– Már egy hét is eltelt, azt hittem hamarabb erre veti önöket a szél!- Miss M. szemében most először mintha barátságos fény csillant volna, ahogy íróasztala mögül a belépő két fiút mustrálta.
– Lysander arra várt, hogy jobban legyek – James a mankóját az asztalnak támasztotta és leült az egyik bársonybéléses székre. Arca még kicsit sápadt volt és gyorsan kifáradt, de pár hónap alatt teljesen fel fog épülni.
-„Mondd meg neki, hogy elértem, amit megjósolt! Valóra váltottam!” – Lysander ledobta magát a sötét mahagóni bútorokkal berendezett iroda másik párnázott székére, szembe a nagy íróasztallal, és egyenesen Miss M. vibrálóan kék szemébe nézett. – Magyarázza meg!
– Ne siessünk úgy előre! – Miss M. vékony, vörösre rúzsozott szája mintha egy pillanatra megrándult volna, de senki nem tudta volna leolvasni róla, hogy egy mosolyt vagy egy grimaszt próbál elfojtani. – Először én fogok kérdezni, ha már eddig várakoztattak, utána elmondok mindent, amit tudni akarnak.
– Már leadtuk a jelentést a pontos eseményekről! – Lysander ujjainak ütemes, türelmetlen dobolása a szék karfáján és a szoba sarkában álló öreg ingaóra kattogása kánonná olvadt a levegőben.
– Olvastam a jelentést, de egy szóval se mondtam, hogy arról akarok kérdezni – Miss M. hangjában nem volt szigor, de pillantása Lysanderbe fojtotta a következő mondatát, és hagyta, hogy az igazgatónő elmagyarázza, miről akar először beszélni. – Sokkal inkább az érdekelni, hogyan alakulnak a dolgok, amióta hazajöttetek? Sajnos még Lillyvel is csak pár szót tudtam beszélni, egyéb ügyek miatt nagyon elfoglalt voltam.
Lysander csak a szemét forgatta így James gyorsan magához ragadta a szót, mielőtt a barátja száján meggondolatlan mondatok csúsztak volna ki.
– Mindenki igyekszik megtalálni a helyét. Van, aki újra, van, aki először…
– Hogy van Mia? Úgy tudom, nem akar szakemberrel beszélni – Miss M. arcára valódi aggodalom ült ki, ami elmélyítette a finom pókháló-ráncokat a fehér bőrön.
– Ott vannak egymásnak Chatarinával, és anya is sokat segít nekik. Szerintem már korábban elvesztették Alexandert, mint hogy ez az egész megtörtént volna – James lepillantott az ölében nyugtatott kezeire. – Sokat beszélget Aaronnal, azt hiszem, hogy ő be fog tudni illeszkedni. De Mia egyenlőre még nagyon…
– Üres – Lysander nem lefele, hanem egyenesen Miss M.-re nézett.
– De rendben lesz! – James szinte felkiáltott, azonban a Lysander által kimondott valóság már ott lebegett a fejük felett, mint egy lecsapni készülő bárd.
– Bízok magukban – Miss M. fáradtan megdörzsölte a halántékát. – De ha azt látom, hogy a helyzet rosszabbodik, akkor elküldöm Miát szakértőkhöz. Nem akarok mást is elveszíteni, ennyi áldozat is sok volt.
– Ha szükségesnek látjuk, akkor szólunk – James már lezártnak tekintette a témát, de úgy tűnt, Miss M. még kérdezni akar valamit, a vékony ajkak egy pillanatra egymáshoz préselődtek, mielőtt a nő megszólalt volna.
– És a kicsi lány? Amy?
– Siratja az apját – Lysander most egész hűvösen, szinte idegen tárgyilagossággal beszélt. Látta, amikor a kis szőke lány a nővére karjaiba omlik, zokogva, de nem tudta átérezni azokat a viharokat, amik a kis törékeny lányban lezajlottak. – Nem mondták meg neki, hogy Mia tette. Azt hiszi baleset volt, és az apja – Lysander hangja megbicsaklott -, azt hiszi, hogy az apja hősként hallt meg.
– Egész életében titkolni akarják előle? – Miss M. egyik szemöldöke a homlokára szaladt, pillantása rosszallóan fordult James felé. – Nem tartom jó ötletnek.
