– Robiiiin – Esther élesen beszívta fogai között a levegőt, miközben odébb söpört a konyhaasztalról egy halom rúnakövet és néhány ottfelejtett tarot kártyát – Hányszor megkértelek már, hogy pakolj el magad után?
Persze csak az üres lakásnak beszélt, párja még azelőtt eltűnt otthonról, hogy a nap első sugarai felbukkantak volna a város felhőkarcolói felett.
Nem mintha, ez decemberben olyan nagy kihívás lett volna, tette hozzá a lány gondolatban. Még reggel nyolc körül is kellemes félhomály uralkodott a garzon kis konyhájában. Esther összébb húzta magán sötétzöld plüss köntösét, ahogy letelepedett az asztal mellé. Előtte egy hatalmas bögrében frissen lefőzött kávé gőzölgött, amit párszor megkavart, majd felöntötte egy zacskó nullás vérrel. Bár semmi szüksége nem volt a benne lévő koffeinre, imádta, ahogy a kávé rövid időre felmelegítette fagyos ujjperceit. Ahogy körbenézett, nem kerülte el figyelmét, hogy a polcokon, a szekrények tetején, de még a szobák sarkában is megszaporodtak a gyertyák. Volt köztük hatalmas fehér viasztömb, kisebb színes darabok, de olyan is, ami már szinte csonkig égett, és a szokásos száraz gyógynövény illatot is elnyomta a viasz és füst édes keveréke.
– Hihetetlen, hogy ez mind ma hajnalban hozta össze – mormogta bele a kávéjába. Vörös szeme tovább pásztázta a lakást, próbált rájönni, melyikek a frissen felkerült égősorok, azok mellett, amik egész évben világítanak, elidőzött egy picit a nappali ajtaja felé függesztett fagyöngyön, aztán fáradtan újra sóhajtott egyet.
Legalább egyszer megkérhetne, hogy segítsek ahelyett, hogy hajnalban felkel és feldíszíti az egész helyet.
Ekkor nyílt a bejárati ajtó és a huzat frissen hullott hó illatát hozta magával. A küszöbön nagykabátba burkolódzott alak állt, akinek arcára árnyékot vetett széles karimás fekete kalapja.
– Álmomban kaptam egy sugallatot, hogy az északi sugárútnál lévő piacra menjek ma bevásárolni! – az alak diadalmasan a feje felé lendítette a kezében szorongatott hatalmas bevásárlószatyrokat, amitől elvesztette az egyensúlyát. Esther egy villanás alatt mellé ugrott és sikerült egyik kezével elkapnia a szatyrokat, másikkal pedig megtartania zuhanó párját.
– És a sugallat azt nem mondta, hogy kelts fel engem és vigyél magaddal segítségnek?
– Nem, azt nem! – Robin felegyenesedett és levette fejéről a kalapját. Rövid hajában megcsillant néhány vízcsepp, Esther arra tippelt néhány szemtelen hópehely megtalálta az útját a kalap védelmén át is, aztán elolvadtak a gránitfekete tincsek között. – Elég jól megoldottam egyedül is mindent.
– Miután hatalmas rendetlenséget hagytál a konyhában!
– Ó, bocsánat – a fehér mágus fülei elvörösödtek. – Tudom, hogy utálod, ha az asztalon hagyom a köveket…
– Te fogsz rosszul járni, ha egyszer véletlen leöntöm vérrel a gondosan megfestett paklidat – Esther, hogy elrejtse mosolyát egy puszit nyomott Robin hidegtől kipirult arcára.
– Nem fog ma semmi hasonló szerencsétlenség történni – mondta a mágus, miközben kihámozta magát a kabátból és a több réteg pulóverből, ami alatta lapult. Esther közben nekiállt kirámolni a zacskókból. Úgy tűnt, Robin megvett minden hozzávalót a napforduló ünnepi vacsorájához.
– Ne mondd, hogy Gabe hozza az unokatestvéreit is! – a gondosan becsomagolt steakhús, ami az egyik zacskóból előkerült gyanúsan nagy volt, mérlegelve, hogy Robin és az összes többi varázsló vagy boszorkány, akit meghívtak vegetáriánus volt. – Egyetlen vérfarkas nem eszik ennyit!
– Tudom, hogy nem szereted őket – Robin a padlóra szegezte szürke szemeit. – De Gabe szinte könyörgött…
– És te nem tudtál nemet mondani? Leával nincs bajom, de Tyler… – Esther fáradtan beletúrt hosszú hajába, amit néhány nappal korábban, egy hirtelen ötlettől vezérelve lilára festetett. – Képzelem, bevetette a kiskutya szemeit!
– Tudod, hogy olyankor nem tudok neki nemet mondani – Robin hátulról átölelte Esther derekát, akik épp az egyik konyhaszekrénybe rendezgette a frissen vásárolt fűszereket.
– De azok a lányok! – Esther hátra vetette a fejét, így szembetalálkozott Robin arcával. A mágus feketére festett hosszú szempillái megrebbentek, ahogy elmosolyodott.
