Criszi

A lépcső alja homályba veszett, a falra szerelt égők már nem voltak elég erősek, hogy megvilágítsák. James és Lysander egymásra pillantottak, aztán fegyvereiket maguk elé emelve elindultak lefelé. Némán haladtak, a lépéseik is alig keltettek zajt, és körülöttük is teljes volt a csend. A lépcső aljára érve a folyosó kettéágazott. Lysander intett Jamesnek, hogy kövesse és elindult balra. Kezdetben magabiztosan lépdelt előre, de szinte lépésről lépésre fogyott a kezdeti lendülete.
– James… – Lysander azonnal megérezte a megnyugtató súlyt, ahogy James a kezét a vállára tette. – Innentől jobbra és balra is laborok és műtők nyílnak a folyosón. Jobban kell vigyázni és…
– Megyek én előre! – James halványan elmosolyodott, pedig az arca neki is sápadt volt, és a szeme aggodalomtól fénylett. – Szerinted merre kezdjük a keresést?
– Ha hátra megyünk, ahogy Aaron mondta, belesétálunk a csapdába.
– És nem hiszem, hogy bármit is találnánk ott. – James maguk mögé pillantott, de egyenlőre minden teljesen kihaltnak tűnt. – Miért nincs itt senki, ha tudják, hogy jövünk?
– Fogalmam sincs. De nem járunk messze a központi labortól.
– Ott csak kiderítünk valamit! – James kilépett Lysander mögül és magabiztosan megindult előre. – Te mostantól csak fedezz hátulról!
Lysander James hátára szegezte a tekintetét. Figyelte az izmok egyenletes hullámzását James fekete pulóvere alatt, és igyekezett kizárni a fejéből a nyomasztó klórszagot és a vakítóan fehér falakat, amik a legrémesebb álmaiban tűntek fel, a csillagtalan éjszakákon.
Befordultak egy újabb sarkon, amikor James megtorpant. Lysander azonnal kiugrott a háta mögül és előre szegezte a pisztolyát, de egy lelket sem látott sehol.
– Valaki bement oda! – James az állával az egyik csukott ajtó felé intett. – Nem láttam jól, de nagyon apró alak volt, mint egy gyerek…
Lysander szinte gondolkodás nélkül a fehér, jelzés nélküli ajtóhoz lépett. Jobb kezében tartva pisztolyát, a balját az sárgaréz kilincsre tette, és Jamesre nézett. A fiú körbenézett még egyszer, aztán bólintott és Lysander benyitott.
Odabent félhomály és hatalmas por fogadta őket. A folyosóról beszűrődő fényben, és az egyetlen, gyenge izzó sárgás világításában, ami a plafonról csüggött lefelé, néhány letakart bútor sziluettje bontakozott ki, amiket vastagon belepett a szürke kosz.
James halkan behúzta maguk mögött az ajtót. Lysander árgus szemekkel pásztázta a szobát, aztán tekintete megállapodott az egyik letakart íróasztalon.
– Tudom, hogy ott vagy, nincs értelme bujkálni!
Néhány pillanatig semmi nem mozdult, de Lysander türelmesen várt, amivel még Jamest is meglepte. Úgy tűnt ez a türelem végül kifizetődik, mert hirtelen egy kócos fej jelent meg az asztal mögött. A fejhez arc is tartozott, és bár Lysander egy éve nem látta a vékony, egyenes orrot, a finom, cseresznyepiros ajkakat, és a hatalmas, gesztenyebarna szemeket, amikből egy tökéletes másolat valahol odakint járt az egyik laborban, azonnal felismerte őket.
– Shirley. – A lány összerezzent a neve hallatán, de az ő szemében is a felismerés csillant, ahogy végignézett Lysanderen. – Nem gondoltam, hogy veled fogok itt először találkozni!
Shirley előre lépett a fedezéke mögül, bele a lámpa fénykörébe. Zöldre és kékre festett haja úgy hullámzott az arca körül, hogy aki ránézett, azt hihette víz keretezi a sápadt bőrt. Egyszerű farmeringet és egy szaggatott nadrágot viselt, keze zavartan játszadozott egy kósza cérnadarabbal. Úgy tűnt kereste a megfelelő szavakat, mert a tekintete zavartan ugrált James és Lysander között, de félelem egyáltalán nem látszott rajta.