– Majd egyszer megtudja – James beleharapott az alsó ajkába. – Chatarina úgy döntött, Miát jobban félti. Azt gondolja, nem tenne jót neki, a húga esetleg… Ha esetleg hátat fordítana neki.
Miss M. erre már nem válaszolt, maga elé nézett, kezét mélán végigfuttatta az íróasztal lapján éktelenkedő számos karcolás közül az egyikén.
– Logannek hogy megy a beilleszkedés? – pillantott fel pár másodpercnyi hallgatás után.
– Könnyebben, mint Lysandernek anno – James arcán nosztalgikus mosoly suhant át. – Még a mi szobánkban alszik, de szerintem rendben lesz nemsokára.
– És most is itt hallgatózik az iroda előtt – szúrta közbe Lysander, egy pillantást vetve a háta mögött lévő, bezárt tölgyfa ajtóra. – Ha kell, elküldöm, de nem hiszem, hogy sokáig távol maradna…
– Ha hallgatózni akar, azt hiszem, nem tudjuk megakadályozni, már ha egy kicsit is magára hasonlít – Miss M. egész halványan elmosolyodott Lysander haragos pillantását látva.
– Azt hiszem sokkal kíváncsibb, mint Lysander volt – James is megengedett magának egy mosolyt, ahogy a szeme sarkából a barátjára pillantott.
Lysander nem törődött a pillanatnyi derűvel, ami az irodára telepedett, kezei hirtelen csattantak az asztalon, a szék lába megcsikordult a padlón.
– Ha már az eredeti kérdésemre egy darabig nem kapok választ, akkor kérdezek mást. Mi lesz Marcusszal? – megvetés volt a hangjában, ahogy kiejtette a nevet. Amióta visszaértek egy párszor összefutott a folyosókon vele, de mielőtt egyszer is kérdőre vonhatta volna, az erősen lefogyott, görnyedten, állandóan csak tébláboló fiút, ő azonnal kereket oldott és eltűnt előle, Lysander pedig nem volt hajlandó utána menni és megkeresni. Amikor pedig Gabrielt próbálta kérdőre vonni, a gyömbérhajú férfi mindig kitérő válaszokat adott.
– Felajánlottam neki több lehetőséget is – az igazgatónő összefonta maga előtt hosszú ujjait, a szoros kontyba kötött ősz haján végigtáncolt egy napsugár, ahogy hátradőlt a székében. – Választhatott, hogy itt marad, esetleg a Fog házaspár el tudna intézni neki egy áthelyezést egy másik, hasonló elvek alapján működő szervezethez, de azt sem zártam ki, hogy egyszerűen elmenjen, és a saját lábán próbáljon meg boldogulni. Hosszasan beszélgettünk, Theodore is jelen volt közben és végül egyedül a maradását kötöttem feltételhez.
– Ha jól sejtjük, a maradást választotta – James figyelmeztetően Lysanderre nézett, az ezüst szemek egy pillanatra lecsukódtak, és a szólásra nyíló ajkak összecsukódtak, így James folytatni tudta. – Mi volt a feltétel?
– Aktívan részt kell majd vennie Logan későbbi beilleszkedésében, és edzésében, hogy le tudja győzni az előítéle…
– Ezt nem engedélyezem! – Lysander felpattant a székéből. – Ki tudja, hogyan befolyásolná őt! Lehet, hogy ugyan olyan elvetemült lesz, mint Alexander és maga hagyná, sőt kényszerítené Logant, hogy vele legyen?
– Természetesen a maguk felügyelete mellett – Miss M. megőrizte a higgadtságát, nem volt hajlandó felemelni a hangját, annak ellenére sem, hogy Lysander szinte ordított vele. – És amióta hazatért többen is megfigyelték, már most merőben máshogy viselkedik, mint amíg Alexander felügyelete alatt volt.
– Akkor sem vagyok hajlandó asszisztálni abban, hogy Logannek bármi köze is legyen egy ilyen instabil alakhoz, aki bármikor átkattanhat és megpróbálhatja megölni! Engem is majdnem lelőtt!