– Ez az ünnep a barátokról és a fényről szól! Egyszer igazán megtehetjük ezt Gabe-ért, gondolj bele, neki folyamatosan el kell viselnie őket!
Esther kiegyenesedett és szembe fordult párjával, hogy az arcát a két tenyere közé fogja. Vigyázott, nehogy hosszú, feketére festett karmai véletlen megsértsék a mágus hófehér porcelánszerű bőrét, de azért kicsit összenyomta az arcát, miközben jobbra ballra forgatta, hogy alaposan tanulmányozza azt.
– Miért vagy te mindenkivel ilyen kedves? – kérdezte, miközben számba vette az összes világoskék pöttyöt kedvese szürke szemeiben. – Melletted mindig olyan seggfejnek érzem magam!
– De nem épp ebbe szerettél bele?
– Idióta! – Esther csókot nyomott Robin hidegtől kissé cserzett ajkaira. – Álljunk neki akkor főzni.
– Rendben, csak előbb átöltözöm!
Esther végignézett Robinon, aki fekete bőrnadrágot és egy elegáns fehér garbót viselt, ami vékony ezüst szálakkal volt keresztülszőve. A szokásos fekete szemceruzáját is kiegészítette ezüst szemhéjfestékkel és burgundivörös rúzzsal.
– Így kiöltöztél egy reggeli bevásárlásra? – vonta fel a vámpír egyik vastag fekete szemöldökét. – Lassan azt kell hinnem, hogy a zöldségárus komoly veszélyt jelent rám nézve!
– Bevallom az ő étkezési szokásai lehet, jobban passzolnának az én életvitelemhez – Robin ajkán gonosz mosoly jelent meg.
– Ha így folytatod, neked kell megsütnöd a húsokat, amiket bevásároltál!
– Csak azt ne! – a vigyor mindjárt leolvadt a mágus arcáról és teljesen elsápadt.
– Hogy hoztad haza őket egyáltalán? – Esther a szemét forgatta, ahogy követte a szobába Robint.
– Láttad, hogy Mr. Haarman milyen szépen becsomagolta és egyből belerakta a zacskóba. – A mágus csak a válla felett válaszolt, miközben a hálószoba nagy gardróbszekrényéből előhalászott magának egy melegítőnadrágot és egy öreg zöld pulóvert, aminek a könyökét Esthernek volt szerencséje többször is megfoltozni.
– Szóval nem is láttad, hogy mit veszel meg? Szerencséd, hogy egyszer sem vert át eddig…
– Szerintem fél tőled – Robin a válla felett hátrapillantott Estherre, aki az ajtófélfát támasztotta. – Legalábbis mindig olyan ideges lesz, amikor együtt megyünk bevásárolni.
– Előfordulhat, hogy az egyik felmenője keresztezte az utamat korábban. Tudod, hogy számon tartom az adósságokat. Ki tudja, mikor jön majd jól valakinek a segítsége? Például megismerkedhetek egy csodás fehér mágussal, akibe teljesen beleszeretek, aztán kiderül róla, hogy rosszul lesz a legkisebb vér vagy nyers hús látványtól is…
– Nem tehetek róla!
– Attól még vicces! Szerintem ritka az olyan pár, akiknek két külön hűtőszekrényre van szüksége és sokszor még együtt enni sem tudnak – Esther játékosan kivillantotta hosszú szemfogait, mire Robin válaszul kiöltötte a nyelvét.
– Ebben te is hibás vagy! Melyik vámpír választana önszántából valaki olyat, mint én?
– Bármelyik, amelyik van egy kis szeme a jó emberekhez – Esther finoman az ölelésébe vonta Robint és apró csókokkal szórta tele a mágus arcát.
– Most már tényleg neki kell állnunk készülődni, mert nem leszünk kész semmivel! – Robin röviden megcsókolta a lányt aztán kibontakozott az ölelésből.
– Te már hajnalban elvégezted a feladatok nagy részét – Esther sokatmondóan körbepillantott a lakás arany és zöld dekorációján és az egymáson tornyosuló gyertyákon – Kitakarítva, bevásárolva, lényegében csak a kaja van hátra.
– Tudod, hogy milyen fontos a téli napforduló nekünk! – Közben mindketten visszatértek a konyhába, ahol Esther elfoglalta helyét az asztalnál, Robin pedig a pultnál kezdett pakolászni.
– Persze hogy tudom. Kik jönnek pontosan?
– Összesen kilencen leszünk. Gabe, és az unokahúgai, valamint Elias, Mira és Madaleine és Penelope is eljön végül is.
– Meglepett, hogy igent mondtak – Esther két barátnőjére gondolt, akikkel néhány tíz év különbséggel, de szinte egyszerre lettek vámpírok. – Imádnak téged, ne értsd félre, de már annyira benne vannak a karácsonyi készülődésben…
– Meggyőztem őket, hogy fogják fel egy elővacsorának, amikor rápihenhetnek a saját ünnepükre.
– De tudod, hogy akkor szenteste után nekünk is át kell majd menni, hogy velük ünnepeljünk, ugye?