– Tudják, hogy itt vagytok! – ez volt az egyetlen mondat, ami kiszaladt a száján, aztán újra elhallgatott.
– Igen, ezt már mi is tudjuk! – James vette át a szót, bár látszott rajta, hogy nem egészen érti a kialakult helyzetet, de egyikezett barátságosan nyitni a lány felé, mert Lysanderből furcsa nyugalom áradt, amióta felbukkant ez a vékony, magas teremtés. – De te miért mondod el ezt nekünk?
– Már meséltem Shirleyről – Lysander kettejük közé lépett, először Jamesre aztán Shirleyre nézve. – Ő az egyik itteni professzor lánya…
– 421 – szinte alig lehetett hallani Shirely hangját, Lysander mégis összerezzent a szám hallatán. – Tudtam, hogy te is eljössz.
– Most már van nevem is. Szólíts Lysandernek – mintha egy mosoly suhant volna át a fiú arcán, ahogy kimondta a saját nevét.
– Lysander – Shirley ízlelgette pár pillanatig, aztán megrázta a fejét, hogy kicsit összeszedje magát. – Sokat változtál egy év alatt. Először meg sem ismertelek.
– Ugyan ezt te is elmondhatod magadról. Legutoljára még barna hajad volt, és alig fele ekkora voltál.
– Anyát idegesíti ez a szín – Shirley eljátszadozott az egyik hajtinccsel, ami a vállát verdeste. – De most nem érünk rá erre! – Shirley szemében egy pillanatra riadtság villant, ahogy ellenségek után kutatva körbenézett a szobában. – Nekem el kell mondanom valamit…
Lysander összenézett Jamesszel, aztán szinte tökéletesen egyszerre bólintottak.
– Én… – Shirley felült az asztalra, ami mögött nem sokkal korábban menedéket keresett, és egy pillanatra a kezébe temette az arcát. Amikor felnézett, mintha könny csillant volna meg a szemében, de egy gyors mozdulattal kitörölte onnan. – Én már akkor tudtam a másik kísérletről, amikor még itt voltál.
Lysander torkából mintha egy kiáltás akart volna felszakadni, de végül visszafogta magát, csak az ökölbe szorított kezének enyhe remegése árulta el a döbbenetét.
– Huszonöt fiú volt, akkor kezdték el az ő projektjüket, amikor te hét éves voltál.
– Te akkor még csak hat voltál. Honnan tudsz erről? – Lysander most először gyanakodva pillantott a lányra, aki azonban állta a tekintetét.
– Természetesen akkor még nem tudtam. De később, ahogy nagyobb lettem, és engem is bevontak a te… – a hangja elcsuklott és nem fejezte be a mondatot, de aztán gyorsan sikerült összeszednie magát. – Szóval rájöttem, hogy ki kell nyitnom a szemem és a fülem. Nem vagyok olyan idióta, mint, ahogy azt anyámék gondolják.
– Várjunk csak egy kicsit… Azt akarod mondani, hogy most huszonöt gyerek van itt? – James hangja remegett miközben beszélt.
– Nem. Azt mondom, hogy huszonöten voltak. – Shirley újra eltakarta az arcát a kezeivel. Az ingujja felcsúszott a mozdulattól, és látható vált a karján futó számos, hosszú fehér sebhely. Lysander azonnal elfordult, amikor észrevette őket, amikor Shirley újra felnézett, és ráeszmélt mi történt, a helyére igazította a ruháját.
– Ezek itt nem a te hibát. Erről egyedül az anyám tehet.
– Nem kellett volna ellenkeznem velük, akkor nem teszik ezt veled… – Lysander gombócot érzett a torkában, nem tudott a lány szemébe nézni.
– Így legalább volt valami hasznom. Lehet, hogy rosszabbul járok, ha anya még a hasznomat se látja. – Shirley elhalkult, de aztán hirtelen felkapta a fejét. – Ami viszont, most fontos: én tudok nektek segíteni. Tudom, hogy hogyan tudjátok megtalálni 430–ast.
