Criszi

A négy egymást követő ajtócsapódás keménysége keresztülszelte a néma erdőt, és még egy madárrajt is felriasztott. Lysander igyekezett mindenki arcát végigtanulmányozni, hogy az alatt a pár méter alatt, amíg odaérnek hozzájuk, felkészíthesse magát. Nem sok jót remélhettek, Theodore és Alexander arcát kivételesen teljesen egyformává torzította a harag. Egyedül Gabrielen nem látszott düh, de a lágy vonásait most valami mégis megkeményítette. Lysanderben, őt figyelve, megszólalt egy aprócska vészcsengő, ami nem a közelgő leszidásuk miatt kongott.
James szinte ösztönösen lépett előre, kitakarva Miát és Lysandert az apja elől, pedig egy pillanatig se voltak valós fizikai veszélyben. Theodore megállt a fiával szemben, egy pillanatig egymást nézték, aztán a férfi válla hirtelen megremegett, és egyszerűen átölelte Jamest.
– Mégis, hogy lehettetek ilyen felelőtlenek? Anyád halálra aggódja magát Raven miatt, ti meg csak így leléptek!
– Raven már nem volt életveszélyben, amikor eljöttünk! – James viszonozta az ölelést. – Megvártuk, hogy elég jól legyen.
A körülöttük állók döbbenten figyelték a jelenetet, senki nem erre a forgatókönyvre számított. Theodore végül elengedte Jamest, és egy lépést hátrált.
– Ettől függetlenül számíthattok büntetésre, ha visszaértünk!
– Ha visszaértünk? – úgy tűnt Alexander eddig bírta féken tartani magát, most James és az apja közé rontott, szeme fehérje kivillant dühében. – Te! Te és az a mutáns elrángattátok a lányomat egy ilyen életveszélyes helyre! Nem gondolod, hogy ennyivel megússzátok ugye?
– Alex, ennek nem most van itt az ideje! – Theodore megpróbálta finoman visszahúzni az öcsét, de a felbőszült férfi nem hagyta magát.
– De igen is, most van itt az ideje!
– Igazad van apa, most van itt! – Mia hirtelen termett ott a veszekedők között, felszegett fejjel állt meg apja előtt. – Mivel nem fogunk hazamenni veletek, tényleg most kell ezt lerendezni!
– Mi az, hogy nem jöttök? – Alexander pár pillanatig csak némán hápogott döbbenetében.
– Jól hallottátok Miát! – James bátorítóan a lány vállára tette a kezét. – Segíteni fogunk Lysandernek, akár engedélyezi a Csoport, akár nem.
– De, James! – Theodre szinte könyörögve nézett a fiára. – Van bármi fogalmatok arról mi vár ott rátok?
– Ami azt illeti, van! – Ritkaság volt, hogy Lysander beleszóljon egy vitába, általában csak kivárta, hogy James elrendezze a helyzetet, de most magabiztosan beszélt, egyenesen Theodore szemébe nézve. – Itt vagyok én, aki tizenhat évig voltam ott. És van még egy segítségünk…
Mindenki egyszerre fordult a Lysander által mutatott irányba, ahol Aaron ült, a fához kötve, arcán elégedett vigyorral.
– Végre, hogy tiszteletemet tehetem! Kezet is ráznék, de per pillanat nagyon le vagyok kötve…
– Te ki vagy? – Gabriel kíváncsian tett pár lépést Aaron felé.
– Nocsak, egy tündérherceghez van szerencsém? – Aaron mosolya még inkább kiszélesedett, ahogy megpróbált felnézni a mellé lépő Gabrielre. – A nevem Aaron, nemes uram, örvendek a találkozásnak!
– Szökött ügynök. Azt állítja, csatlakozni akar hozzánk. Kaptunk tőle egy térképet is – Mia visszafordult az apjához miközben magyarázott. – Azokkal az infókkal, amiket megtudtunk nagyon jó esélyünk van.
Alexander ahelyett, hogy bármit is mondott volna, fegyvert rántott és Aaronra szegezte. A fiúnak elkerekedett a szeme, most először úgy tűnt tényleg megrémült.
– Azonnal le kellett volna lőnötök!
– Alex várj! – Marcus, aki eddig a többiektől távolabb ált, némán figyelve az eseményeket, most Alexander mellé sietett. – Mi van, ha Gabrielt találod el?
– Gabriel gyere el onnan, és golyót repítek a fejébe!
– Apa, ezt nem teheted! Nem ártott egyikünknek sem! – Mia másodpercek alatt Aaron mellett termett, és Gabriel sem mozdult egy tapodtat sem.
