Criszi

A hajnal nem hozott világosságot, helyette a táj csak fáradt szürkében derengett. Lysander az utat figyelte, mellette James, mögötte Mia szuszogott. A csend nem volt megnyugtató, sokkal inkább feszülté tette Lysandert, aki egy órát sem tudott aludni azóta, mióta eljöttek, így inkább átvette Jamestől a vezetést. James először ellenkezett, de amikor a fáradtságtól és a sok stressztől annyira kimerült, hogy egy pillanatra elbóbiskolt belátta ő is, hogy jobb, ha egy darabig Lysander ül a kormány mögé.
A ragacsos köd nem akart felszállni, úgy tűnt egész nap el kell majd viselniük, de Lysander nem bánta, a ködben sokkal könnyebb volt észrevétlennek maradni, még ha úgy érezte, valaki most is nyomon követi minden lépésüket.
Megrázta a fejét, hogy kiverje a zavaró gondolatokat belőle. Nem szabadott valótlan rémeket látnia olyankor, amikor épp elég igazi fenyegetés várt rájuk.
James megmozdult mellette. Megpróbált nyújtózni egyet, de az autóban nem volt hozzá elég hely, a keze hangosan koppant a plafonon.
– A fenébe! – James sziszegve dörzsölte meg pórul járt jobbját. Lysander vetett rá egy gyors pillantást, de amikor nyugtázta, hogy nem esett valódi kár Jamesben, egy szó nélkül újra előre fordította a tekintetét.
– Köszi, az aggódást!
– Nincs semmi baja a kezednek – Lysander arcán idegesen megrándult egy izom. Sokkal könnyebb volt a csendben vezetni, mint úgy, hogy James szóval tartotta.
– Ebben nem az a lényeg. Épp egy engedély nélküli küldetésen vagyunk, jobban kéne aggódnod a társadért!
– Ha megsérültél majd befejezem egyedül.
A hangokra Mia is felébredt. Álmosan pislogva hajolt előre a két ülés között.
– Mit fejezel be egyedül? Nehogy azt mondjátok, megint ki akartok hagyni valamiből!
– Most épp Lysander akar engem kihagyni.
– Egy szóval sem mondtam ezt! – Lysander ujjai egy pillanatra megfeszültek a kormányon. – Azt mondtam, ha megsérülnél!
– Én akkor is veled tudok menni, ha ez a béna itt megsérül! – Mia belemélyesztette az ujját James vállába egy gonosz mosoly kíséretében.
– No, szépen vagyunk! Már ketten szövetkeztek ellenem! – James felnevetett. Ez a nevetés valahogy furcsán hatott, nem illett a helyzethez, Lysander érezte, hogy a nyomán mégis felenged minden, és valahogy az jutott eszébe, hogy a Nap nem is a köd mögött, hanem Jamesben bujkált egész idő alatt.
– Állj meg, cseréljünk! – James témaváltása kizökkentette Lysandert a merengésből.
– Nem, még egy darabig én vezetek!
– Megegyeztünk, hogy csak pár órát alszok, ahhoz képest végigaludtam az éjszakát, és van egy olyan tippem, hogy ez alatt nem cseréltél Miával sem, szóval húzódj le!
– Pontosan, húzódj le, de nem James, hanem én fogok vezetni! – két dühös tekintet egyszerre villant Miára, de nem hagyta annyiban. – Én még egyszer sem vezettem, úgyhogy én jövök. A te hibád James, minek tanítottál meg rá, ha most nem engedsz?
– Mert egy akaratos kamasz voltál!
– Én vezetek továbbra is. Nem érdekel, mit mondotok!
– Lysander, neked is kell egy keveset aludnod! – szinte atyai szemrehányás volt James hangjában.
– Több mint ötven órát kibírok alvás nélkül, mindenféle következmény nélkül.
– Ugyan már! – Mia megvetően horkantott. – Annyit senki nem bír ki!
– Pont Lysandernek nem hiszed el? – James egy másodpercre Miára nézett, de aztán vissza is fordult előre. – Nem érdekel, mennyit bírsz ki!
– Mind a ketten önző dögök vagytok mostanában! – Mia hirtelen olyan hangosan csattant fel, hogy Lysander önkéntelenül a fékre taposott. A kerekek csúsztak néhány métert a havas úton, majd megálltak.
