Criszi

Mia csendesen húzta be maga mögött a betegszoba ajtaját, ahol Raven az igazak álmát aludta. Fáradtan sóhajtott, aztán nekivetette a hátát a hűvös csempének. Nem tudta mit kéne tennie, a jelenlegi helyzetében. Biztos volt benne, hogy James és Lysander nem fognak sokat tétovázni, és azt is jól tudta, hogy esélytelen, hogy őt magukkal vigyék. Lysander mindig is nemkívánatos teherként tekintett rá, James pedig egyszerűen túlságosan aggódott. Néha rosszabb volt, mint egy kislányát féltő apa. Miának tanácsra volt szüksége, de nem tudta kivel beszélhetne, anélkül, hogy az a valaki egyből rohanna lekapcsolni a fiúk őrölt tervét.
– Szia! – Marcus tűnt fel szinte a semmiből, és megállt a lány mellett.
– Ma nem vagyok rád és az összeesküvés elméleteidre vevő! – Mia szúrósan mérte végig a srácot. – Elég az, hogy apától állandóan azt kell hallanom!
– Ha nem látsz a saját szemedtől, azon én nem tudok segíteni. Ravenhez jöttem.
– Alszik, szóval nem mehetsz be. Porter ott ül mellette, nem kellesz felesleges harmadiknak!
Marcus idegesen csettintett a nyelvével, úgy tűnt még van mondanivalója, de Mia nem hagyta szóhoz jutni.
– Nekik most pihenniük kell, szóval kérlek, Marcus, hagyd őket békén! – néhány pillanatig farkasszemet néztek egymással, de végül úgy tűnt Mia elszántsága nyert, mert Marcus hátrébb lépett.
– Hallottam, hogy ő tette ezt veled! – egyenesen Mia orrára mutatott, amitől a lányban egyből forrni kezdett a méreg. – Ha még ez után sem vagy képes belátni milyen veszélyes, ostobább vagy, mint amilyennek gondoltalak!
– Vond vissza, vagy a te orrod is így fog kinézni! – Mia csak a fogai közt szűrte a szavakat, nehogy bármi is beszűrődjön a háta mögött lévő szobába.
– Csak gondold végig mennyi bajt okozott! Miatta sérült meg Raven, ő tette ezt az arcoddal és Michaelnek is miatta van agyrázkódása!
– Ezek közül semmi nem az ő hibája! – Mia közelebb lépett Marcushoz, aki hátrált egy lépést. – Ráadásul ne légy álszent! Tudom, hogy cseppet sem érdekel Michael! Amíg Lysander nem volt itt, apám és te is állandóan őket mocskoltátok! Már akkor rá kellet volna jönnöm, milyen szánalmasak vagytok!
– Nem beszélhetsz így a saját apádról! Ráadásul Alexandernek mindenben igaza van!
– Dehogy van! – Mia egy pillanatra elcsendesedett, válla megreszketett, mint minden alkalommal, amikor rá kellett döbbennie milyen az édesapja valójában. – Apa begyöpösödött és maradi, aki őrült módjára ragaszkodik a régi eszmékhez! Én nem tudom őt megérteni, és nem is akarom. És te is jobban tennéd, ha nem hallgatnál rá!
– Te vagy az, aki nem lát tovább az orránál Mia! Az a valami elvakított téged és a többieket is!
– Marcus, ne feszítsd túl a húrt. James nagyon türelmes szokott lenni veled, de én leütlek, ha most azonnal nem tűnsz el!
– Ugyan már Mia! Te csak egy kislány vagy! – Mia ökle hangosan csattant Marcus arcába, rögtön utána a térde pedig a fiú bordái között. Marcus köhögve köpött oldalra, de nem támadott vissza.
– Vakok vagytok ti mind, majd meg fogjátok látni! – azzal még egyszer Mia lába elé köpött, aztán sarkon fordult és elsietett.
– Idióta! – Mia szívesen kiáltott volna még más ocsmány dolgokat is Marcus után, de a szíve összeszorult, ha arra gondolt, a kedves és aranyos Marcusból, akire kiskorából emlékezett ez az őrült lett, akivé Alexander tette. Ugyanakkor furcsa elégedettséget is érzett, megkapta a választ, amire vágyott, még ha nem is egy barátságos beszélgetésből. Az, hogy Marcusszal ezt tudta tenni néhány kedves szó, és figyelmesség Alexander részéről ráébresztette Miát arra, hogy az emberek mennyire könnyen befolyásolhatók, úgy, hogy még csak észre sem veszik, ha a szívükbe elülteti valaki a félelmet. Lysander pedig épp arra készült, hogy visszatérjen arra a helyre, amitől a legjobban retteg. Még ha James vele is megy, akkor sem tudhatják mi vár rájuk, így Mia nem habozott tovább.