– Tavaly is jól éreztem magam! – Robin mosolyogva elhúzta kezét a konyhapulton sorakozó gyertyák felett, amik egyből vidáman lángra lobbantak. – Főzzek neked is egy teát?
– Köszönöm, de kihagyom – Esther gerincén végigfutott a hideg, ahogy a vízben ázó aszott levélkékre gondolt.
– Egyszer adhatnál neki egy esélyt, kávét is szoktál inni! – Robin lebiggyesztette az ajkát, miközben magának vizet melegített és egy nagy, kék mázas bögrébe tea füvet szórt.
– Kifőzöd nekem a teát is vérrel?
– Nem.
– Akkor továbbra sem kérek.
– Minden mágiát és jó tulajdonságát elvesztené akkor. – A mágus beleöntötte a forró vizet a bögrébe, amitől egyből mentol és fenyőillatú gőz töltötte be a konyhát.
– Ezt a vitát nem nyerheted meg, tudod, hogy egyszer megpróbáltam és azonnal visszajött az egész – Esther arca grimaszba torzult az emléktől.
– Igen emlékszem – Robin egy sóhajjal leült vele szembe, ujjait összekulcsolta bögréje körül és boldogan beleszimatolt a felszálló gőzbe. – Jut eszembe, te ma nem tervezel felöltözni?
– Valami problémád van vele? – Esther figyelte Robin arcát, ahogy a mágus a zöld, bolyhos köntöst tanulmányozta, ami alól a dekoltázsnál kivillant a csipkés hálóingje. – Nem terveztem, hogy ma elhagyom a lakást és holnapig egy vendégre se számítunk.
– Való igaz – hümmögte bele Robin a teájába – De lehet, hogy így lassan fog menni a készülődés…
– Nocsak – Esther arcára újra felkúszott egy gonosz mosoly és előrehajolt az asztal felett, engedve a köpenyt még lejjebb csúszni. – Én nem bánom, ha kicsit később állunk neki a feladatoknak. Kárpótolhatsz, amiért olyan szépen kiöltöztél a piacra.
Esther pislogás nélkül meredt a sütőben lévő kekszekre. Robin rábízta, hogy figyelje őket, amíg lerohant, hogy az utolsó percben vegyen egy üveg vörösbort, amit előző nap elfelejtett, és ami semmiképp nem hiányozhatott az ünnepi asztalról. Semmi más nem volt már hátra, a vacsora készen várta az érkezőket, de a mágus meg volt róla győződve, hogy a csokoládés keksz akkor a legfinomabb, ha frissen készült, így annak csak nem sokkal a vacsora kezdete előtt álltak neki. Esther nem volt benne biztos, hogy az aranybarna kekszek, amik valamilyen rejtélyes oknál fogva néha lila szikrákat szórtak magukból, teljesen elkészültek már, de azt se akarta kockáztatni, hogy odaégeti őket és számolnia kell Robin haragjával, így inkább kihalászta a tálcát a sütőből.
– Úgy havazik kint, mintha soha nem akarna elállni! – Robin szinte bezuhant a bejárati ajtón, kalapja karimájáról kisebb hólavinát zúdítva a küszöbre.
– Megérte azért az egy üvegért átverekedned magad rajta? – Esther óvatosan a pultra rakta a forró tepsi kekszet, amiből újabb adag lila szikra pattant elő.
– Meg. Mira meg is sértődött volna, ha nincs itthon.
– Igen van neki az a dolga a vörösborral… – a vámpírlány szórakozottan megpiszkálta az egyik kekszet, amiből erre csak még több szikra kezdett potyogni.
– Nincs abban semmi furcsa, hogy a borral kapcsolódik a mágiájához – Robin a helyére akasztotta a kabátját, így Esther nem láthatta, ahogy méltatlankodva a szemét forgatja, de azért érezte, hogy jobb nem forszírozni a témát. Mira furcsa volt, még egy boszorkánynak is, és erről nem lehetett megváltoztatni a véleményét.
– Mit raktál a kekszekbe? – váltott inkább témát, mikor az egyik lila szikra a kezére ugrott és bizsergető érzést hagyott hátra. – Ilyet még a te süteményeid is ritkán csinálnak… Mondjuk a múltkoritől Gabenek világított a nyelve…
– Semmi veszélyeset, ne aggódj. Csak egy kis boldogság és jó szerencse.
– Ne sértődj meg, de örülök, hogy nem tudsz rajtam kísérletezni ezekkel. – Esther karmai közé fogva felemelte a kekszet, amit eddig piszkált és megrázta egy picit. A sok sok lila csillám szanaszét gurult a konyhapadlón, aztán eltűntek a semmibe.
– Tényleg ártalmatlanok – Robin kivette a kezéből és beleharapott – Csokissüti. A csillámok inkább csak a látványért vannak.
– Biztos vagy benne? – Esther a mágus hajára bökött. A rövid fekete tincsek végei elkezdtek lassan aranyra színeződni, ahogy Robin a kekszet rágta. – Én a helyedbe belenéznék a tükörbe!
– Most csak próbálsz átverni!