– Mia!
– Fogd be James! Csak azért mellőztök mindig, mert lány vagyok, és mert egy kicsit fiatalabb, ismerd be! Nem tudom, mi olyan marha nagy dolog a vezetésben, amiért ekkora ügyet csináltok belőle! A férfiúi büszkeségetek nem engedi vagy mi a pokol?
Lysander döbbenten figyelte a magából kivetkőzött lányt, Jamesnek egy kicsit még a szája is tátva maradt. Megszokták már Mia állandó akaratoskodását, de azt a tüzet, ami akkor olyan élénken lobogott, még egyikőjük sem látta a szemében korábban.
– Te most tényleg kiakadtál azon, hogy ki vezessen? – James alig talált a hangjára, annyira elképedve bámulta Miát.
– Ti aztán semmit nem értetek! – Mia egyszerűen átmászott Jamesen, feltépte az ajtót és bevetette magát a szürkeségbe.
– Mia állj meg! – James utána sietett, és Lysander is ott lépkedett a nyomában. – Igazán nem értjük min borultál ki ennyire!
– Ha ennyire nem megy, akkor meg is érdemlitek, hogy tudatlanok maradjatok! – Mia hátra sem nézett, de a hóban nem tudott elég gyorsan haladni, néha majdnem orra esett egy–egy megbúvó gyökérben vagy kőben.
– Az egész akciót tönkre vágod ezzel a viselkedéssel!
– Ha gyerekként kezeltek, akkor úgy is fogok viselkedni, James!
– Nem kezelünk gyerekként… – James elakadt a mondat végén, mert Lysander megszorította a karját.
– Biztos vagy benne, James? – Lysander arcán már ott volt a megoldás, amire a másik fiúnak még rá kellett jönnie.
– De hát, ha így viselkedik!
– Lehet, hogy azért viselkedem így, mert nincs más megoldásom! – Mia megállt, de nem fordult a fiúk felé. – Lehet, hogy máshogy észre se vennéd a dolgokat!
– Mia fogalmam sincs, mire gondolsz! Bár úgy tűnik, ezzel egyedül én vagyok így!
Lysander kicsit távolabb lépett Jamestől, és várt. Tudta, hogy ha erre James most nem magától jön rá akkor semmi értelme az egésznek, és Lysandernek is az volt az érdeke, hogy a most tanácstalanul meredő fiú ráébredjen végre, mit érez Mia, mert anélkül hármójuk csapata, ami a Csoport védett falai mögött olyan jól működött, idekint, éles helyzetben halálra volt ítélve.
James Mia hátát bámulta, mintha onnan akarná leolvasni a válaszokat.
– Tudod James – Mia már közel sem kiabált, hangja inkább elmélázó volt –, arra kellene rájönnöd végre, hogy mit jelent valaki mellett kiállni, és mit jelent rátelepedni, és elnyomni védelem címszóval!
– Én csak…
– Te csak mi? – Mia hirtelen megfordult, arca csak úgy égett a dühtől. James elhallgatott és úgy tűnt elmerül a gondolataiban.
– A te hülye önsanyargatásoddal – Mia csak halkan suttogott, ahogy Lysander felé fordult, de még így is sikerült annyi haragot belesűríteni a mondandójába, hogy Lysander inkább nem szakította félbe –, majd legközelebb számolok!
James még mindig elmerengve bámult maga elé, de az arcán lassacskán megelevenedtek az érzelmek, és úgy tűnt végül elhatározásra jutott.
– Nem vagyok benne biztos, hogy teljesen értem a mondandódat. De, ha tényleg az a bajod, hogy gyerekként kezellek, akkor egy feltétellel megpróbálok változtatni ezen!
– Nem vagy olyan helyzetben, hogy feltételeket szabj James!
– De igen. Mert a két lehetőség a következő: vagy szólok Dennisnek, hogy mérje be a helyzetünk és küldjön ki valakit érted, vagy te is változtatsz a hozzáállásodon, nem csinálsz vakmerő dolgokat, és követed az utasításokat!
Mia arca paprikavörösből egy pillanat alatt olyan fehér lett, mint a hó a lába alatt, a szeplők szinte világítottak az orrán.
– Nem tennéd meg, hogy itt hagysz!