– Huszonöt gyerekből egyet…
– Igen, csak egyet. Lysander is csak egyetlen volt, de ő harminc közül. És előtte pedig…
– Háromszázkilencvenegy kísérlet. – Fejezte be Lysander Shiley megkezdett mondatát. – Összesen eddig négyszáznegyvenhat.
– Le kell ezt állítani – James nekidőlt az ajtónak, az arcából szinte az összes szín kifutott. – Még pedig azonnal.
– Most kevesen vagyunk hozzá – Lysander szája széle megvonaglott, a szavak savként marták a torkát. – Nem tudunk mást tenni, mint amiért eredetileg jöttünk – pillantása Shirley–re esett. – Elvisszük a fiút és téged is.
Mia feje hasogatott, ahogy kinyitotta a szemét, érezte, hogy a tarkóján meleg vér csorog le. Csak homályos, mozdulatlan foltokat látott maga körül. Érezte, hogy ül, valószínűleg egy egyszerű széken, amihez kezét és a lábát is szorosan odakötözték, a műanyag kötél mélyen a húsába mart.
Lassan tisztulni kezdett a látása, így óvatosan körbe tudott nézni. Egy berendezés nélküli, sötét szobában ült, tőle jobbra, az egyetlen ablakot redőny takarta, így nem tudta biztosan megállapítani, hogy hol van, bár azt sejtette, hogy az Intézetben. A falak nem voltak lefestve, csupán a szürke vakolat borította, ami helyenként hosszan felrepedt, vagy lepattogzott, láthatóvá téve a téglákat alatta.
Mia háta mögött megcsikordult valami, egy szék lába, vagy egy ajtó zsanérja, és léptek koppantak a kemény kövön.
– Örülök, hogy ismét találkozunk! – Miának felállt a szőr a tarkóján a mézédes hangtól, aminek a gazdájával most a legkevésbé sem akart szembe kerülni, Aaron alakja mégis agresszívan betolakodott a látóterébe. Erősen sántított, lábát vastag kötés tartotta, aminek látványától Miát furcsa, elégedett érzés fogta el, annak ellenére, hogy a szíve ezerrel kalapált, és a rettegés erősen szorongatta a gyomrát.
– Nem is mondasz semmit, szépségem? – Aaron lepillantott a saját lábára. – Egész szép lövést kaptam tőled. Valószínűleg örök emlék marad majd!
– Mit akarsz tőlem? – Mia belenézett Aaron fekete szemeibe, és csak megvetést tudott kiolvasni belőle, sehol nem volt az a kedves srác, akit megismert, ez pedig feltüzelte benne a haragot, ami elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy teljesen elnyomja a pánikot.
– Nem kell sietni, ráérünk még az ilyen kérdésekre! – Aaron elvigyorodott, és felpillantott valahova Mia háta mögé. – Szeretném, ha előbb megismernéd az egyik kedves barátomat! Chris, kérlek, mutatkozz be a szépséges vendégünknek!
Magas széles vállú fiú lépett Aaron mellé, Miának, James jutott eszébe róla, de a fiú kölyökképe elárulta, hogy valójában alig lehet idősebb tizenhét, tizennyolc évnél. Szőke haja rövidre volt vágva, szemöldöke is olyan világos színű volt, hogy szinte nem is látszott, ettől az egész arca furcsán komikusnak tűnt, széles szájával és görbe orrával. Miának azonban egyáltalán nem volt kedve nevetni, ahogy belenézett a vizenyős zöld szemekbe, amikből csak undort és kegyetlenséget tudott kiolvasni. Chris nem is reagált Aaron heccelésére, csak lecsapott egy táskát Mia lábai elé.
– Ne húzd az időt Aaron! – mély hangja volt, de a mondat végén egy picit megcsúszott, amit Mia először nem tudott hova tenni, de aztán rájött mit is hallott. A fiú hangja mutált, ami azt jelentette, hogy még fiatalabb volt, mint aminek elsőnek gondolta.
– Ne görcsölj, Chris! – Aaron rácsapott a fiú vállára, de az továbbra is rezzenéstelenül állt. – Csak szórakozunk egy kicsit munka közben! Igaz, Mia?
