A lakókocsiban fojtogató volt a forróság és a bűz. A cigaretta füstje lassan kavargott az ágy fölé kihúzott karácsonyi égősör sárga fényében, a nyári fuvallat, ami a nyitott ablakon át szökött be, megtáncoltatta a szürke csíkot, és felizzította a csikk végén a parazsat.
Benji egyetlen mozdulattal lerúgta magáról a könnyű paplant, ami alatt még egyetlen alsónadrágot viselve is úgy érezte magát, mint egy kohóban, és letépte a fényfüzért. A kis égők sercentek egyet, az egyik szétpukkant, ahogy a srác kirántotta a konnektorból is, aztán az egészet egy halom női ruha tetejére hajította, és besöpörte egy zacskóba.
Hirtelen hármat koppantottak az ajtón, Benji mézbarna fürtjei körbetáncolták az arcát, ahogy az ajtó felé kapta a fejét, és bár azonnal pofon vágta volna magát miatta, de a szívverése felgyorsult, ahogy magára rángatott egy kopott, több helyen is szakadt farmert. Aztán ahogy lenyomta a kilincset máris kapta volna a második pofont, mert a karcsú lábak, és a hollófekete hajzuhatag helyett, egy szakadt félvigyor fogadta.
– Mi a helyzet haver? – Benji nem válaszolt a kérdésre, szürke szemei összeszűkültek, ahogy kilépett a lakókocsi elé, és végignézett a kefefrizurás, bőrdzsekit és felhajtott szárú nadrágot viselő haverján, akinek fogai közül egy félig égett cigaretta kandikált ki. – Olyan csend volt odabent, hogy azt hittem leléptél nélkülem!
– Összetörtem a rádiót.
– Ne már! És mindezt Lilla miatt?
– Kussolj már, D! – Benji fáradtan nekidőlt a lakókocsi koszos, fehér falának, nem foglalkozva vele, hogy szürke bőrét felhorzsolja a műanyag. – Nincs hozzád hangulatom!
– Ugyan már, neked csak pár körre van szükséged a városban, és mindjárt színesebben látod majd a világot! – kalimpált D, színpadiasan a vérvörös horizont felé mutatva. – Mindjárt este, és felpörög az élet!
– Komolyan, húzz el innen!
– Dagonyázz akkor az önsajnálatban, Mr. Lúzer! – D lemondóan sóhajtotta, aztán sarkon fordult és zsebre vágott kézzel elsétált a szürkületben. – Menj és vegyél be valami gyógyszert az összetört szívedre!
Benji visszalépett a lakókocsiba, de a szűk szoba hirtelen még kisebbnek tűnt. Nem bírt ránézni a zacskóra, se az üres falakra, amiken fotók lenyomata sejlett halványan. Hirtelen valami szöget ütött a fejében, ahogy a haverja utolsó mondatára gondolt, és a szája szegletébe egy apró mosoly költözött. Felmarkolt egy pólót, és menet közben felrángatta a lábára a bakancsát, ahogy D után loholt.
– Hé! – kiáltott az út szélén baktató nyurga srácra.
– Na, mi van, Benji? Mit akarsz?
– Mindegy, csak menni! – igyekezett figyelmen kívül hagyni égő mellkasát, ahogy D belebokszolt a vállába.
– Ez a beszéd! – bár Benji magasabb és idősebb is volt nála, D nem zavartatta magát, átkarolta a srác nyakát, és mintha csak egy rosszcsont kölyök lenne, összeborzolta a vállig érő, enyhén hullámos madárfészket Benji feje tetején. – Akkor miénk az éjszaka?
– Csak az első bárig jussunk el úgy, hogy nem verem betonba a fejed!
– Értettem a célzást, akkor befogom, amíg nem szerzünk neked gyógyszert! – D zöld szeme kihívóan csillant, miközben Benjire kacsintott, de a srác teljesen figyelmen kívül hagyta.
A kihalt úton csak néha suhant el mellettük egy-egy fénycsík, de hamarosan feltűntek a városszéli kocsmák és bárok vibráló neonjai.
– Hova megyünk be először? – húzta fel fekete szemöldökét D, ahogy a különböző lehetőségeket vizslatta.
– Ide, itt végre jó a zene! – ragadta karon őt Benji, és bevonszolta egy bár ütésektől és karcolásoktól viseltes ajtaján.
A bárban minden halvány barna színekben úszott, az alkohol és az olcsó cigaretta émelytő illata rögvest körbetáncolt minden belépőt, a zongoránál egy kalapot viselő alak halk bluest játszott. Benji mit sem törődött ezekkel, a körbelambériázott bárpulthoz rángatta D-t, és felült az egyik karcsú, bőrhuzatos bárszékre. A csapos egy pillanatra felhúzta vastag, fekete szemöldökét, ahogy végignézett a beesett arcú Benjin, és a még mindig elégedetten vigyorgó D-n, de végül csak megvonta a vállát, és az egyik vendég elé lökve a korsó sört, amit a kezében tartott, odalépett hozzájuk.