– De igen Mia. Ha változást akarsz, akkor neked is változni kell.
– James! – Lysander először csendben akarta végighallgatni kettejük vitáját, de ezen a ponton nem tudott tovább néma szemlélő maradni. Korábban soha nem értett egyet semmiben a mindig harsány Miával, de az elkövetkezendő néhány percen akár a küldetésük sikere is múlhatott, be kellet bizonyítaniuk Jamesnek, hogy itt az ideje, hogy megbízzon egy kicsit saját magán kívül más ítélőképességében is.
– Lysander, most ne szólj bele! – James kimérten és lassan beszélt és közben nem vette le a szemét Miáról.
– Miért ne szólhatna bele? – Mia arcába hirtelen visszatért a szín. – Attól félsz, hogy ezek után már őt se zárhatod majd el a világ elől egy biztonságos burokba?
– Az a dolgom, hogy megvédjelek titeket saját magatoktól!
– De nem ez a dolgod! – Mia dühében belerúgott a hóba, a felkavarodó fehér pihék vad örvényként táncolták körbe őket.
– Annyira próbálsz minket megvédeni magunktól – Lysander lassan Jamesre, aztán Miára nézett, ezüst tekintete megpihent az alacsony lányon –, hogy néha olyan érzésünk van, mintha a személyiségünket akarnád alapjaiban megváltoztatni.
– Még, ha igazad, vagyis igazatok is van, akkor sem engedek az ajánlatból. Vagy megtanulsz alkalmazkodni, vagy nincs rád szükségünk az Intézetben. Ez csapatjáték, nem férnek bele őrült magánakciók.
Mia pár pillanatig mozdulatlanul állt, mérlegelte a lehetőségeket, aztán egy szó nélkül átvágott a két fiú között. James és Lysander azonnal utána indultak, de mire visszaértek a terepjáróhoz Mia már a volán mögött ült.
– Én is a csapat tagja vagyok, szóval ki akarom venni a részem a feladatokból.
Lysander csak biccentett, és minden további szó nélkül bemászott hátra, oda ahol eddig Mia ült, így Jamesnek se lehetett már ellenvetése.
– Csak indíts! Egy csomó időt eltöltöttünk itt, be kell hoznunk a lemaradást!
Mia elfordította a kulcsot és ismét úton voltak. Bár a Nap idő közben feljött Lysander reggeli sejtései beigazolódtak, és a köd nem akart felszállni. Mia nem ment túl gyorsan, mert néhány száz méternél nem látott előrébb. Csak amikor bekapcsolták a terepjáró fűtését, akkor döbbentek rá, hogy mennyire hideg is volt, amíg odakint vitatkoztak. A meleg és a csend, ami rájuk telepedett végül lassan meghozta a hatását, Lysandert lassan elnyomta az álom, így nem hallotta már, amikor Mia suttogva megszólalt:
– Tudod, Lysanderben is megbízhatnál kicsit jobban. Szerintem rá jobban rá vagy szállva, mint rám. Ennyire nehezedre esne?
– De hát eljöttünk engedély nélkül…
– Eljöttél volna, ha tudod, hogy csak egy szavadba kerül, és Lysander otthon marad?
– Nem valószínű. – James hátra pillantott az alvó Lysanderre, az arcán átsuhanó mosolyban Mia már–már atyai féltést vélt felfedezni.
– Nem tudom feltűnt–e már, de se ő, sem én nem vagyunk már gyerekek.
– Bárcsak megint az a copfos kislány lennél, aki hét évesen rávett, hogy tanítsam meg lőni az egyik pisztollyal, ami nagyobb volt, mint ő!
– Megfenyegettelek, hogy egy hétig nem állok szóba veled, emlékszem – Mia arcán boldog mosoly jelent meg, ahogy felidézte az emléket. – Ahhoz képest, hogy tizennyolc éves voltál eléggé megijedtél, szóval már akkor is ellenállhatatlan lehettem.
Megreccsen a rádió kettejük között. Mia odakapott, de James volt a gyorsabb.
– Mi a helyzet Dennis?
– Most vették észre, hogy megléptetek. Kész őrültek háza, azonnal utánatok akarnak menni. Alig tudtam elszabadulni, hogy szóljak nektek, szerintem csak idő kérdése, hogy rájöjjenek arra, hogy velem tartjátok a kapcsolatot!