– Miának igaza van! – Gabriel szeme először Aaronra villant, aztán visszatért Alexanderre, aki remegés nélkül szegezte előre a pisztolyát. – Nem lőhetsz le valakit csak a múltja miatt!
– Honnan tudjátok, hogy nem valami kém? Vagy, hogy nem épp ő lőtte le Ravent?
– Igaza van! – Marcus igazat adott a felettesének, szeme közben könyörgött Gabrielnek, hogy menjen odébb.
– Nem lőhetsz le csak úgy egy embert! – Lysander keze lassan a saját pisztolya felé vándorolt. – Főleg úgy, hogy ott áll a lányod és a csapatod egyik tagja!
– Te csak ne akarj engem erkölcsileg kioktatni, amikor nem is vagy igaz ember!
– Alexander tedd el a fegyvert! Még a végén megsérül valaki! – Theodore lassan a pisztolyért nyúlt, de Alexander nem hagyta, hogy megállítsák, közelebb lépett Aaronhöz és az őt védelmező Miához és Gabrielhez.
– Azt mondtátok már megkaptátok az infókat. Innentől kezdve rá nincs szükség!
Egyetlen egy lövés dördült el, a másodperc töredéke alatt. Mia felsikoltott és minden megfagyott egy pillanatra.
– Még élek!– Aaron tüdejéből hangos sóhaj szakadt fel, Mia, aki azonnal mellé guggolt egyetlen sérülést sem talált rajta.
– De akkor…? – Mindenki Alexander felé fordult, akinek a fegyvere néhány méterrel odébb hevert, használhatatlanul. Lysander előre szegezett pisztollyal állt, szemében halálos düh kavargott.
– Lehet, hogy nem vagyok olyan, mint ti, de nem fogom végignézni, ahogy lelősz egy kikötözött, önvédelemre képtelen embert!
– Fegyvert szegeztél rám! Mindenki láthatja, hogy milyen is vagy valójában!
– Nem, Alexander! – Theodore megtörten beszélt. – Mindenki láthatta, hogy te milyen vagy valójában! Lysandernek van igaza, és én se fogom tovább becsukni a szemem!
– Titeket az irányítása alá vont! Biztos, hogy összejátszik azzal ott! – Alexander Aaronra mutatott, hangja furcsán remegett. Bizonytalan léptekkel elindult a fiú felé, de James elé került és elállta az útját.
– Vége van Alexander! Innentől senki nem hisz majd neked!
– Marcus! – Gabriel hangja parancsolóan vágott el minden tovább vitát, pedig továbbra is halkan és nyugodtan beszélt. – Üljetek be a kocsiba, amíg mi elintézzük a helyzetet!
Marcus még mondani akart valamit, látszott rajta, de ahogy találkozott a tekintete Gabriel határozott, zöld szempárjával csak megadóan lehajtotta a fejét és elfordult.
Belátva a vereségüket, Alexander is feladta és vissza se nézve az autóhoz ment. Egyikük se látta már azt a fájdalmat, ami Gabriel arcára költözött a becsapódó ajtók hallatán, egyedül Theodore lépett oda mellé, de mielőtt bármit is mondhatott volna Gabriel elfordult tőle, és odasietett Lysanderhez, aki még mindig maga elé szegezte a fegyverét.
– Lysander, elteheted a pisztolyt! – mikor a fiú nem reagált Gabriel Jamest hívta segítségül.
– Lysander, elmentek! – Miután a második megszólításra sem reagált, James egyszerűen elkezdte lefeszegetni Lysander hófehér ujjait a pisztolyról. Az érintésnek sikerült visszarántania Lysandert, így már maga tudta visszacsúsztatni a fegyvert a helyére.
– Majdnem lelőttem…
– Dehogy is! – James Aaron felé pillantott, aranybarna tekintetét furcsa fájdalom ködösítette el. Mia még mindig ott guggolt a fiú mellett és halkan beszélgettek valamiről. – Ő lőtte le majdnem Aaront. Te megmentettél egy életet.
– El sem tudtad volna hibázni a lövést! – Gabriel rámosolygott Lysanderre, aztán félrepillantott. – Megyek, megismerem a kis foglyotokat! Szerintem Theodore–nak is van hozzá néhány kérdése!
Lysander és James egyszerre fordult Theodore felé. A széles vállú férfi révetegen bámulta az autójukat, amiben Marcus és Alexander körvonalai mozgolódtak, a magas, izmos sziluett élesen elkülönült Alexander kerekebb vonalaitól.