James és Lysander feszült figyelemmel vették számba még egyszer az összes felszerelést, amit bepakoltak. Most nem volt lehetőségük hibázni, így mindent tökéletesen kellet csinálniuk.
– Oké, akkor azt hiszem minden rendben. Dennis is megcsinálta a kommunikációt. – James lecsukta az utolsó táska tetejét, amibe extra kötszereket dobáltak be, aztán a helyére rakta.
– Mikor indulunk? – Lysander türelmetlenül járkált az autó körül már jó öt perce, egyáltalán nem volt képes megállni egy helyben, gondolatai messze kalandoztak, egészen az Intézetig, hogy aztán egy pillanat alatt visszatérjenek a csomagokhoz.
– Csak vacsora után. Túl feltűnő lenne, ha annál előbb eltűnnénk.
– Ezt nem mondod komolyan? – Lysander dühösen megtorpant, nem akarta elhinni, hogy olyan felesleges dolgokra, mint a vacsora, akarják pazarolni az idejüket.
– De igen. Ki kell bírnod egy közös vacsorát, ha menni akarsz! – James kinyitotta a sofőr oldali ajtót, és beült a terepjáróba. Ellenőrizte a műszerfal beállításit. – Raktál be még egy kanna benzint ugye?
– Igen. De tényleg muszáj megvárnunk? – Lysander sorra ellenőrizte a kerekeket, már legalább harmadjára, nehogy valamelyik sérült legyen, de főleg azért, nehogy idegességében összetörjön valamit.
– Igen. Amúgy is jó darabig hideg kaján kell élnünk, legalább még eszünk egy jót.
A két fiú a kocsi orránál találkozott. Lysander lemondóan bólintott, lecsatolta a lábáról a fegyverét, és berakta az ülésre.
– De egy perccel sem maradunk tovább, mint amennyit feltétlenül muszáj!
– Rendben! – James biztatóan rámosolygott, aztán sietősen elindult felfelé. – Csak próbálj majd meg evés közben nyugton ülni!
– Ezt mondanod sem kell!
Azt étkezőben halott csend fogadta őket. Theodore, Mia és Lilly ült az asztalnál, de nem beszélgettek, mindenki némán bámulta a saját tányérját.
– Így legalább nem lesznek kínos kérdések! – súgta oda James Lysandernek mielőtt, mosolyt varázsolva az arcára beljebb lépett. – Minden rendben Ravennel?
– Alszik. Porter pedig el sem mozdul mellőle, úgyhogy rendben lesz – Lilly fáradtan viszonozta a fia mosolyát, a szeme alatti sötét karikák arról árulkodtak, azóta sem tudott egy percet sem aludni, amióta hazaértek. – Molly főzött, szóval menjetek és egyetek ti is!
– Rendben anya! – James és Lysander eltűnt a konyhaajtó mögött.
– Borzalmasan néznek ki! – James arca megnyúlt a bűntudattól.
– Akkor maradj itt. – Lysander a pulton álló hatalmas lábashoz lépett és szedett mindkettőjüknek a levesből.
– Nem lehet. Ketten kellünk oda! – James már egy fokkal magabiztosabban vette ki a tányért Lysander kezéből. – Különben is megígértem egyszer, egy kissé idegbeteg, hisztériára hajlamos srácnak, hogy nem hagyom egyedül!
– Nem hiszem el, hogy képes vagy kedves dolgokat mondani, miközben sértegeted az embert!
– Ebben vagyok tehetséges! – James a hátával meglökte az ajtót, és kiléptek az asztalokhoz.
– Miben vagy tehetséges? – Mia kíváncsian fürkészte a fiúkat és Lysandernek olyan érzése támadt, hogy ez most nem szimpla érdeklődés, hanem Mia tudni akar valamit.
– Természetesen az elképesztő közelharci technikámra gondolok! – James leült a szülei mellé, így Lysander kénytelen volt Mia mellé telepedni. Az, hogy nem látta a lány arcát feszülté tette, mert egyre biztosabban érezte, hogy Mia tervez valamit.
– Az közel sem olyan elképesztő! – Mia kicsit csalódottan fordult vissza a vacsorájához.