– Erre számítottunk, szóval minden oké. Annyi, hogy ne hagyd nekik még egy ideig, hogy bemérjenek minket, remélem, elég messze jutunk, hogy ne induljanak majd utánunk.
– Oké – a hang pár pillanatra elnémult, úgy tűnt Dennis gondolkodik valamin, aztán akadozva folytatta. – Figyelj, nem tudom, hogy mondjam… De, Mia is eltűnt, valószínűleg utánatok indult.
James vetett egy lesújtó pillantást Miára, de a lány csak vigyorogva kacsintott egyet.
– Ne aggódjatok, itt van velünk. Az lesz a legegyszerűbb, ha azt gondolják a többiek, hogy eleve hárman terveztük megcsinálni.
– Igazad lehet. Azt hiszem, hogy társaságom lesz, szóval most lépek. Igyekszem feltörni nektek az előző küldetés aktáit, amint lehet! – a kapcsolat megszakadt, Miáékra újra kellemetlen csend telepedett.
– Na, örülsz, hogy a frászt hoztad otthon mindenkire? – James vádló tekintetétől égni kezdett Mia tarkója, de nem szándékozott beismerni, mennyire bánja, hogy a szüleinek keresztül kellett mennie azon, hogy reggel sehol nem találták őt.
– Ne próbálj meg egyedül engem bűnösnek beállítani, amikor ti is ugyan úgy kiosontatok!
– De én számoltam a következményekkel.
– Én is. Ha visszaérünk, apa biztos, hogy ott helyben kitagad, amiért megpróbáltam olyas valakit megmenteni, aki szerinte nem ér többet egy vacak rongynál. Ne legyél benne olyan biztos James, hogy te kockáztatsz a legtöbbet!
Mia egyszerre volt eltökélt, és érezte magát végtelenül elkeseredettnek, ahogy a lehetséges végkimenetelekre gondolt. Az ő családja már biztos, hogy szétesik, ha visszérnek, ha visszérnek egyáltalán, de ezt tudta már akkor, amikor elrejtőzött a csomagok között.
– Lehet, hogy tényleg nem kezelhetlek tovább gyerekként.
– Csak, hogy végre megértetted! – Mia arcára végre egy elégedett mosoly költözött, épp akkor, amikor elhagyták az erdőt, ahol eddig kanyarogtak. Az előttük elnyújtózó síkság látványa közel sem derítette őket jobb kedvre. A köd itt szétszakadozott, a pamacsok lustán úsztak keresztbe az úton, az eget szürke hófelhők borították, elzárva a napsugarakat.
– Jó irányba megyünk, ugye? – Mia lassított, abban reménykedett akad egy másik út, a teljes kiszolgáltatottságot ígérő sík helyett.
– Igen, Dennis azt mondta ez a leggyorsabb. – James sem volt épp jókedvű, ahogy kibámult a szélvédőn. – Az idő nem nekünk dolgozik, így sietnünk kell.
– Akkor, ha tényleg erre kell mennünk! – Mia újra a gázra lépett, bízott benne, hogy hamar a hátuk mögött tudhatják majd ezt a nyomasztó vidéket.
Jó pár órát autóztak némán, a teljesen kihalt tájon, mire Lysander felébredt. Addigra már újra James ült a vezetőülésben, megállapodtak, hogy innentől kezdve három óránként fogják váltani egymást.
– Történt valami, amíg aludtam? – Lysanderen egyáltalán nem látszott, hogy akár csak egy kicsit is gyűrött lenne, a hátul való kuporgástól, sőt olyan kipihentnek tűnt, mintha nyolc órán keresztül aludt volna egy kényelmes ágyon.
– Dennis hívott, hogy keresnek minket az otthoniak.
– Akkor semmi váratlan.
– Hé, én azt hiszem, éhes vagyok! – Mia jelzés kép a hasára tette a kezét, ami abban a pillanatban hangosat kordult.
– Elfelejtettem, hogy te ilyen bélpoklos vagy! – James gondterhelten ráncolta össze a szemöldökét. – Elég lesz így az, amit hoztunk?