– Nem én! – Esther megadóan maga elé emelte a kezét. – De ha azt akarod, hogy minden vendégünk csillámló aranyszínű hajjal távozzon, csak hajrá!
Robin szeme elkerekedett és kirohant a fürdőszobába. Esther hallotta, ahogy a keksz maradék a kezéből a földre esik, és szinte biztos volt benne, hogy a mágus egy halk sikolyt is elnyomott.
-Ezt nem hiszem el! Nem tudom visszaváltoztatni feketére! – ez a mondat Esthert is a fürdőszobába csalta, ahol Robin idegesen topogott a tükör előtt, a haját markolászva. A vámpír közelebb lépett és ujjait ő is keresztül futtatta a mágus haján. Minden szál vége szinte ragyogott, mintha valaki csillámló arany festékbe mártotta volna őket.
– Gondolom azért nem lett az egész arany, mert nem edted meg a kekszet, csak beleharaptál. Gabe világító nyelve is elmúlt másnapra, szóval gondolom néhány óra alatt ez is eltűnik majd. – Esther vigasztalóan átölelte a párját. – Még mindig gyönyörű vagy, ettől nem kell tartanod.
– Pfff! – Robin halványan elmosolydott aztán belelazult Esther ölelésébe. Majdnem egy fejjel magasabb volt a vámpírnál, de most jól esett neki hogy kicsire összehúzhatta magát, és hagyta, hogy Esther a hajával játsszon.
– Tehetséges mágus vagy, csak akkor sülnek el rosszul a varázslatid, amikor ehető dolgokkal próbálod kombinálni őket…
– De szeretek sütni! – mormogta a mágus Esther fekete inggallérjába.
– Attól még megmaradhatnál a hagyományos recepteknél. Biztos abban is találsz majd kihívásokat! Most pedig szedd össze magad! – a lány finoman eltolta magától kedvesét aztán rövid csókot nyomott a szájára. – A vendégek mindjárt itt lesznek, és ahogy magunkat ismerem az este ennél csak nagyobb katasztrófákat tartogat!
– Igazad van! – Robin odalépett a tükörhöz, még egyszer alaposan végig tanulmányozta új hajszínét, majd egy intéssel szolid ezüst sminkjét füstös aranyra változtatta. Megigazította fehér blúzának fodros gallérját és széles mosollyal az arcán Esther felé fordult. – Hogy nézek ki?
– Amikor ennyiből tart újrasminkelned magad, egy picit mindig meg akarlak ölni.
– Neked is bármikor megcsinálom, ha szólsz!
– De sajnos nem vagy mindig ott, amikor egy őrült nap után az irodában a fekete szemfestéktől úgy nézek ki, mint egy panda!
– Cuki panda lennél.
– Esther! – a vérfarkas majdnem beverte a fejét a nappaliba vezető ajtófélfába, de azért két hosszú lépéssel átszelte az egész szobát és szoros ölelésbe zárta a lányt. A fiúnak pézsma és cigarettafüst szaga volt, amitől Esthernek mindig tüsszentenie kellett, de azért boldog mosollyal viszonozta az ölelést, és nem hagyta ki a lehetőséget, hogy felnyújtózva kissé összekócolja a gondosan felzselézett lenszőke frizurát.
– Örülök, hogy itt vagy! – a lány azért nem hagyta ki, hogy megragadja Gabe gallérját, és közel húzza magához, hogy a fülébe suttogjon. – De azért nem bántam volna, ha egyedül jössz!
– Tudom, ne haragudj! – Gabe félszeg mosolyának és bűnbánó kutyaszemeinek Esther sem tudott ellenállni. – Nálunk töltik a karácsonyt, és amikor meghallották, hogy jövök nem lehetett levakarni őket. Robin pedig még adta is alájuk a lovat, csak mondom!
– Tudod, milyen jó lélek… – Esther elengedte a fiú gallérját. Robin ezt a pillanatot választotta, hogy bekísérje a nappaliba Gabe unokahúgait, Leát és Tylert. A hármas vidáman csevegett, amennyire Esther ki tudta venni a beszélgetésből, Lea épp azt ecsetelte Robinnak, milyen tervei vannak az érettségi után.
– Kinek adhatok valamit inni, amíg várjuk a többieket? – Esther a nappali közepén felállított hosszú asztal felé bökött a fejével, amire egy gombostűt se lehetett volna már letenni, Robin úgy megpakolta különböző ünnepi fogásokkal, ahol pedig nem valamilyen étel gőzölgött, ott egy gyertya lobogott vidáman vagy egy kis amulett aurája ragyogott a sötétzöld selyemterítőn.
Az összes vérfarkas szemmel láthatóan izgatottabb lett, három aranybarna szempár szegeződött az asztal egyik végében, egy aranyozott tálban feltálalt steakekre.
– Enni csak akkor eszünk, ha már mindenki itt van – lökte meg nevetve Esther Gabe vállát.
– De tényleg nem kell már sokat várni! Azt hiszem, mehetek is ajtót nyitni – ahogy Robin kifordult a szobából egy újabb vendég kopogott a bejárati ajtón.