– Igazából Jamesnek van az egyik legjobb technikája! – Theodor büszkén pillantott a fia felé, egy pillanatra mintha eltűnt volna az aggodalom a szeméből.
– Látod, mindenki nekem ad igazat! – James gúnyosan rávigyorgott Miára, aztán vetett egy gyors pillantást Lysanderre is. Szemei mintha azt üzenték volna a fiúnak, hogy tartson ki még egy kicsit. Lysander örült, hogy általában csöndben van, ha nagyobb társaságba kerülnek, mert biztos volt benne, hogy képtelen lett volna arra a lazaságra és természetességre, amivel James beszélt.
Pár percig némán ettek, aztán Mia hirtelen felpattant. Lysander figyelmét nem kerülte el, hogy James szülei összerezzentek a hirtelen mozdulattól.
– Azt hiszem, én megyek és lefekszem. Jó éjszakát mindenkinek! – Mia sietve a konyhába vitte a tányérját, majd szinte futva távozott.
– Hát őt meg mi lelte? – Lilly csodálkozva nézett az ajtó felé, ahol Mia eltűnt.
– Talán csak sok volt neki a mai nap. Ne feledd, hogy még szinte gyerek! – Theodore megszorította Lilly asztalon pihenő kezét. A mozdulattól a nő feszült tartása engedett egy keveset, és halvány mosollyal fordult vissza az asztalhoz.
– Igen, igazad lehet.
– Azért nem kell Miát sem félteni! – Lysander meglepődött, hogy James ezúttal a lány védelmére kelt a kérdésben. – Lassan felnőtt lesz, ti pedig jobban aggódtok érte, mint a saját szülei!
– Alexander és Catharina is épp úgy aggódik Miáért!
– Csak épp Alexander el van foglalva az őrült összeesküvés elméleteivel, Catharina pedig azzal, hogy Amyt tökéletes kislánnyá nevelje, ha már Miából egy harcos amazon lett!
– James, ne beszélj így róluk! – Theodore hangjában fenyegetés bujkált, de James nem törődött vele, folytatta tovább.
– De hát ez az igazság! Bár Amyből se lesz soha úrilány, azt akár most megmondom Catharinának, hiszen a nővérére úgy tekint, mint valami szentre!
– James! – Lilly az asztalra csapta a kanalát, mire mindenki felé kapta a tekintetét. Lysander világosan le tudta olvasni az arcáról a csalódottságot, de azt is látta, hogy valahol egyet ért a fiával, hiszen annak minden szava igaz volt, csak eddig senki nem merte kimondani.
– Sajnálom anya, nem akartam vitázni…
– Tudom! – Lilly vonásai megenyhültek, ahogy végigsimította a fia fejét. – Mindannyian idegesek vagyunk. Csak arra van szükségünk, hogy jó alaposan kialudjuk magunkat, aztán majd mindet rendbe tudunk tenni!
Lilly és Theodore egyszerre álltak fel az asztaltól.
– Aztán már ti se maradjatok lent sokáig! – Lilly még egyszer odalépett Jameshez, és szorosan megölelte. Lysander ijedten hőkölt hátra, mikor a nő felé is tett egy lépést, de Lilly végül csak rámosolygott, aztán Theodore–ral csendben távoztak. Mikor már a folyosón is elhalt a lépéseik zaja, Lysander felpattant.
– Mehetünk végre?
– Igen – James arca elkomolyodott, mind a ketten feszültek voltak, minden zajra figyeltek, ahogy a garázs felé tartottak. Most nem akartak összefutni senkivel, aki esetleg rákérdezett volna, hogy ilyen későn miért nem alváshoz készülődnek. Végül a szerencse melléjük szegődött, mert a nélkül érték el a terepjárót, hogy egy lelket is láttak volna. Lehámozták a ponyvát, amivel eddig letakarták, Lysander újra magára csatolta a pisztolytokot, és látta, hogy James is hasonlóan tesz, csak az ő övébe még került néhány tőr is, amikkel sokkal magabiztosabban tudott bánni, mint a lőfegyverekkel.
– Ha valaki erre jár, tuti felfigyel a motorra – Lysander végigmérte a hatalmas járművet.
– Igen erre én is gondoltam, de nem tudunk mit tenni.
– Az út lejt egy darabig. Szerintem ki tudom tolni.
– Megvesztél? Szerintem ennyire te sem vagy erős!
