtelen James feje bukkant fel, aki nem tudott tovább várni a társa jelére, mögötte Shirley, és a lány pólójába csimpaszkodó 430–as lépkedtek óvatosan.
James arcán azonnal a megkönnyebbülés mosolya jelent meg, ahogy felismerte a Lysander karjai közt menedéket kereső barna, kócos fejet.
– Mia! – James hangjára Mia azonnal megpördült, és szinte belevetette magát, az ölelésre nyíló, erős karokba.
– Azt mondták azonnal megöltek titeket! – fúrta bele könnytől, izzadságtól és vértől maszatos arcát James pólójába. – Aaron azt mondta, rajtunk ütöttek éhéhésss… – a mondat zokogásba fulladt, ami még erősebben tört fel Mia mellkasából, se James, se Lysander nem értette miről hadovál a teljesen zavarodottnak tűnő lány.
– Én azt hiszem, tudom mi a baja! – Shirley előlépett James mögül, ezzel maga után rántva a falfehér 430–ast, aki le se vette a szemét Miáról, és arcán halálos rettegés ült. – De látnom kell az arcát, hogy biztos legyek benne!
– Mia, hallottad, mit kért Shirley? – James halkan suttogott Mia fülébe, keze gyengéden végigsimította a lány haját. – Ne félj, már nem lesz semmi gond. Nemsokára megint otthon leszünk! – a kezek Mia hajáról óvatosan a vállára csúsztak, és James gyengéden elfordította magától.
Shirley arca tökéletesen rezzenéstelen maradt, semmi meglepettség nem látszott rajta, ahogy végignézte a Mia arcát elcsúfító égésnyomokat. Vele ellentétben James hangosan felnyögött, amikor rájött, mit is lát pontosan.
– Elektrosokk – Shirley hangja olyan tárgyilagos, és színtelen volt, mintha csak egy ezerszer elismételt előadást tartana. – Kedvelt módszer itt, nem egyszer láttam már. Az egyik része a pokoli fájdalom, izomgörccsel és eszméletvesztéssel, de ezek mellett részleges amnéziát is okoz, ami lehet átmeneti, de maradandó is. Jellemzően traumatikus emlékek, mint például az elfogása, törlődnek, és a teljes elme is megzavarodik, így bármiféle hamis emléket el lehet hitetni az áldozatokkal utána.
– Jaj, Mia! – James újra magához rántotta a lányt, aki úgy kapaszkodott bele a vállaiba, mintha soha többé nem akarná elengedni, és az egész teste rázkódott a visszafojtott zokogástól. – Ne aggódj, most már minden rendben lesz. Nem vállunk szét többször!
– James! – Lysander hangja hirtelen megtelt feszült indulattal. James rápillantott Mia feje fölött, mire ő az állával James jobb válla felé intett, vagyis inkább Mia, gézbe bugyolált bal keze felé.
James arca megvonaglott, a mellkasából egy fájdalmas nyögés szakadt ki, ahogy messzebb tolta magától Miát, és óvatosan megfogta a sérült kezet, aranyszínű szeme azonnal megtelt szégyennel és fájdalommal.
– Annyira sajnálom, Mia! Ez mind az én hibám!
Mia elgondolkodva bámulta a fehér pólyát James barna kezei között. A kötés lassan átázott, helyenként már megjelentek rajta a vörös vérfoltok. A barna szemek lassan kitisztultak, és mintha Mia meglátott volna valamit, pillantása hirtelen megkeményedett, az arcáról lefoszlott a zavarodottság és a rémület.
– Tudtommal nem te vágtad le.
– De meg kellett volna, védjelek!
– James! – Lysander lépett kettejük közé. – Mia tudta mit vállal, amikor velünk jött, nem igaz?
Mia kitörölt a szeméből néhány maradék könnycseppet, és egy pillanatra összepréselte a száját, és kihúzta magát.
– Igen tudtam. Ezért jöttem veletek! – hirtelen megpördült a tengelye körül, és egyenesen a Shirley háta mögött toporgó, vézna fiúra nézett. – Te vagy az?
– Igen, ő itt 430–as – Shirley megpróbált rámosolyogni Miára, de csak egy gyanakvó pillantást, és egy foghegyről odavetett kérdést kapott válaszul:
– Te ki vagy?