– Szóval, mit adhatok inni? – Esther az asztalhoz lépett. Tyler, aki majdnem ugyan olyan magas volt, mint unokabátyja, és vörös haját olyan szoros kontyban viselte, hogy Esther gyakran elgondolkodott rajta nem fáj e az arcbőre, kétkedő pillantással mérte fel a kínálatot.
– Ne aggódj, semmibe nem csempésztünk titokban drogot!
– Ezt náluk sose lehet tudni! – Tyler az ajtóra villantotta sárga szemeit.
– Ty! Miért akartál ennyire jönni, ha egész este Robint akarod kritizálni? – Gabe figyelmeztetően Esther és Tyler közép lépett, mielőtt a két nő egymásnak ugorhatott volna.
– Lea akart eljönni. Nekem pedig vigyáznom kell a húgomra!
Lea az asztal mellett toporgott, látszott rajta, hogy kellemetlen neki a szituáció, de úgy tűnt, nem akar állást foglalni a vitában.
– Én mindenesetre boroznék! – Gabe Estherre villantotta legszebb mosolyát.
– Vettem néhány üveggel abból a fehérborból, amit ősszel kóstoltunk Franciaországban – a lány megkönnyebbülten bontotta fel az üveget és töltött egy pohárral a barátjának.
– Fantasztikus vagy! – Gabe elvette a neki felajánlott poharat. – Ty, neked is meg kellene kóstolnod!
– Ha te mondod – Tyler elfogadta Esthertől a felé nyújtott borospoharat, és ajkait összeszorítva beleszimatolt.
– Lea neked mit adhatok? – Esther úgy döntött, az este hátralévő felében megpróbálja teljesen ignorálni az összes megjegyzést Tyler részéről. Az évek alatt megtanulta már, hogy az egyébként zseninek számító lány, aki elméleti fizikát tanult az ország egyik legjobb egyetemén, sokkal felsőbbrendűnek gondolja saját magát a legtöbb embernél, de főleg a varázslók és boszorkányok ellenszenvesek neki.
– Azt hiszem, egyenlőre csak egy pohár vizet kérnék! – Lea egy halovány mosollyal közelebb lépett, miközben újra és újra ujja köré csavarta egyik lángvörös hajtincsét.
– Mikor is töltötted be a tizennyolcat? – Esther egy nagy kancsóból friss vizet töltött a lánynak.
– Két hónapja nagyjából – Lea most büszkén elvigyorodott – Király buli volt!
– Akkor remélem azért legalább egy pohárra csatlakozol majd hozzánk az este folyamán! – Esther a válaszra már nem figyelt, próbálta kivenni, miről beszélgetnek a bejárati ajtóban Robinék olyan sokáig. Egy apró sóhaj kíséretében töltött magának is, az egyik külön félretett üvegből, amiben whisky keveredett vérrel, épp olyan arányban, hogy ha este Maddie-vel és Penelopéval eltüntetnek két –három üveggel kellemesen becsíphessenek.
– Kedves tőletek, hogy ennyi mindenkit meghívtatok a vacsorára – Gabe az asztal körüli kilenc terítékre mutatott.
– Robinnak fontos a napforduló – Esther szélesen elmosolyodott, hagyta, hogy szemfogai egészen megmutassák magukat. – Én már annyiféle ünnepet láttam decemberben, igazán tudok alkalmazkodni bármihez.
– Lesz valamifélre szertartás is? – a vérfakas megforgatott hosszú ujjai között egy rózsaszín kristályt, amit az asztalról vett fel.
– Én nem fogok semmiféle varázslásban részt venni! – Tyler szeme kikerekedett. – Robin semmi ilyesmit nem említett, amikor meghívott minket!
– Nem. Vagyis, maga a vacsora egy szertartás, azt hiszem – Esther maga sem értette mindig a mágus különböző ünnepiet, szertartásait és szeánszait, bármennyire is igyekezett a lehető legjobban kiismerni a mágiát, ami szerelmének szerves része volt. – De nem lesz semmiféle direkt varázslat, ahogy érezhetitek, a hely maga már most tele van energiával.
– Elég izgalmasan hangzik – Lea szeme felcsillant a téma hallatán, de Tyler egy szúrós pillantással belefojtotta a szót.
– Az is – Robin ezt a pillanatot választotta, hogy barátaival a sarkában belépjen a nappaliba. – A téli napforduló a fény újjászületése. Innentől kezdve egyre hosszabbak lesznek majd a nappalok.
– Azaz ez a Nap visszatérésének ünnepe! – Mira szeplős arcát ezüst festett motívumok díszítették, hosszú fehér selyemruhát viselt és barna haját bonyolult fonatba tornyozta a fején. – A legszebb ünnep, ha engem kérdeztek!
– És persze kiváló alkalom arra, hogy belenézzünk a jövőbe! – a varázsló egy lépéssel lemaradva követte Mirát és Robint, egyszerű, szürke pamut pulóvere ujjai eltakarták a kézfejét, finom vonásait és szégyenlős mosolyát megpróbálta a szemébe hulló szőke haja mögé rejteni.