– Talán – Lysander máris a gondolataiba merült, hogy megoldást találjon a problémára. – Az biztos, hogy spórolnunk kell. Van lakott terület a közelben, ahol tudnánk vásárolni?
– Az túl nagy kitérő lenne! – James ölében egy GPS feküdt, azon böngészte a lehetőségeket.
– Akkor csak a spórolás marad, mert visszafelé már négyen leszünk. – Lysander olyan magabiztosan mondta ki azt, amiben mindnyájan reménykedtek, hogy egyikőjük sem akarta tovább feszegetni a témát. Lysander előhalászott egy almát a lábánál heverő zsákból és odadobta Miának, aki fél kézzel kapta el, miközben a szemét le sem vette az útról.
– Ezzel érd be egy darabig, majd éjjel megállunk enni.
– Köszi! – Mia beletörölte az almát a zöld pulcsijába. – Bár van egy olyan érzésem, hogy kerestél nekem egy férgeset!
– Ha nem tetszik, add vissza!
– Jó lesz ez, nyugi! – Mia hatalmasat harapott az almába, és jó hangosan rágni kezdte.
– Mi lenne, ha most azt mondanám tényleg férges? – Lysander arcán mintha egy pimasz mosoly szaladt volna át, amitől Mia félre nyelte a falatot és köhögni kezdett.
– Visszavonom! Ti vagytok a legnagyobb gyerekek, akiket ismerek! – James megragadta a kormányt és egyenesben tartotta az autót, amíg Mia fulladozva próbált szabadulni a torkán ragadt almadarabtól. Mire a lánynak sikerült összeszednie magát az arca vörös volt, és a szemei könnyben úsztak.
– Majdnem megöltél!
– Tehetek én róla, hogy még egy almát sem tudsz megenni normálisan? – Lysander elterült a hátsó térben, és szemét tüntetően becsukta.
– Igen is meg tudok enni egy almát! – Mia azt már csak gondolatban tette hozzá, hogy valójában azért nyelt félre, mert ez volt az első alkalom, hogy Lysander viccelődni próbált vele, egyetlen lekezelő vállrándítás helyett.
– Engem aztán nem érdekelsz te és az almád! Inkább azt mondd meg, mikor váltsalak le?
James vetett egy gyors pillantást a műszerfalon lévő órára.
– Körülbelül még egy óra.
– Nem lehet hamarabb? Úgy se tudok aludni, és…
– Nem. Megegyeztünk valamiben és ehhez fogjuk tartani magunkat.
– Tudod Lysander ezt jelenti csapatban játszani! – Mia letekerte az ablakot és kihajította az almacsutkát. – Ha Jamesnek azt kell megtanulnia, hogyan kezeljen minket felnőttként, akkor neked meg ez az, amit meg kell.
– Soha nem kértem, hogy csapatban dolgozhassak!
– Nem, te meg akartál halni, mert semmit nem akartál már csinálni! – James tekintete azonnal sötétbe borult.
– Ha akkor ott maradok a műtőasztalon, és ti nem rángattok magatokkal, akkor most nem kéne ezzel foglalkoznunk.
– Ha ott maradsz, akkor most élő robotokkal harcolnánk az életünkért. Szóval, azt hiszem ez még mindig a jobb alternatíva! – Mia kidugta a fejét a lehúzott ablakon, a kerekek által felvert hó az arcába csapott, de a hideg levegő jólesően átmosta a gondolatait. Hosszú copfja zászlóként csapkodott a szélben. – Ez a lehető legjobb alternatíva!
– Mia, nem vagy kutya! – Mia oda sem hederített James aggodalmaskodására, csak akkor húzta vissza a fejét, amikor a szempilláit már ellepték a jégkristályok.
– Te teljesen bolond vagy! És ha nekivezetsz minket valaminek?
– Igen, simán lehet – Mia alaposan végigmérte unokabátyja idegeskedő arcát. – De egy boldog bolond vagyok.
– Én meg ideggyógyászaton fogom végezni, ha egyszer visszaérünk!
– Mindkettőtöknek otthon kellett volna maradnia!
– Fog be Lysander! – Mia és James tökéletes szinkronban kiáltottak rá Lysanderre, amire csak egy sóhajtás volt a válasz a részéről.

<< Előző fejezet I Következő fejezet >>

[supsystic-social-sharing id=’2′]