– A nevem Shirley – látszott a lányon, hogy egyből zavarba hozta, ahogy Mia összehúzott szemmel méregette, és néhány pillanatra el is némult, keresve a megfelelő szavakat, de aztán alig észrevehetően megrázta a fejét, felemelte vékony állát, és egyenesen Mia szemébe nézett. – Én Dr. Carol Smith lánya vagyok, itt születtem, és évekig tűrtem, hogy egyszerű eszközként használjanak, amivel Lysandert és őt – egyik kezét a kisfiú fejére tette, ujjai szinte eltűntek az ezüst és fekete tincsek között. – kínozták nap, mint nap. Azért vagyok most itt, hogy segítsek!
A két barna szempár egy hosszú, néma másodperig még egymást méregette, aztán a két lány szinte tökéletesen egyszerre mosolyodott el.
– Örülök, hogy megismerhetlek! – Mia a jobbját nyújtotta, amit Shirley azonnal elfogadott.
– Bárcsak kicsit más körülmények között találkoztunk volna!
– Mégis hogy? – Lysander értetlenül bámulta a lányokat, akik úgy tűnt egyből nagyszerűen megértik egymást, és még a szorult helyzetük, és a sötét, dohos folyosó sem akadályozza meg őket abban, hogy kedvesen mosolyogjanak egymásra. Segélykérően Jamesre pillantott, hátha ő meg tudja magyarázni neki a helyzetet, de James csak megcsóválta a fejét, és megvonta a vállát.
– Lassan tovább kéne indulnunk! Sürget az idő, bármikor megtalálhatnak minket! – mondta inkább.
– Igazad van! – Mia azonnal mellette termett, bár a gyors mozdulattól enyhe fintor futott át az arcán.
– Fel kell kötni a kezed előtte! Azzal lassíthatjuk a vérvesztést! – Lysander használható anyagdarabot kezdett keresni a folyosón hagyott limlomok között, de csak rozsdás és törött alkatrészeket talált.
– Használjuk ezt! – Shirley kigombolta a farmeringjét, alatta egyszerű fekete pólót viselt, és odadobta Lysandernek, aki még röptében elkapta, és azonnal egy hosszú csíkot tépett belőle.
– Köszi Shirley! – Mia hálásan a lányra mosolygott, aztán hagyta, hogy Lysander felkösse a karját, igaz a szemét újból ellepték a könnyek, amikor a durva anyag a nyakán lévő egyik égésnyomhoz dörzsölődött, de Lysander azonnal úgy igazította, hogy ne érjen hozzá többet.
– Oké, ezzel megvagyunk! – Lysander pillantása most újra a kisfiúra tévedt, aki némán figyelte eddig a történéseket maga körül. Már közel sem tűnt annyira rémültnek, de még mindig szorosan Shirley mellett állt, mintha a lánytól remélne védelmet. – Te jól vagy?
A fiú nem válaszolt azonnal, ezüstgyűrűs barna szeme ide–oda vándorolt az arcokon, amik őt nézték.
– Tényleg kivisztek innen minket? – gyerekesen vékony hangja furcsa visszhangot keltett a folyosón.
– Igen, ez a célunk! – Lysander tett egy lépést a fiú felé, akár csak nem sokkal korábban a cellában, de most se ment ennél közelebb, csak kifürkészhetetlen arccal bámulta tovább.
– Viszont ehhez kell szereznünk egy autót. Ha Miát elkapták, az azt jelenti, hogy az összes cuccunknak búcsút mondhatunk!
– Még szerencse, hogy a megfelelő emeleten vagyunk! – Shirley célzatosan körbemutatott. – Ha valahol, akkor itt biztos találunk használaton kívüli autót.
– Ha találunk is, kijutni vele már nem lesz egyszerű… – James homlokán elmélyültek a barázdák, ahogy gondolkodott. – Valószínűleg nem fogják csak úgy kinyitni nekünk az ajtót!
– Ezen majd ráérünk akkor gondolkodni, ha látjuk a konkrét lehetőségeket – Lysander ezzel indult is volna előre, de Mia megakasztotta.
– Először szereznünk kell nekem is egy fegyvert. Nálatok nincs több, nem igaz?
– De Mia… – James alig észrevehetően a lány keze felé pillantott.
– A jobb kezemnek semmi baja. Hetven százalékos a célzási pontosságom vele.
– Te is tudod, hogy az nem túl sok, stressz alatt pedig tovább csökken!