– Apa! – James hangjára a férfi alig láthatóan megrezzent, aztán lassan elfordította a tekintetét. – Gyere, beszéljük meg, mi legyen most!
– Igazad van!
Végül mindenki Aaron köré gyűlt, akinek az arcára furcsa kifejezés költözött, sehol nem volt már a magabiztos mosolya.
– Én… köszönöm, hogy nem hagytátok, hogy az az alak lelőjön… – fehér bőre kipirult, és úgy tűnt nem csak a hidegtől.
– Csak tégy meg annyit, hogy a továbbiakban nem adsz rá okot, hogy megbánjuk a döntést! – Theodore leguggolt, hogy a szeme egy magasságba kerüljön Aaronéval. – Most pedig mesélj nekünk is pár szót kérlek!
– Az Intézet katonái közé tartoztam, mint már említették előttem – gyors oldalpillantást vetett Miára, aki biztatóan rámosolygott –, és azért jöttem, hogy csatlakozzak a Csoporthoz. Jamesnek már elmondtam mindent, amit az Intézetről tudok.
– Mivel vetted rá őket, hogy ennyire megbízzanak benned? – Gabriel nem vádaskodott, pusztán kíváncsi volt rá, hogyan tudta elérni egy vadidegen, hogy a kis csapat elfogadja.
– Nem voltam vadidegen. – Aaron Lysandert kereste a tekintetével, és amikor megtalálta a fiú arcát, várakozó álláspontot vett fel. Lysander vár pár pillanatot, remélte, hogy végül Aaron folytatja magától is, de amikor már mindenki őt nézte, kénytelen volt folytatni.
– Én már ismertem őt. Nem csak a kísérleti alanyok szenvednek az Intézetben.
– Értem. – Theodore megint az autó felé pillantott, aztán visszafordult a fiához. – James velem tudnál jönni egy pillanatra?
James bólintott és ketten együtt eltűntek az egyik ösvényen.
– Most, hogy így leléptek – Aaron hangjába visszaköltözött a kacér szemtelenség –, esetleg megtudhatom a kedves tündér nevét, aki majdnem hősiesebben kiállt értem, mint Mia?
– Gabriel vagyok! – a hangjában nevetés bujkált, ahogy kisöpört egy gyömbér színű tincset az arcából.
– Szóval nem is tündér, hanem angyal? – Mia hangosan elnevette magát Aaron megjegyzésén, még Lysander szeme is felderült egy kicsit.
– Honnan tudsz te a régi vallásokról? – Gabriel egyik szemöldöke kérdőn a homlokára szaladt.
– Az, hogy már nem létezik egy sem, nem jelenti azt, hogy tilos tudni róluk!
– Igazad van. De engem akkor is érdekelne, hogy egy katona honnan ismeri annyira, hogy még egy angyal nevét is felismeri? – Gabriel mindig rátalált azokra a kérdésekre, amikkel ki tudta húzni az emberből a múltjának legapróbb részleteit is, emiatt Lysander mindig is csodálta őt.
– Ha már mesedélutánt tartunk, legalább a fáról eloldozhatnátok!
– Annyira még nem vagy jó helyzetben! – Mia figyelmeztetően az erdő felé intett, ahol James és Theodre eltűnt. – Ne akard kihúzni a gyufát!
– Igen is, kisasszony! – Aaron Miára kacsintott, aki csak sértődötten elfordult és megráncolta szeplős orrát, két hosszú fonata repkedett utána. – De, hogy az angyal úr is választ kapjon, egy gyerekotthonban éltem pár évig, ahol az egyik felügyelő felmenői még az egyházhoz tartoztak. Egy kész történelemkönyv volt a nő!
– Egy történelmileg művelt katona! – Gabriel felnevetett. – Ilyet se látni minden nap!
– Ti mind azok vagytok, nem? – Aaron arcán a teljes zavar ült, nem értette Gabriel mit gondol ezen olyan szórakoztatónak.
– Persze, de nem ugyan úgy! – Mia visszafordult a beszélgetéshez. – Minket erre is tanítottak, mert nem mindig katonai ügyek azok, amikben eljárunk.
– Mia, ha lehet, most még ne meséld el az egész működésünket! – James, aki ebben a percben tért vissza Theodore–ral az oldalán, Mia szájára tapasztotta a kezét. – Ne érts félre Aaron, de ehhez még keveset bizonyítottál!
– Ezt a békát most le kell nyelnem! – Aaron még mondani akart valamit, de Lysander hirtelen megfordult és az erdőt kezdte pásztázni.
– Hallottam valamit!