– Meg tudom csinálni. Te csak ülj be, és tartsd a kormányt egyenesben! – Lysander máris az autó hátuljánál állt.
– Ez képtelenség, Lysander! – azért James önkéntelenül is közelebb lépett a terepjáróhoz.
– Nem képtelenség, csak szállj már be!
– Meg fogsz sérülni!
– James, most már igazán bízhatnál bennem egy kicsit! – Lysander hangja a kelleténél élesebben csattant, de így legalább elérte vele, amit akart, James beült a kormány mögé.
– Indulhatunk? – Lysander nekitámasztotta a kezeit a fekete fémnek, és vett egy mély lélegzetet.
– Igen! – James ideges volt, Lysander hallotta, hogy ujjai a kormányon dobolnak, de nem foglalkozott vele, nekifeszült az autónak. Néhány pillanatig nem történ semmi, de aztán a kerekek zökkentek egyet és lassan elindultak.
Bár Lysander azt mondta meg tudja csinálni, izmai megfeszültek az erőlködéstől, ahogy az autó méterről méterre haladt. Az ajtó közelébe érve a rendszer automatikusan szabad utat engedett nekik. Odakint, ahol az út már ténylegesen lefelé lejtett valamivel gyorsabban tudtak haladni, de még a jeges levegő ellenére is Lysander hátára hamar rátapadt izzadságtól csatakos pólója. Hallgatta saját ziháló lélegzetét, ahogy egyre messzebb jutottak a Csoport épületétől, és figyelte maguk körül a sűrűsödő sötétet. A pár centis hó, ami az úton volt, ropogott a kerekek és a bakancsa alatt, de Lysander nem bánta, a jeges felület is a segítségére volt. Végül sikerült elérni a lejtő alját, ahonnan már nem hallatszott fel, ha elindítják a motort, így megállt, és előre sétált.
– Elképesztő vagy! – James arca halott sápadt volt az idegességtől, de őszintén le volt nyűgözve. – Mindig tudtam, hogy erős vagy, de ez…
– Csak indíts már! – Lysander fáradtan dőlt bele a bőrülésbe, szemét néhány pillanatra lehunyta, és elégedetten hallgatta, ahogy a motor felpörög, és immár sokkal gyorsabban hagyták maguk mögött a métereket.
– Nem tudom elhinni, hogy tényleg megtettük! – Lysander félig kinyitotta a szemét Jamese hangjára, és rásandított. Látta, hogy a kormányt markoló ujjak elfehéredtek.
– Nem most kéne felébrednie a becsületednek! – Lysander inkább elfordította a fejét, és kibámult az ablakon.
– Tudom, tudom, de… – a rádió recsegve életre kelt, amitől mind a ketten megugrottak.
– Próba egy, kettő… Próba egy kettő… – a hang torz volt, de felismerhetően Dennishez tartozott. Mind a ketten megkönnyebbülten dőltek vissza az ülésekbe. James a szájához emelte a kerek kis mikrofont:
– Hallunk Dennis!
– Ez remek! Minden rendben ment?
– Igen, már úton vagyunk!
– Bemérem a jeleteket, várj… – néhány pillanatra elcsendesedett az autó belseje. Lysandert nem nagyon érdekelte mi történik, így inkább a mellettük elvágtató tájat kezdte vizsgálni, bár a sötétségben alig tudott kivenni néhány dolgot. Fák suhantak el mellettük, néha pedig kisebb nagyobb mezőkön vágtak át. A hangszóró újra megreccsent, de Lysander figyelmen kívül hagyta James és Dennis beszélgetését. Sokkal jobban lekötötte az a gondolat, hogy minden perccel egyre közelebb kerültek az Intézethez, ahova soha többé nem akart visszatérni, most mégis önként ment, ráadásul úgy, hogy alig tudtak valamit arról, mi vár ott rájuk.
– Lysander! – James hangja visszarántotta a valóságba.
– Mi az? – a rádió már hallgatott, James fél szemmel őt figyelte.
– Dennis azt mondta, megszerzi a lehető legtöbb információt, mielőtt odaérünk, de úgy tűnik nincs hozzáférése apáék küldetéséhez. Mintha számítottak volna rá, hogy ha ilyesmit teszünk, őt fogjuk megkérni, hogy segítsen…
– Valószínűleg tényleg számítottak rá.
– Igazad van. Biztos, hogy számítottak rá. Csak arra nem, hogy ilyen jól fogjuk csinálni! – James arcán átfutott egy mosoly.