– Nem érdekel, James! – Mia szinte sziszegve mondta ki az unokabátyja nevét. – Adjatok egy pisztoly!
– Nem akarok beleszólni – Mia és James egyszerre fordultak Shirley felé, aki zavarában egyik lábáról a másikra állt –, de a kezembe nyomtál egy gépfegyvert, úgy, hogy még életemben nem lőttem. Mia valószínűleg még fél kézzel is mérföldekkel jobb, mint én, szóval ezt akár oda is adhatom neki, és akkor mehetünk tovább.
– Köszönöm, Shirley! – Mia arcán keresztülfutott egy gyenge mosoly, ahogy a hófehér ujjak között szorongatott fegyverre pillantott. – De az ott egy kétkezi fegyver.
– Ó! – Shirley szája elnyílt, arca megnyúlt a felismeréstől.
– Na, várj csak! – Mia szemrehányóan Jamesre, majd Lysanderre pillantott, amit a két fiú hirtelen nem tudott mire vélni. – Azt akarod mondani, hogy ezek itt csak a kezedbe nyomták, és még azt se mutatták meg, hogyan kell megfogni?
James védekezőn maga elé emelte a kezeit.
– Nem volt alkalmas a helyzet magyarázatra!
– Persze, persze, jó kifogás! – Mia Shirley mellé lépett, mire 430–as azonnal hátrál egy keveset. – Lysander hallasz valamit, vagy van pár percünk?
– Nekem úgy tűnik sehol senki!
– Ebben az esetben, Shirley most gyorstalpalót kapsz fegyverhasználatból!
Mialatt Mia Shirley–nek magyarázott, Lysander Jameshez fordult:
– Nem furcsa ez?
– Nem hiszem, valószínűleg segít neki, hogy most másra tud koncentrálni, és ez legyőzi a benne lévő félelmet.
– Nem Miáról beszélek, azt értem!
– Hát akkor?
– Arról, hogy hosszú percek óta egy helyben állunk, nálunk van ő – Lysander hagyta, hogy a tekintete megállapodjon a fiún, aki nem messze téblábolt a két lánytól, és úgy tűnt minden idegszálával őket figyeli. –, és mégis, sehol senki, aki ránk akarna támadni!
– Gondolod, hogy újabb csapda? – James teljesen körbe fordult a tengelye körül, mintha valaki azonnal kiugrana az árnyékból és rájuk vetné magát.
– Biztos vagyok benne. Csak nem tudom, hogy hol…
– Oké, én mindent megtettem! – Mia visszalépett hozzájuk, elégedettnek tűnt magával. – Most már minden esély megvan rá, hogy Shirley nem minket fog lelőni, ha tűzpárbajba kerülünk.
– Akkor már csak neked kell találnunk valamit! – Lysander biztatóan Miára nézett, nem is törődve James szemforgatásával.
– Az egyik raktárban lennie kell! – Shirley odasétált az egyik ajtóhoz, nyomában az elmaradhatatlan árnyékával, 430–assal, és próbaképp lenyomta a kilincset. – Zárva. Bár sejthettem volna, itt az emberek még a saját családjukban sem bíznak.
– Lépjetek odébb! – Lysander egyetlen mozdulattal berúgta az ajtót, ami egy keserves sikollyal kiszakadt a keretéből, aztán mennydörgésszerű robajjal elterült a földön.
– Nagyszerű Lysander, ha eddig nem is, most már biztos, hogy tudják, hol vagyunk! – James hevesen gesztikulált, és épp, hogy nem kiabált. – Most aztán a létező összes ember ide fog csődülni, aki ezen a nyomorult helyen tartózkodik!
– Igazából, valószínűleg eddig is tudták, hol vagyunk – Lysander megőrizte a nyugodt arckifejezését, és ez Jamest annyira meglepte, hogy egy pillanatra teljesen mozdulatlanná dermedt. – Szóval azt hiszem, az lenne a legjobb, ha gyorsan szereznénk egy pisztolyt Miának, aztán indulnánk is tovább.
– Támogatom a tervet – Mia egyszerűen elsétált a még mindig döbbenten álló James mellett, és átlépte a kidőlt ajtót. Lysander szinte azonnal követte, bár még elcsípte, ahogy Shirley odalép Jameshez, és megteszi azt, ami az ezüst hajú fiúnak csak nagy nehezen sikerült volna, James karjára teszi a kezét, és megnyugtatóan rámosolyog. Bár Lysandernek nem okozott volna gondot, hogy kihallgassa, mint mondd a lány Jamesnek, szándékosan másfelé terelte a gondolatait, és inkább körül nézett a raktárba.