– Ugyan Lysander, biztos, csak egy őz volt! – Mia nevetve lefeszítette James kezét a szájáról. – Oké, hogy Aaront is meghallottad, de ez egy kihalt erdő, nem lapul minden bozótban ellenség!
– Mia, fogd be! – James Lysander mellé állt, aki még mindig az erdőt fürkészte. Mindenki elcsendesedett és feszülten figyelt.
– Talán hárman vannak… Vagy inkább négyen…
– Értem jöttek! – Aaron arcából egyszerre minden szín kifutott, ide–oda kapkodta a tekintetét lehetséges ellenséget kutatva.
– El kéne oldoznunk! – Mia próbált nyugodtan beszélni, de az ő hangja is határozottan remegett.
– Nem! – James visszafordult a többiek felé. – Vagyis csak félig. Mia vedd le a lábáról a köteleket, és keressetek fedezéket az autó mögött! Gabriel veletek megy! – Mia bólintott és munkához látott. – Apa, szólj Alexandernek és Marcusnak is! Lysander, merről jönnek?
– Szétváltak – Lyander előhúzta a pisztolyát, a többiek is követték a példáját, aztán Mia eltűnt a terepjáró mögött a két fiúval. – Körbe akarnak venni minket!
Theodore visszatért melléjük, de egyedül. James vetett rá egy kérdő pillantást, de apja csak szomorúan megingatta a fejt, sötétbarna szemeibe szinte beette magát a gyász.
– Azt mondta, ha szükségünk lesz rá, akkor jön.
– Apa, bármi is lesz, ezt már muszáj jelentened majd!
– Én is tudom! – Theodore vetett egy utolsó elkeseredett pillantást a saját autójuk felé, aztán nekivetette a hátát annak a terepjárónak, amivel Lysanderék jöttek, és ujját a pisztolya ravaszára csúsztatta. James és Lysander követte a példáját. Épp csak lehúzták a fejüket, amikor az első lövés a motorháztetőbe fúródott. Bár nem látták pontosan ki tüzelt, de James azonnal viszonozta a lövést.
– Várj egy kicsit! Ha közelebb jönnek, leszedem őket! – Lysander fáradhatatlanul fürkészte a környezetet, célpontokat keresve, de a következő pillanatban egy füstbomba repült a két autó mellé.
– Hasra! – Lysander kiáltása keresztülszelte a füstöt, aztán elszabadult a pokol. A szürkeségben még ő is csak homályos alakokat látott először, nem tudta megkülönböztetni az egyik sziluettet a másiktól. Valaki rálőtt, egy töltény a feje mellett csapódott a karosszériába, és érezte, hogy James és Theodore is eltűnt mellőle.
Valaki felüvöltött, a hang túlságosan hasonlított Gabrielére, de Lysandernek nem volt ideje utána járni, tisztulni kezdett a látása, így elhagyta a fedezéket jelentő autót. Valaki ismét rálőtt, Lysander automatikusan fordult a támadó irányába és leadott egy válaszlövést. A golyó az idegen vállát találta el, Lysander látta, ahogy odakap, a fegyver kiesett a kezéből, aztán menekülőre fogta és eltűnt a sűrűben. Lysander tisztán hallotta, hogy a háta mögött kibiztosítanak egy fegyvert, de már nem volt ideje megfordulni, a fájdalom méregként terjedt szét a jobb karjában. Beleharapott az ajkába, hogy ne kiáltson és lerántotta magáról a kabátját. A golyó hátul, a felkarján találta el, ki kellett csavarnia a törzsét, hogy rendesen lássa a sebet, de a pokoli fájdalom, és hogy nem volt csak bemeneti seb, arról árulkodott, hogy a lövedék belefúródott a csontjába.
– A fenébe! – Lysander rászorította a kabátját a sebre, és körülnézett. A támadója már rég eltűnt, de neki sürgetőbb gondja is akadt. Minél előbb meg kellett találnia Jamest, hogy kiszedje a golyót, mielőtt a szövetei regenerálják magukat. A füst lassan teljesen eloszlott, és a nagy csönd is csak akkor tűnt fel Lysandernek. Az egész rajtaütésnek pár perc alatt vége lett.
– James?
– Itt vagyunk! – a hang az autó másik oldaláról szólt, Lysander azonnal oda sietett. A látvány mellbe vágta, Mia és Gabriel is a földön feküdt, a lánynak vékony vércsík csordogált a fejéről, Gabriel combját pedig egy nyomókötés szorította. James azonnal felpattant mellőlük, ahogy meglátta Lysandert.
– Miát fejbe vágták, Gabrielt pedig meglőtték, de egyikük állapota se súlyos már! – előzte meg Lysander fel nem tett kérdéseit.