– Mit értesz az alatt, hogy jól?
– Tuti, hogy próbáltak szemmel tartani minket, mégis simán megléptünk. – James igyekezett mosolyogni, de megbicsaklott a hangja. – Biztos Mia lesz a legmérgesebb. Csak ő azért fog haragudni, mert otthon hagytuk!
Lysander megpróbált kitalálni valamit, amivel kicsit megnyugtathatná Jamest, de semmi nem jutott az eszébe. Általában ő volt, akit lenyugtattak, és ez a fordított helyzet tehetetlenné tette. James egy darabig csak az utat bámulta, de aztán újra megszólalt, hangja már nem remegett, úgy tűnt sikerült magában rendeznie a dolgot.
– Holnap estig megállás nélkül kéne mennünk. Aztán akkor megállhatunk aludni egy keveset. Így Dennis szerint holnap után éjjel érnénk el az Intézetet.
– Oké, de nem vezethetsz végig te! –Lysandernek végre sikerült egy igaz mosolyt előcsalogatnia Jamesből, amit látva egy kis elégedettséget érzett.
– Rendben, vezethetsz te is! – James fél kézzel tartotta a kormányt, a másik kezével játékosan összeborzolta Lysander haját.
– Mit csinálsz?
– Olyan voltál mit egy kiskölyök, aki az apukája autóját akarja vezetni. Nem bírtam megállni!
– Neked máris agyadra ment, hogy nem otthon vagyunk? – Lysander idegesen simította a helyére a tincseket, kínosan ügyelve rá, hogy a tarkója még véletlenül se látszódjon ki. Valószínűleg James is kiszúrta a mozdulatot, mert szeme egy pillanatra megrebbent.
– Soha nem kérdezted meg utána a hátamon lévő tetoválás történetét. Pedig látom, hogy néhanapján hogy bámulod!
Lysander az öklét kezdte tanulmányozni. Valóban sokszor figyelte a James hátán lévő hatalmas szarvasagancsokat a meleg nyári napokon, amikor a fiú póló nélkül edzett, és emlékezett rá, hogy amikor a nyirkos pincében ültek James azt mondta elmeséli, miért van ott, ha megkérdezi, de eddig a napig soha nem volt rá képes.
– Pedig magamtól, most már csak azért sem fogom elmondani!
– Oké, nyertél! – Lysander összeszorította, majd kiengedte az ökleit. – Miért van szarvasagancs a hátadra tetoválva?
– Tizennyolc éves voltam, és teljesen eltévedtem az erdőben. Esküszöm azt hittem, ott fogok meghalni!
– És jött egy szarvas, aki kivezetett onnét? – Lysander kétkedő pillantást vetetett a barátjára. – Nem gondolod, hogy ezt elhiszem?
– Nem is kell, mivel nem ez történt. Órákig bolyongtam össze–vissza, teljesen besötétedett már. Azt hittem úgy ismerem az erdei ösvényeket, mint a tenyeremet, de akkor már abban sem voltam biztos, hogy a saját világunkba vagyok–e!
– És mit csináltál? Mert, hogy nem maradtál ott.
– Ne szakíts félbe, vagy nem mondom el!
– Hallgatok!
– Szóval, ott álltam, teljesen kétségbe esve, és kimerülten az órák óta tartó barangolástól – James arcára csak úgy ragyogott a lelkes meséléstől, úgy tűnt egy pillanatra teljesen megfeledkezett a valóságról –, amikor hirtelen megláttam a zseblámpák fényét! Apáék megtaláltak, és együtt hazamentünk. Persze jó alapos fejmosást kaptam, amiért friss felnőtt fejjel eltévedtem, és Porter vagy egy hónapig szívatott miatta, de, és ez most nagyon szentimentalista lesz, rájöttem, hogy ők mindig utánam fognak jönni, hogy kihúzzanak a slamasztikából. Emlékezni akartam arra az érzésre, amikor a teljes kétségbeesésben megláttam a lámpák fehér fényét, ezért van a tetoválás. A szarvas az erdők hercege. Fenséges látvány, amikor megpillantasz egyet, de ő is csak akkor erős, ha ott van mögötte a csordája.
– Ez tényleg borzasztóan szentimentalista!– James elnevette magát, Lysander pedig csak a fejét ingatta, de a következő pillanatban szoborrá merevedett, és megragadta James kezét.
James azonnal belelépett a fékbe, a terepjáró csikorogva állt meg, a két fiút csak a biztonsági öv mentette meg attól, hogy a szélvédőnek vágódjanak.