– Mit adhatok? – férfinek a dohánytól és az évektől reszelős volt a hangja, és Benji enyhe borsmenta illatot érzett, ahogy az asztalra könyökölt.
– Whiskyt – Benji nem is figyelte, hogy a barátja mit rendel, szinte megszállottként csapott le az elébe kerülő aranybarna italra, és bár az alkohol csak még jobban perzselni kezdte belülről, a vállában a feszültség mintha egy kicsit engedett volna. Bármennyire is gyűlölte, a gondolatai közé újra beúszott az a karcsú női test, amit egész eddig próbált kiverni a fejéből. Hosszú ujjai görcsösen szorultak a pár pillanat alatt kiürített pohár köré, és ráharapott a nyelvére.
– Gyerünk Benji, igyunk még egy kört, hátha megoldódik a nyelved! – lökte oldalba D, aki előtt máris két üres pohár volt, pedig Benji úgy érezte még csak pár pillanat volt annak, hogy beléptek a bárba.
A pultos D intésére egy újabb pohár whiskyt lökött Benji elé, aki ez alkalommal se nézegette feleslegesen, hanem lehúzta egy hajtásra.
– Felhívtad már, hogy jöjjön a maradék cuccáért? – Benji úgy fordult D felé, mint aki semmit nem ért, a neki feltett kérdésből. – Ugyan már, láttam a zacskót!
– Nem hívom fel. Ki dobon az összest!
– Jó döntés! Nem ér ennyit egy csaj sem!
Benji nem válaszolt, a mosoly, ami hirtelen felbukkant az emlékei között belé fojtotta a szót. D is jobbnak látta, ha nem faggatja, helyette sorban kérte ki az italokat, ahányszor kiürültek a poharak előttük. Mikor már mindkettejük arcán vörös rózsák lángoltak Benji rácsapott az asztalra.
– Olyan kibaszott tökéletes volt az a csaj, érted?
– Ugyan már, Lilla is olyan, mint az összes többi. Rád unt és itt hagyott.
– Az én hibám! – Benji feje a pultra hanyatlott. – Az én hibám! – ismételte meg a fényes fához intézve a szavait.
– Inkább azé, aki befűzte a kis nőcskéd! – Benji erre nem válaszolt, csak mormogott valamit, aztán hirtelen felkapta a fejét.
Megszédülhetett a hirtelen mozdulattól, mert majdnem lefordult a székről, ahogy megpróbált felállni, D az utolsó pillanatban ragadta meg a karját.
– Csak lassan!
– Adj egy cigit! – rántotta ki magát Benji a szorításból, és visszahuppant a bárszékre. D szó nélkül előhúzott egy szálat és egy öngyújtót.
A sűrű füst lomhán körbefonta Benji arcát, akihez csak tompán jutott el a bár zaja. Figyelte a zongoránál álló énekesnőt, bárhogy is erőlködött, nem tudott rájönni mikor kezdett el énekelni, de a vörös ruha alól kivillanó hófehér combok és a kellemes hang duója kellemesen megbizsergette, és a barna, fényes haj elfeledtette vele a fekete loknikat, amiken eddig járt az esze. Kikért magának még egy pohár whiskyt és lassan átadta magát a zene ütemének.
A szeme sarkából látta, hogy D egy fiatal csajt próbál befűzni, akinek valószínűleg már az első pohár ital erősen a fejébe szállt, mert nevetett a fiú béna viccein, és a szőke, göndörített tincseit csavargatta. Benji egy pár percig figyelte őket, de aztán valami egész más keltette fel az érdeklődését.
A pult mögött műszakváltás volt, és a tetemes mennyiségű whisky, amit legyűrt az éjszaka során, hirtelen felpezsdítette a vérét. Kacér mosolyt varázsolt az arcára, ahogy elkapta a zöld szempárt, amit mézszínű tincsek vontak keretbe. A lány lassan odasétált hozzá, végig tartva a szemkontaktust, és mosolyra húzva vérvörös ajkait megszólította:
– Hozhatok még valamit?
– Csak egy whiskyt!
Benji szürke szemében visszatükröződtek a lángok, ahogy húzott egyet az üvegből. Az alkohol belülről, a tűz pedig kívülről perzselte végig a bőrét, amíg bámulta a lassan elszenesedő ruhadarabokat. Ahogy már lassan csak parázs maradt az egészből, és a gondolatok ugyan úgy kiürültek Benji fejéből, mint a whisky az üvegből, előhúzott a farzsebéből egy telefonszámot, ami mellet vörös rúzsfolt díszelgett.