A néhány négyzetméteres helyiségben egyetlen magányos villanykörte világított, sárga fénybe burkolva a fal mellett álló, vas polcokat, amik szinte rogyadoztak különböző gépektől, alkatrészektől, leselejtezett holmiktól. A kiöregedett számítógép modellekből csonka végtagokként mindenfelé drótok és törött műanyag darabok meredezek, néhány elavult kommunikációs egység kibelezve hevert, megfosztva az összes használható alkatrészétől.
Mia óvatosan az egyik polcra fújt, a felszálló porfelhőtől azonnal köhögni kezdett.
– Nem hiszem, hogy itt találunk bármit is – Lysander igyekezett minél messzebb legyezni a felszálló port magától, miközben beszélt, nem akart úgy járni, mint Mia. – Nézzük meg a következőt!
– Csak siessünk! – Mia tekintete egy rövid pillanat alatt újra teljesen elsötétült, miközben az kijárat felé akart fordulni és mozdulatlanná merevedett.
– Mia? – Lysander közelebb lépett hozzá, de a lány meg sem mozdult. – Mia!
Lysander tanácstalanul bámulta Miát. Jamesért akart kiáltani, de a magas, barna hajú fiú nagyon belemerült a beszélgetésbe Shirley–vel. Ellenben vele, valaki viszont nagyon is figyelte Lysandert és Miát. 430–as a kidőlt ajtó tetején állt, apró kezeit szorosan ökölbe szorítva bámult rájuk. Úgy tűnt nagyon koncentrált, szája széle egy picit megrándult, mielőtt kibuggyant rajta a kérdés, amit egészen addig fontolgatott:
– Neki mi baja?
Lysander nem válaszolt azonnal, mérlegelte, hogy a fejében megformálódott ezernyi lehetséges válasz közül végül melyik legyen az, amelyiket kimondja. Figyelte egy kicsit a bizalmatlan barna szempárt, amiről a dércsípte őszi falevelek jutottak eszébe, aztán Mia felé fordult, aki valahol a gondolatai között egyre mélyebbre süllyedt egy fekete kútban.
– Őt is bántották – Lysander szinte némán formálta a szavakat, de tudta, hogy a kisfiú így is tökéletesen érti őket. – Most várja, hogy valaki megmentse őt.
– Miért nem mented meg te? – a gyermeki kérdésben őszinte kíváncsiság és bizalom bujkált.
– Én nem tudom… – Lysander elfordította a fejét, és tett egy lépést James felé, de egy újabb kérdés megállította.
– Miért nem? Engem sem tudsz?
– Ez nem ilyen egyszerű! – Lysander egy leheletnyivel hangosabban csattant fel, mint ahogy szeretett volna, látta, ahogy a kisfiú arcán megjelenik a csalódottság és a félelem, olyan könnyű volt olvasni belőle, mint egy könyvből, és Lysandernek erőszakkal kellett elfordítania róla a tekintetét. Végül egyszerűen ellépett 430–as mellett.
– James!
– Mi történt?
– Pontosan én se tudom… – Lysander a szűk raktárhelyiségben álló Mia felé intett. – De azt hiszem, te kellesz hozzá.
– Megyek – James arca olyan szürkévé vált, mint a vastag por a polcokon. Ahogy Mia mellé ért lassan rátette a kezét a lány vékony vállára.
Mia jól láthatóan összerezzent az érintés nyomán, ijedt pillantásába újból zavar vegyült, ahogy körbefordította a fejét, de aztán megállapodott Jamesen és a mellkasából egy aprócska sóhaj szökött ki.
– Sajnálom én csak…
– Te csak? – James biztatóan rámosolygott, de Mia csak elfordította a tekintetét.
– Én csak elgondolkoztam – Mia kihúzta magát és elviharzott a többiek mellett, aztán a következő raktár ajtaja előtt megállt és karba font kézzel visszafordult a többiek felé, a haja tekergőző kígyóként repült utána. – Gyerünk, Lysander nyisd ki, kérlek! Tudtommal nem érünk rá!