Mia nem válaszolt, figyelmét a táska kötötte le, illetve az, hogy fémet hallott csendülni benne, amikor Chris ledobta a földre, és ettől a hangtól újra visszaköltözött a szívébe a rettegés. Aaron követte a pillantását, arcán még jobban kiszélesedett a mosoly, ahogy meglátta Mia figyelmének a tárgyát.
– Csak nem kíváncsi vagy, mit hoztunk neked? Én úgy szeretem a meglepetéseket, te hogy vagy vele?
– Nem osztozom a lelkesedésedben! – Mia csak a fogai között szűrte a szavakat, félt, ha megpróbál hangosabban beszélni, a két fiú ki fogja hallani a hangjából a félelmet, ami ragacsos nyálkaként kúszott fel a testén..
– Komolyan? Akkor a kis színjátékom se tetszett? – Aaron megragadta Mia állát, és maga felé fordította. – Pedig, volt, amit komolyan gondoltam akkor is!
Mia arcán önkéntelenül is megrezdült egy izom, amit Aaron egy önelégült mosollyal díjazott, aztán elengedte a lányt.
– Na de, ne is késlekedjünk akkor, ha ez a vendégünk ellenére van! Chris, mutasd csak, mink van!
Chris leguggolt, és kinyitotta a táskát. Mia tüdejében bent rekedt az összes levegő, ahogy megpillantotta a fényben megvillanó pengéket és fogókat.
– Szóval – Aaron elhúzta az utolsó szótagot, és csak figyelte, ahogy Mia arcából kiszalad az összes vér, ahogy dermedten bámulja a táska tartalmát.
– Mit akartok? – Mia csak suttogva tudott megszólalni, és ehhez is minden erejét össze kellett szednie. – Nem fogok semmit mondani Jamesékről, és nem is tudnék olyat mondani, amit nem tudsz!
– Mivel a bent mászkáló kis barátaid hamarosan elcsípjük, nincs is erre szükség. Mi azt szeretnénk, ha a Csoportról mesélnél nekünk egy kicsit. Például nagyon érdekes az a lőszer, amivel kiütötted a barátaim! – Aaron várakozóan karba fonta a kezét. A lábán lévő seb ellenére sokkal jobban nézett ki, mint amikor az erdőben találkoztak, fekete haját apró kontyba kötötte a feje hátsó részén, arca kisimult, csak a fehér sebhely világított rajta, ruháit is tisztákra cserélhette, sötétzöld pólót és bő fekete nadrágot viselt, amit beletűrt a bakancsába.
– Nem mondok nektek semmit, akár most le is lőhettek! – köpte Mia a szavakat, és kivételesen hálás volt azért, mert a keze és a lába is meg volt kötözve, különben biztos az egész teste remegett volna.
– Én nem sietnék úgy a dolgok elébe! – Aaron intett Chrisnek, aki kisietett Mia látóköréből, ezzel még jobbam megrémisztve a lányt. – De ezeket a szépségeket itt a lábadnál csak a végső esetben használjuk majd, még van pár dolog, amit ki akarunk próbálni, ha már itt vagy.
Chris visszatért a kezében egy kis dobozt tartva, de ahogy átadta Aaronnak, Mia rájött, hogy nem is igazi dobozt lát. A kis fa szerkezet tele volt kapcsolókkal, és több drót is futott ki belőle.
– Tudod, olyan sokkoló volt számomra az első benyomásom rólad – Aaron elmerengve bámulta Mia arcát –, hogy arra gondoltam, viszonozom ezt a szívességet!
Egyik kezével megtartotta, a kis szerkezetet, a másikkal viszont megragadta a köteg drótot, ami kiindult belőle, és Mia mellé lépett.
Mia behunyta a szemét, a rettegés egyre erősebben szorongatta a torkát, úgy érezte nem kap levegőt. Akkor is csukva tartotta a szemét, amikor megérezte Aaron forró érintését, a két arcán, a nyakán több helyen, és a mellkasán is, ahol egy részen szabad volt a bőre, nem takarta a zöld póló, amit viselt.
– Utoljára kérdezzük meg, Mia. Mesélsz nekünk a Csoportról?