– Hallottam valamit hátulról! – Lysander hangja alig volt több suttogásnál, mellkasát az aggodalom vasmarokként szorította össze. James nem kérdezett semmit, kezét az övén lapuló fegyverre csúsztatta, aztán kiszállt a kocsiból. Lysander ugyan így tett, bár ő elő is húzta a pisztolyt, és maga elé emelve, az autónak lapulva osont a csomagtér felé.
Amikor hátul összetalálkoztak egy pillanatra megálltak, és egymásra néztek. Lysander hátrált egy lépést, pisztolyát egyenesen a csomagtartóra célozta, James pedig megragadta a ponyva egyik sarkát. Egy másodpercig még egymás szemébe néztek, aztán Lysander a fegyver csövét követve előre szegezte a pillantását.
James némán számolt háromig, aztán felrántotta a ponyvát. Sikoltás szállt a levegőben, Lysander dühös kiáltásával keveredve.
– A rohadt életbe, Mia, mi a fenét keresel te itt? – James tajtékozz a dühtől, ahogy a hóban álló megszeppent Miával ordítozott. – Mégis, hogy gondoltad ezt? Vagy gondolkodtál egyáltalán? Mit csináltál volna, ha Lysander azonnal tüzel? Semmit! Már halott lennél!
– Ha megkérdezem, úgyis azt mondjátok, hogy nem jöhetek!
– Nem véletlenül mondtuk volna! Mit gondolsz ez most csak egy kis kiruccanás? Megyünk, hősök leszünk, aztán hazajövünk? Ez a valóság Mia! Itt életek forognak kockán!
– Azt hiszed, nem tudom? – Mia is kiabált, nem tudta türtőztetni magát. – Órákat ültem Raven mellett! Láttam Marcust összeomlani, amikor a szülei nem jöttek haza az egyik bevetésről! Számtalanszor kötöztelek már össze téged is! Nagyon is jól tudom, mi forog kockán! És pont ezért jöttem el én is! Nem nézhettek többé levegőnek!
– Amíg ilyen felelőtlenül viselkedsz igenis annak fogunk nézni!
– De soha nem hagyjátok, hogy bebizonyítsam, felelősségteljes vagyok! – Miának egy könnycsepp szántotta végig az arcát. Zavartan elfordult, hogy letörölje, aztán halkabban folytatta. – Én is fontos akarok lenni!
– Mia, te fontos vagy! – James is megenyhült, és közelebb lépett a lányhoz.
– Akkor miért nem kértél meg, hogy segítsek?
– Mert nem akarom, hogy bajod essen. Vigyázni akarok rád!
– Lysanderre is mindig vigyázol, ő mégis itt van.
– Mert azt hittem kettőtök közül csak ő a bolond, és te nem jössz el határozott tiltás ellenére! – James átölelte Miát, Lysander, ki eddig csendben figyelte a veszekedést most egy kicsit közelebb jött.
– Vigyük magunkkal. Túl sok idő visszamenni, ráadásul megnőne az esély, hogy valaki rajta kap, és nem enged el minket újra – nem akarta hangosan kimondani, de valójában hirtelen rokonszenvet kezdett érezni Mia irányába, aki ugyan úgy égett a tenni akarástól, mint ő. Mia hálásan rámosolygott James karja alatt, de Lysander azonnal elfordult.
James elengedte az ölelésből Miát, és fel–alá kezdett járkálni, mialatt megfontolta a lehetőségeket. Végül csalódottan sóhajtott.
– Rendben, jöhetsz! De csak akkor, ha megígéred, hogy ezután szó nélkül engedelmeskedsz!
– Igen is kapitány! –Mia szalutált, majd boldogan rohant előre, és bevágódott az anyósülésre.
– Eszedbe ne jusson! – James megfogta az ajtót, mielőtt Mia bevágta volna. – Potyautasok a csomagokkal utaznak!
– De…
– Nincs de! – Mia lebiggyesztette a száját, de azért a két ülés között hátramászott az élelmiszeres csomagok mellé, amiket nem a hátsó raktérbe pakoltak, és néhány zsák odébb dobálásával kialakított magának egy kis sarkot.
– Akkor mehetünk tovább végre? – James hangja sokkal fáradtabbnak tűnt, mint nem sokkal korábban.

<< Előző fejezet I Következő fejezet >>

[supsystic-social-sharing id=’2′]