Lysander egy szó nélkül teljesítette Mia parancsát, bár ezúttal sikerült visszafognia magát, és csak a zárszerkezet törött darabokra egyetlen jól irányzott rúgása nyomán. Mot nem volt ajtónyikorgás, és odabent is sokkal nagyobb rend, és tisztaság fogadta őket, úgy tűnt, egy gyakrabban használt raktárra bukkantak. A polcokon katonás rendben dobozok sorakoztak, mindegyik szépen felcímkézve, jelölve, hogy az egyikben napelemek, akkumulátorok vagy éppen memórialapok voltak. James kíváncsian felnyitott néhány doboztetőt, az egyikből ki is emelt egy alaplapot, ami két másodperc múlva a földön hevert, mert elejtette, ahogy Mia felkiáltott.
Mindenki azonnal a fegyveréhez kapott, de a lány arcán nem félelem, hanem mosoly táncolt, ahogy az egyik polc legaljáról, szinte hason csúszva, egy apró fegyvertokot húzott elő.
– El sem hiszem, hogy itt találtunk egyet! – nem vesződött azzal, hogy felálljon, csupán feltérdelt és a sarkára ül, nem is foglalkozva a hideg padlóval. Felnyitotta a tokot, és ép kezével egy vékony csövű revolvert húzott elő belőle. Óvatosan kifordította a helyéről a tárat, amiben hét golyó csillant meg.
– El sem hiszem, hogy ilyen még egyáltalán létezik… – Mia csodálattal forgatta a fegyvert az ujjai között. – Szerintem már senki nem gyárt revolvereket… Nekem egyetlen gyűjtői darabom van otthon…
– Ha ilyen öreg, lehet vele egyáltalán lőni? – James a meggondolatlan kérdésére egyből egy gyilkos pillantást kapott válaszul.
– Persze, hogy lehet! Tökéletesen karban volt tartva, bárkié is volt eddig! – Mia újra a revolverre irányította a figyelmét, a szája szegletébe keserű mosoly költözött. – Hét töltény. Még ha találunk is itt még párat, fél kézzel esélyem sincs újratárazni.
– Akkor majd úgy intézzük, hogy ne kelljen hétnél többet lőnöd! – Lysander Shirley mellett állt az ajtóban, keze másodpercenként ökölbe szorult, majd kiengedett, rágta őt a bűntudat, amiért nem tudott segíteni Mián néhány perccel korábban, és amiért olyan ingerülten válaszolt 430–asnak. Utálta, hogy a cselekvőképtelenség újra és újra sarokba szorította, bármennyire is igyekezett ezt titkolni a többiek előtt.
– Muszáj megelégednem ezzel, nincs időnk sem mást keresni. – Mia próbaképp ujjait a revolver köré fonta, és az egyik fal felé célzott. A csuklója enyhén remegett, a jobb keze egyáltalán nem volt hozzászokva az ilyesfajta megterheléshez. – Majd igyekszem pontosan célozni!
– Én azt remélem, hogy egyáltalán nem fogjuk használni ezeket! – James a fegyver csövére rakta a kezét és a föld felé irányította. – Most pedig induljunk tovább, autót kell szereznünk minél előbb!
– Én inkább úgy fogalmaznák, hogy ideje belesétálnunk a csapdába, amit nekünk készítettek elő – Lysander szeme összeszűkült, úgy indult el előre a folyosón, mint egy ragadozó aki a prédáját készül becserkészni, léptei semmi zajt nem keltettek, fejét enyhén felemelte, az összes izma ugrásra készen feszült a bőre alatt.
– Ki kell jutnunk, ennyi az egész – Mia felpillantott a plafon felé egy pillanatra, mintha még várna valamire, de végül elszakította róla a tekintetét és inkább Shirley mellé lépett. – Ki kell vinnünk titeket.
Shirley nem válaszolt hangosan, de Miára mosolygott, és kinyújtotta felé a szabad kezét, jobbjában továbbra is a Jamestől kapott gépfegyvert szorongatva. Mia is kinyújtotta a kezét, és a két lány ujjai egy rövid pillanatra összekulcsolódtak a revolver körül, aztán egymás mellett indultak tovább, közre fogva 430–ast.
– Akkor nincs miért tovább várnunk! – James maradt legutoljára, hogy fedezze a többieket.
<< Előző fejezet I Következő fejezet >>
[supsystic-social-sharing id=’2′]