– Mira, Elija! – Esther lerakta az asztalra a poharát és először szoros ölelésbe vonta a boszorkányt, aztán két puszit nyomott a varázsló arcára. – Örülök, hogy itt vagytok! Ez azt jelenti, hogy már csak Maddie-ék hiányoznak?
– Perceken belül befutnak ők is, de a körúton elképesztően nagy a forgalom! – Mira kezén csilingeltek a fényes karperecek, miközben elvette Robintól a neki kitöltött vörösbort.
– Ezt is kártyák súgták meg? – kérdezte Tyler miközben felvonta egyik mesterien megrajzolt szemöldökét.
– Nem, csak hallgattam a híreket készülődés közben – Mira vagy nem vette észre a kérdésben bujkáló élt, vagy szimplán úgy döntött, abszolút nem érdemes a figyelmére. Esther nem tudta melyik lehet, de irigyelte érte a boszorkányt.
Mielőtt bárki újra megszólalhatott volna, befutottak az utolsó vendégek is. Esther szinte rohant, hogy válaszoljon a kopogásra.
– A hála égnek! – Esther szinte beleesett barátnői ölelésébe. – Imádom az ilyen kis családias összejöveteleket, de nagyon fárasztók!
– Pff mi is örülünk neked! – Penelope nevetve megpaskolta Esther haját. – Robin mondta, hogy itt lesznek Gabe unokahúgai, szóval számítottunk rá, hogy kell majd a támogatás!
– Az nem kifejezés! – Esther kibontakozott az ölelésből, és odébb lépett, hogy beengedje a vendégeit.
– Szívesen jöttünk, ne aggódj – Maddie kihámozta magát vastag kabátjából, ami alól gyönyörű, fekete, csillogó ruha került elő, csipkebetéttel a felső részén, ami merészen domborította ki viselője teltkarcsú alakját. Esther figyelmét az sem kerülte el, hogy a mesterien begöndörített barna hajfürtjei is csillogtak, és édes parfümfelhő úszott utána, ahogy beljebb sétált a lakásba.
– Még a rokonság ellenére is el akarod csábítani Gabe-et? – Esther gonosz vigyora láttán Madaleine magabiztosan elmosolyodott, feketére festett ajkai közül kivillant tökéletes hófehér fogsora.
– Tudod, milyen, ha valakit kinéz magának! – Penelopé nevetve felakasztotta saját ezüstszürke bundáját a többi kabát közé a fogasra. Ő csak egyszerű fehér inget és harangszoknyát viselt, de ezek és ezüstszürkére festett haja szépen kihangsúlyozták hibátlan barna bőrét. Az ő szolid eleganciája jól ellensúlyozta Maggie ragyogását.
Esther bekísérte a lányokat a nappaliba, ahol mindenki helyet foglalt az asztal körül. Robin ült az asztalfőnél, Esther pedig közvetlenül mellette. A mágus arca szinte ragyogott a gyertyafényben, és mivel Maggie volt az egyetlen, aki egyáltalán megjegyzést tett a hajára, megdicsére a festést, úgy tűnt, semmi nem ronthatja el a kedvét aznap este. Esther röviden megszorította a kezét, aztán amikor mindenki elcsendesedett az asztal körül Robin felemelte a poharát.
– Köszönöm, hogy megtiszteltetek minket azzal, hogy eljöttetek ma este megünnepelni velünk a téli napfordulót! Remélem, hogy mindnyájan jól fogjátok érezni magatokat ma este, és kérlek, fogadjátok el apró ajándékunkat – itt a tányérokon heverő kis vászon zsákok felé intett, amiből apró amulettek kerültek elő. – Remélem, hogy csodálatosan fognak telni a következő évek is, és ezek a kis talizmánok szerencsét hoznak majd mindenkinek
Esther a kezébe vette a saját, fekete gránit csillagát, ami egy vékony láncra volt felfűzve. Ugyan Robin nem szólt előzetesen a kis ajándékokról, elég jól kiismerte már magát a párján, így amikor észrevette a kis zsákocskákat a terítésnél gondoskodott róla, hogy egy apró meglepetés Robinhoz is eljusson.
A mágus épp akkor bontotta ki saját kis csomagját, amiből egy ezüst ujjpercgyűrű esett a tenyerébe, apró smaragdkővel.
– Esther, ez gyönyörű! – Robin magához húzta az asztal felett, és amíg mindenki a saját talizmánjában gyönyörködött, röviden, de szenvedélyesen megcsókolta a vámpírt. – Köszönöm!
– Boldog napfordulót, azt hiszem – Esther belemosolygott a második csókba, azután mindketten újra a vendégek felé fordultak.
– Most pedig engedjétek meg – folytatta Robin -, hogy Elija és Mira segítségével elmondjak egy rövid álldást, utána pedig elkezdhetjük a vacsorát!
– Még ez is? – Tyler csak a saját orra alatt mormogott, de Esther gyilkos pillantását észrevéve hamar elhallgatott. A talizmános zsákja érintetlenül hevert a tányérja mellett, a vámpír arra tippelt, arra sem vette a fáradtságot, hogy megnézze, mi van benne.