Mia megrázta a fejét és még jobban összeszorította a szemét. Hallotta a kapcsolót, ahogy felkattintják, de a fájdalom késleltetetten érkezett. Az áram görcsbe rántotta az egész testét, sikítani akart, de a szája nem engedelmeskedett neki, a csuklójába és a bokájába még mélyebben vágott bele a kötél, ahogy önkéntelenül nekifeszült. Ahol az apró tappancsok hozzáértek pokoli égető érzés terjedt szét rózsaként a bőrén, az áram ide–oda cikázott a testében, a kínok kínjában részesítve az apró lányt. Ahogy rázkódott a feje, a haja kibomlott és fátyolként ölelte körbe. Aztán, amilyen hirtelen jött a fájdalom, olyan gyorsan tűnt is el, Mia feje előre bukott, lihegése betöltötte a szobát, szemét továbbra is csukva tartotta.
– Elájult? – Chris hangja még egész messziről szólt.
– Nem tudom, lehet egy kicsit elméreteztük? Nem számoltunk a pici termetével…
– Ne becsüljetek alá fiúk! – Mia ereiből az áram kimosta a félelmet és csak a színtiszta haragot hagyta hátra. Felpattant a szeme, barna pupilláját vérerek keretezték. – Ne merészeljetek picinek nevezni!
– Nocsak, nocsak! – Aaron mintha elismerően nézett volna rá egy pillanatig. – Nem véletlenül van az a mondás a borsról! És mondd csak hajlandó vagy már beszélni?
– Soha! – Aaron azonnal lekevert egy pofont a lánynak, tenyere épp ott csattant, ahol a vörös égésnyom kört rajzolt Mia arcára, a könnyek azonnal elfutották a lány szemét, de nem kiáltott fel. – Hagynom kellett volna apámnak, hogy lelőjön!
– Úgy veszem észre, hogy neked, meg a kis bagázsodnak rossz szokása jót feltételezni mindenkiről, aki előadja a kivert kutyát.
– Chh – Mia halkan felnevetett, mire Aaron intett, és Chris felkattintotta a kapcsolót. Ezúttal a lánynak nem volt ideje becsukni a szemét, feje hátrabicsaklott, szája elnyílt, ahogy az égető fájdalom újra szétterjedt a testében, ezúttal viszont nem tartott olyan sokáig, Chris néhány másodperc múlva lekapcsolta az áramot.
Mia tarkóján végigcsorgott az izzadság, az arcát pedig könnyek tették maszatossá, de egyikkel sem foglalkozott, tekintetével újra Aaront kereste, aki közben egész a látószöge szélére sétált.
– Ezt napestig is csinálhatjuk! – Mia lihegett, és hatalmas erőfeszítésébe került, de mosolyt erőltetett az arcára. – Nem fogtok semmit kiszedni belőlem!
– Talán így van, de még sok időnk van együtt! – Aaron visszatért Mia elé, és egész közel hajolt az arcához. Egyik kezével előrehúzta Mia egyik barna hajtincsét, és lassan az ujjai között kezdte morzsolgatni. – Mit csinálsz, ha elkapják a többieket? Akkor is ilyen makacs leszel majd? Jamest azonnal fejbe lövik, 421 pedig csak egy agyatlan robottá válik, mint ahogy egy éve kellett volna neki. Ha egyedül leszel, akkor is ilyen makacs maradsz?
– Azt sem érdemled meg, hogy embernek nevezzenek téged! – Mia újabb pofonra számított, de az most elmaradt, helyette Aaron csak visszatűrte Mia füle mögé a tincset, amivel addig játszott.
– Pedig még életben is maradhatsz, ha ügyesen játszol! – Aaron ismét átvette a fa szerkezetet Chris kezéből. – Ha most elmondasz mindent, akkor elintézem, hogy csatlakozhass hozzánk! Tudod ez egyszeri ajánlat, és te lennél az Intézet első női ügynöke!
– Szóval még hímsoviniszták is vagytok? – Mia még rá tudott nézni Aaronra, de aztán már nem maradt semmi más, csak a fájdalom.

<< Előző fejezet I Következő fejezet >>

[supsystic-social-sharing id=’2′]