– Üljön le, és ne próbáljon egyetlen embert rossznak beállítani – Miss M. kihúzta magát ültében, szinte Lysander fölé magasodva. A fiú nem tudott tiltakozni, lassan visszaült a székre. Miss M. biccentetett, de nem hagyta újra megszólalni. – Mia lelőtte a saját apját. Ő tényleg megtette, nem csak vállon lőtte. Maga elhitte, hogy teljesen felesleges a Csoport számára, és mint egy idióta – Miss M elhallgatott egy pillanatra – mindenféle valódi logikát nélkülözve, a saját agya szerint jónak tartott értelmezést követve, mártírt akart csinálni magából! Nem Marcus az egyetlen, nem hozhatja fel az instabilitást ellene!
Lysander hallgatott. Miss M. szavai kegyetlen őszinteséggel szegezték a székéhez. Érezte magán James barna tekintetét, a társa várta a reakcióját, a dühöt vagy a tiltakozást, de ő csak meredt maga elé, teljesen mozdulatlanul. Még soha nem érezte ennyire kegyetlenül a valóság súlyát a mellkasán. Egészen idáig ez a probléma eltörpült a rohanó napok mellett, de most be kellett látnia, hogy ez a történet már túlnőtt az ő szerepén, és annyi emberen ejtett mély vágást, amennyit csak elért. Mivel nem szólalt meg, megtette helyette az igazgatónő:
– A Csoport összes tagjától elvárom, hogy emberséges maradjon minden helyzetben. Marcustól, és öntől is. Ha a jövőben bármelyikük is elmulasztja ezt, akkor annak következményei lesznek. Most pedig, ha nincs már több kérdése, ideje elmondanom azt, amiért tényleg jöttek…
A Nap még nyárhoz képest is szokatlanul melegen sütött, szikrázó délibábokat festve az aszfalt fölé. A két magas alak egymás mellett állt a kétszárnyú üvegajtó előtt, a velük szemben egy sötétített ablaküvegű autó állt, járó motorral.
– Biztos, hogy szükséged van egy újabb adagra? – a fiatal nő hosszú, fekete haját összefonva viselte, és idegesen csavargatott az ujjai között egy tincset, ami valahogy kiszabadult belőle.
– Persze, nem adhatjuk fel mindjárt az első év után – a férfi megragadta a nő kezét, a vékony ujjak eltűntek a nagy tenyérben, arcán szinte gyermeki lelkesedés látszott. – Még rengeteg minden áll előttünk, Míra! Ez csak kezdeti nehézség.
– De máris majdnem száz kísérleten vagyunk túl, talán meg kéne állnunk! – Mira összeszorította vékony, vörösre rúzsozott ajkait. – Legalább egy kis időre térjünk vissza csak az elméleti kutatáshoz!
– Már számtalanszor megbeszéltük! Az elméletet már csak akkor tudjuk fejleszteni, ha adatok lesznek a kezünkben! Tegnap este is átbeszéltük, azt hittem végre lezárhatjuk ezt a témát! – a férfi zöld szemeiben haragos láng lobbant és szinte ellökte magától Míra kezeit.
– Ugyan már, veled általában semmit nem lehet megbeszélni, ha a kutatásról van szó! Szemellenzőt viselsz Patrick és csak törsz előre, észre sem véve, hogy min gázolsz át!
– Már megint ugyan azzal jössz! Mindig csak ez az egyetlen érved van, hogy átgázolok mindenen!
– Ennek elégnek kéne lennie!
– Nem az! A haladás áldozatokat kíván. Ha százat, akkor százat, de ezer és ezer sem lenne túl sok, ha utána a kezünkbe lenne az eredmény! – Patrick öles léptekkel elindult az autó felé, de még egy pillanatra visszafordult Míra felé, idegesen söpört ki a szeméből egy szemtelen, fekete hajtincset. – Nem késhetek el. Jössz vagy maradsz?
Míra sóhajtott, és Patrick után sietett. A férfi ki akarta nyitni előtte az autó ajtaját, de a nő megelőzte, egyszéles mozdulattal megragadta a kilincset, aztán bevágódott az ülésre. Patrick egy szó nélkül szállt be mellé, aztán intett a sofőrnek, hogy indulhatnak.
Csak a halk motorzúgás és a kavicsok csikorgása a kerekek alatt törte meg a feszült csendet, amíg a fenyők között autózva kihajtottak a völgyből, hátra hagyva az Intézetet.