Ellenben Lea még akkor is a kristályból faragott, virág medált figyelte elbővülve, amikor Robinék halkan kántálni kezdtek. Jóleső meleg fuvallat táncolta körbe az asztalt, meglobogtatva néhány gyertyát és finoman megcibálva Penelopé hosszú, kibontott haját. Azután ahogy jött, a szellő el is tűnt, csak a kellemes bizsergést hátrahagyva.
– Köszönöm még egyszer, hogy eljöttetek és most élvezzük az estét közösen! – Robin meleg mosolya ragadós volt, mindenki jókedvűen látott neki az evésnek. A három vérfarkas egyből lecsapott a nekik készített húsokra, míg Esther csak diszkréten belekortyolt hosszú poharába. Pezsgő beszélgetések alakultak ki az asztal körül, a két házigazda egy ideig csak csendben élvezte, hogy mindenki elmerül az ételekben és egymás társaságában.
– Idén is kitettél magadért Robin – Elija elismerően megemelte poharát a mágus felé. – Remélem, jövőre viszonozhatom a fantasztikus vacsorát az én otthonomban!
– Jövőre nem rajtam lesz a sor? – Mira kérdőn oldalra biccentette a fejét, miközben hatalmas kupac gyümölcssalátát halmozott a tányérjára.
– Tavaly nálad voltunk, majdnem felgyújtottuk a lakást az egyik elbűvölt gyertyával – emlékeztette a boszorkányt Robin, miközben vágott magának egy szelet rizses pitét.
– Igaz már emlékszem! – Esther már több ízben is hallotta a tavalyi, majdnem katasztrófába fulladt vacsora történetét, és újfent hálás volt, hogy épp akkor utazott külföldre a barátnőivel. A téma a három mágus között mélyebb vizekre evezett a varázslatok rejtelmeiben, így a vámpír jobban látta becsatlakozni az asztal másik végén zajló beszélgetésébe.
– Mondd csak Lea – Maggie édes mosollyal vizslatta a fiatal vérfarkast, aki láthatóan zavarba jött a rá irányuló kitüntetett figyelemtől. – Van az unokabátyádnak valakije jelenleg?
– Nem tudok róla – Lea oldalról Gabe-re sandított, aki épp Tylerrel beszélgetett. – Nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna randizni. Az egyetlen lány, akivel közel állnak egymáshoz Esther.
– Maggie! – Esther hangja épp egy leheletnyivel volt szigorúbb az általánosnál. – Ne zaklasd ilyesmivel szegény Leát! Hogy tetszik a vacsora eddig?
– Minden fantasztikus! – Lea arca jól láthatóan felvillanyozódott a kérdéstől. – Ty azt mondta, felesleges eljönnünk, de én annyira látni akartam milyen! Ne haragudj, hogy meghívattam magunkat!
– Azt hiszem, rendben van – Esther nevetve megpiszkálta hosszú, sötétlila lófarkát. – Örülök, hogy élvezed az estét, Robinnak sokat jelent, ha a vendégek jól érzik magukat!
– Robinról beszélve – Tyler úgy csapott le a név említésére, mint egy vipera. Olyan hangosan kiáltott fel, hogy az asztal körül minden szem rá szegeződött. Többek között Robiné is, de a vérfarkas nem hozzá, hanem Estherhez intézte a kérdését – Ő most akkor egy boszorkány? Vagy varázsló?
– Elnézést? – Esther annyira meglepődött, hogy azt hitte, csak rosszul értette a kérdést.
– Most akkor melyik? Eldönthetné már végre, amióta ismerünk titeket mindig csak ez a mágus, mágus. Mire egy boszorkány igaza? Elija meg varázsló. Ő is ugyan azt csinálja, mint a másik kettő, akkor miért kell egy harmadik szó?
– Robin egy mágus. Ráadásul itt ül mellettem, úgyhogy tőle is nyugodtan megkérdezhetted volna, ha már nem tudod magadban tartani az idióta kérdéseidet – Esther vörös szemei vészjóslóan villogtak és az asztal körül teljesen csend lett. A feszült légkör azonban nem zavarta Tylert, vagy talán észre sem vette, felöltve a legbeképzeltebb arckifejezését Robinhoz fordult.
– Nos? Úgy tűnik, a barátnőd ennyi év együttélés után se tud egy ilyen egyszerű kérdést megválaszolni rólad.
– De meg tud. Mágus vagyok, köszönöm a kérdésed – Robin halkan és nyugodtan beszélt, arcán kedves mosollyal válaszolt, de tekintete jeges hideget árasztott magából.
– Ugyan már! – Tyler belekortyolt a borába, arcán elégedett mosoly ült. Úgy tűnt tetszett neki, hogy mindenki figyelmét magáénak tudhatta. – Csak el tudod dönteni! Nem is kell eldönteni, valaminek csak megszülettél! Esther azt ne mondd, hogy nem tudod, mi van a párocskád ruhája alatt!
– Elég! – Esther olyan hirtelen állt fel, hogy a széke felborult és néhány gyertya is kialudt az asztalon. – Nem tűröm, hogy az én házamban sértegesd a párom. Távozz most, amíg magadtól megteheted.