– De egyet én is meglőttem a rohadékok közül! – Mia mosolygott miközben egy gézdarabbal letörölte az arcát. A következő pillanatban viszont szomorúság költözött az arcára, ahogy a pirosra színeződött anyagot kezdte vizsgálgatni. –Miután minket kiütöttek, elvitték Aaron…
– Meg fogjuk találni őt is, Mia ne hibáztasd magad! –Theodore finoman a lány fejére tette a kezét, hogy egy kis lelket öntsön belé.
– De Lysander veled mi történet? – Gabriel is ülő helyzetbe tornázta magát, Theodore minden próbálkozás kudarcba fulladt, amivel próbálta lent tartani őt a földön, a porcelán színű bőrt sár és latyakos hó koszolta be, a vékony ajkak csak gyengén megrándultak mosoly helyett.
Lysandernek ekkor jutott eszébe, hogy még saját maga sincs rendben teljesen. Elvette a kabátot a sebről, ami már ekkor alig vérzett csak, és a fájdalom is lüktetéssé szelídült idő közben.
– James, ki kell szedned a golyót, mielőtt a seb teljesen összezárul!
– Ezt nem kérheted komolyan! – James arcán átfutott a félelem ahogy Lysander karjára nézett. – Én nem vagyok orvos, még soha nem csináltam ilyet!
– Nem számít, rosszabb lesz a helyzet, ha bennem marad!
– De…
– James! – Mia szemei szikrát szórtak. – Ne legyél már ilyen nyuszi, épp most!
– Oké, megcsinálom! – James a mellettük heverő elsősegély ládában kezdett kotorászni, amikor pedig előhúzta a hosszú csipeszt, amit keresett, mindig napsugaras arca olyan volt, mint egy halott maszk.
– Nem, mégse fog menni!
– De igen! – Lysander ledobta magát a földre – Ráadásul sietned kell, már most alig érzek fájdalmat!
James leült mögé, úgy helyezkedve, hogy könnyen elérje a Lysander karjának hátsó részén lévő sebet. Óvatosan vizsgálni kezdte, a golyó ütötte lyuk szemmel láthatóan vált percről percre kisebbé.
– Igyekezz, vagy fel is kell vágni a kezem! – Lysander hangja egyszerre volt sürgető és segélykérő, ami összeszorította James mellkasát.
– Nem akarok fájdalmat okozni neked!
– Gondolj bele, hogy mennyivel rosszabb lesz, ha nem szedet ki! James, kérlek!– Lysander arckifejezése a második napot jutatta James eszébe, amit Lysander a Csoportban töltött. A szobában ült az ágyon, és pont ugyan ezzel az ezüst pillantással figyelte, ahogy James egy tálcán vacsorát hoz fel neki, mert mástól nem volt hajlandó elfogadni az ételt. Lysander bízott benne.
– Oké, minden rendben lesz! – James ezt inkább önmaga megnyugtatásaként mondta, mint sem Lysandernek, aztán munkához látott.
Lysander hátán végigfutott a hideg, ahogy a fém a bőre alá hatolt, legszívesebben menekült volna, újra úgy érezte, az Intézet falai között van, és egy kísérlethez készítik elő. De James meleg érintése nem hagyta, hogy teljesen elnyelje őt az emlék, a fájdalom és a félelem ködén át is megtartotta őt a jelenben a bőrük találkozásánál átsugárzó hő. Behunyta a szemét, és csak arra a pontra figyelt, ahol érezte James bőrét, kizárva a fájdalmat, a kutató csipesz mozgását a bőre alatt. Csak akkor nyitotta ki megint, amikor James elengedte, és a csipesz tompán puffant a havon, ami az ő vérétől volt piros.
– Lefertőtlenítsem? – James arca verejtéktől csillogott, de büszke mosolyát nem lehetett letörölni az arcáról.
– Nem kell. Tíz perc múlva nyoma se lesz. – Lysander kezébe vette a golyót, és maga előtt tartva vizsgálni kezdte. – Pont olyan, mint amilyet mi is használunk!
– Elég vicces, ha azok a szemetek ugyan onnan szerzik be, mint mi! – Mia talpra ált, és imbolyogva tett pár lépést. – Vagy inkább ironikus?
– Nem tudom, de nem is érdekel! – James egy ronggyal le akarta törölni Lysander kezéről a vért, de a fiú kikapta a kezéből, és maga látott neki, hogy eltüntesse a karmazsinszínű sávokat a bőréről.

 << Előző fejezet I Következő fejezet >>

[supsystic-social-sharing id=’2′]