– Le kellene vágni a hajadból – vetette oda egy kis idő után Míra, miközben továbbra is kifelé bámult az ablakon. Patrick arcán mosoly jelent meg, ahogy a szeme sarkából a nőre pillantott.
– Megcsinálod nekem?
– Meg. Amennyiben az öntelt gondolkodásmódodat is megcsorbíthatom az ollóval!
– Ugyan már, egy éve még te is ugyan olyan lelkes voltál! Mégis mi változott azóta, ami ennyire bántja a lelkedet?
– Rengeteg minden – Míra arca visszatükröződött az ablakon, szikrázó kék szeme most csalódott is bizonytalan volt.
– De hiszen még csak kudarcról sem beszélhetünk! Mindegyik kísérlet egyre sikeresebb! Az új adatok pedig közelebb és közelebb jutatnak minket ahhoz, amire vágyunk. Emlékszel még a célunkra? A kettőnk közös céljára?
– Hogy tudnám elfelejteni? – Míra halkan felnevetett, de a kis kacaj nem volt őszinte, sokkal inkább keserű. – A tökéletes embert akartuk megalkotni. De én nem számítottam rá, hogy ekkora ára lesz annak az útnak, amit választunk!
– Mindennek van ára, amit meg kell fizetni! Ebben a világban már semmi nincs ingyen! – Patrick szeme összeszűkült, ahogy a nő félre forduló arcát, kiugró járomcsontját figyelte. – Nem fog a siker az ölünkbe hullani!
– De máshogy is csinálhatnánk! El sem olvastad a jegyzeteimet, amiket mostanában írtam, nem igaz?
– Így is hosszú évekbe telik még, amíg bármire is jutunk, a te módszereiddel viszont évtizedekbe telne a legapróbb eredményt is elérni!
Számtalanszor lefutott vita volt ez már köztük, de úgy tűnt az egymásnak feszülő érvek közül egyik sem tud felül emelkedni a másikon.
– Lehet, hogy évekből sok kellene, de életekből annál kevesebb!
– Ezek nem is igazi életek! Még alig párszor jutottunk tovább a magzat állapotnál! Ne játszd itt a jó szamaritánust, egy olyan korban, amikor ez a fogalom nem is létezik!
– Pedig léteznie kellene!
– Vissza akarod kapni azt a káoszt? – Patrick hangja feljebb szaladt a meglepettségtől.
– Nem ezt mondtam. De attól, hogy már nincsenek vallási ellentétek, van ezer másik. Kegyetlenek lettünk. Te is és én is. Mindenki.
– Talán ez az ára annak, hogy a világ még soha nem látott fejlődésen menjen keresztül!
Idő közben a fenyveseket kopár puszta váltotta fel. Az autó már némán suhant egy betonúton, a Nap a fejük felett szórta perzselő sugarait a szomjas tájra.
– Ezek a forró nyarak is a mi hibáink – Míra szomorúan figyelt a látóhatár peremén egy magányos, kiszáradt fát.
– Az a múltbéli emberek hibája. Számtalan kutatóközpont dolgozik most a problémán, neked nem kell rajta törnöd a fejed. Ráadásul, ha létre tudjuk hozni az új embert, egy szinte teljesen új fajt, az ő tudásukkal ezerszer gyorsabban megoldást találhatunk erre a problémára is! Képzeld el! Egy olyan mértékű tudományos áttörés lenne, mint még soha!
– Tudom… – Míra Patrickra nézett, mosolygott, de a szeme alól a fáradt karika nem tűnt el. – Az emberi agy felülmúlja önmagát. A mesterséges evolúció, önmagunk továbbfejlesztése!
– Pontosan! – Patrick újra megragadta Míra kezét. – Bebizonyítanánk, hogy a fejlődés lehetősége korlátlan! Már nem csak nagy eszmék lennének! És tudom, hogy meg tudjuk csinálni! De ez áldozatokkal jár, amit neked is el kell fogadnod!
– De olyan sok! Én nem tudok még egyszer ennyit végignézni! – Míra megszorította Patrick kezét. – Mindent meg lehet közelíteni több úton is! Itt is kellene, hogy legyen más megoldás!