– Micsoda ünneprontó vagy! – Tyler lebiggyesztette az ajkát – Nézd, micsoda felfordulást csinálsz!
– Ty, menj haza! – Gabe felegyenesedett a székén és figyelmeztetően az unokahúgára meredt. – Ne feszítsd túl a húrokat! Leát majd én hazaviszem.
– Micsoda savanyú társaság! – Tyler sértődötten felállt az asztaltól, amikor látta, hogy alul marad az erőviszonyokat tekintve. – Még kérdezni se lehet, mert egyből megtámadják miatta az embert! Ha nem féltettem volna Leát, hogy ilyen vademberek közé jön, biztos, hogy meg se fordul a fejemben, hogy betegyem ide a lábam. Gabe neked is jobban meg kéne válogatnod, hogy kikkel barátkozol!
– Tyler, két percet adok, hogy összeszedd a kabátod és távozz. – Robin is felállt, hangja olyan volt, akár egy jeges vihar, ahogy keresztülvágott a szobán. – Most már a vendégeimet sértegeted, és ezt nem tűrhetem.
Ez már megtette a hatását a vérfarkasnál, összepréselte a száját, és megragadta a táskáját, mai eddig a széke hátulján lógott.
– Köszönöm, de nem kell kikísérni! – mondta és kiviharzott a nappaliból. Pár pillanat múlva hangos ajtó csapódás jelezte, hogy végleg elment.
– Annyira sajnálom! – Gabe a kezébe temette arcát szégyenében. – Ez nyilván nem mentség, de amióta megérkeztünk megállás nélkül ivott és a fejébe szállt a bor. Tudom, hogy el se kellett volna hoznunk első körben, nincs mentség a viselkedésére, de azért ennyire nem rossz ember!
– Én is elnézést kérek! – Lea is lehajtotta a fejét szégyenében. – Eleve én erősködtem, hogy jöjjünk el.
– Semmi gond – Robin szinte varázsütésre újra mosolygós önmaga volt, ujjait Esther ujjai közé kulcsolta, hogy őt is megnyugtassa. – A mai ünnep a fényről és a jövőről szól, nem haragszom egyikőtökre sem! Nincs értelme haragot tartanunk magunkba, sem olyasmi miatt szégyenkeznünk, amire nem vagyunk hatással. Tyler a saját tetteiért és szavaiért felelős, mint ahogy ti is.
Ahogy beszélt megnyugtató energiája Esthert is ellazította, aztán kettejükből tovább szivárgott az egész szobába, elkergetve a korábbi hideget.
– Egyszerűen élvezzük tovább egymás társaságát az este hátralevő részében! – Esther átölelte Robint. – Hálás vagyok, hogy veletek tölthetem a mai estét, mindannyian része vagytok a mi kis fogadott családunknak. Szóval élvezzük az ételeket és a jó társaságot!
Lassan mindenki visszatért a vacsorájához és hála a pozitív energiának, amit Robinból áradt szét az asztal körül lassan a jókedv is visszatért a beszélgetésekbe.
A vacsora végül táncba torkollott, amikor Mira az ötödik pohár bora után megbűvölt egy hegedűt, hogy magától játsszon, végül pedig egyedül a két vámpír, Penelopé és Maggie indultak haza hajnalban, a többi vendéget elnyomta az álom a nappaliban.
Robin és Esther kikísérték őket egészen a főútig, ahol a két lány tudott fogni magának egy taxit, aztán a vámpír és a mágus kéz a kézben visszasétáltak a lakásukba.
A nappali ajtajában Robin egy pillanatra magához vonta Esthert és felmutatott az ajtófélfán lógó fagyöngyre.
– Mit kell mondani ilyenkor? – kérdezte Esther nevetve – Boldog téli napfordulót?
– Tökéletesen hangzik – válaszolta a mágus és hosszan megcsókolta a párját. Esther hagyta, hogy a Robinból áradó meleg átjárja az ő testének is minden porcikáját és élvezte, ahogy a mágia mindkettőjüket körbe veszi. Robin ajkainak gránátalma és gyömbér íze volt, ami abban a pillanatan a legcsodálatosabb dolognak tűnt a világon. Egy pillanatra váltak csak ketté, Robin egy mozdulattal szétbontotta Esther lófarkát és beletemette az arcát a lila hajzuhatagba. Esther érezte, hogy a mágus egyre gyorsabban veszi a levegőt, így kézen ragadta és lassan elkezdte húzni a hálószoba felé.
– Ne ébresszük fel a vendéginket! – suttogta.
– Igazad van! – Ahogy beléptek a hálóba és becsukódott mögöttük az ajtó, Robin egy intéssel meggyújtotta a szobába felállított gyertyákat és újra megcsókolta Esthert, ezúttal már éhesebben, szinte követelve a lány válaszát.
– Szeretlek Robin – suttogta bele Esther az egyik lélegzetvételnyi szünetbe, aztán hagyta, hogy Robin magával húzza az ágyba.
Vége