– Akkor te kutasd tovább a saját megoldásod! – a kocsi ebben a percben lehúzódott az út szélére. Egy nyeregtetős épület előtt álltak, ami egyedül magasodott a pusztában, egy valamikor város utolsó nyomaként.
– Nem tetszik ez sem, nem lehetne valami biztonságosabb helyről beszerezni? – Míra bizalmatlanul meredt az ásító sötétre, ami a ház ablakain szivárgott ki, ragacsos kátrányként csúfítva el a fényes délutánt.
– Ilyen mennyiségben nem – Patrick kifejezéstelen arccal szállt ki az autóból. – Jössz, vagy megvársz itt?
Míra vetett egy pillantást a házra, de aztán lenyelte a torkában növekvő gombócot.
– Megyek.
Ahogy beléptek a bejárati ajtó zárja kattant mögöttük és a sötétségég azonnal magába szippantotta őket. Patrick felkattintott egy zseblámpát, de a fény csak egy bizonytalan paca volt a koszos padlón.
– Van nálad fegyver? – kérdezte aggódva Míra, miközben a férfi mellé simult.
– Nem lesz rá szükség, tudod, hogy már voltam itt párszor – Patrick szabad kezével bátorítóan végigsimította a nő vállát, aztán belekiáltott a sötétbe. – Az áruért jöttünk!
– Pontos, mint mindig – a selymes férfihang épp a hátuk mögül, a bejárat felől hangzott fel. Patrick és Míra egyszerre fordult arra, a zseblámpa fénye egy elegáns öltönybe öltözött alakot világított meg. A férfi fejébe kalapot húzott, ami alól csak fehér mosolya villant ki. – És most egy hölgy is elkísérte?
– Ő a partnerem! – Patrick úgy helyezkedett, hogy Míra és a férfi közé kerüljön, testével takarva a nőt.
– Ez esetben örvendek a szerencsének asszonyom! – biccentett Míra felé az idegen.
– El tudnánk intézni gyorsan? – Patrick leplezni próbálta, de jól hallhatóan ideges volt. – Sietős a dolgunk.
– Hova sietnek?
– Egy félbehagyott kísérlet vár minket otthon! – vágta rá Míra szinte azonnal.
– Ez érdekesen hangzik – a férfi előre lépett egyet, mozgási is olyan furcsán sikló, és folyékony volt, mint a hangja, az ember szinte úgy érezte bármelyik pillanatban egy fekete tócsává tudna válni a szeme láttára és eltűnni a padló résein keresztül.
– Sajnos nem árulhatunk el részleteket – Míra egy kicsit felbátorodott, kihúzta magát, miközben beszélt. – Tudja, nem akarjuk, hogy esetleg valaki felhasználja és megelőzzön minket.
– Persze hölgyem, azt hiszem, igaza van! – a férfi még szélesebben vigyorgott, mint addig. – Akkor térjünk is rá az üzletre. Az ár ugyan annyi, mint múltkor.
– Természetesen! – Patrick a zakója belső zsebéből egy lezárt borítékot húzott elő és előre nyújtotta. A férfi olyan gyorsan csapott le rá, hogy nem is látták a mozdulatot, aztán a pénz eltűnt a nadrágzsebében.
– Hozom is! – Egy szempillantás alatt eltűnt a szemük elől, a léptei semmilyen zajt nem keltettek. Néhány percig néma csönd vette körül a várakozókat, aztán szinte a semmiből két fém tartály koppant a lábuk mellett.
– Tartályonként ötven petesejt – a férfi újra az ajtó előtt állt, a körmeit mustrálta miközben beszélt. – Hűtve, tartósítva, használják egészséggel!
Azzal szélesre tárta a bejáratot, beengedve a napfényt, ami egy másodperce elvakította Patricket és Mírát is. Mire újra visszanyerték a látásukat az alak már nem volt sehol.
– Remélem ez lesz ez utolsó száz! – Míra megragadta az egyik tartályt és elindult vele az autóhoz. – Nem fogom örökké becsukni a szemem!
– Mind meghalt, bár ezzel azt hiszem, nem mondok újat – Miss M. arca merő bűntudat volt, a két fiú még soha nem látta ennyire elesettnek és kiszolgáltatottnak a nőt. – Patrick egyre megszállottabb lett, volt, hogy nem is hallotta, amit mondtam neki. Előtte legalább megpróbált meggyőzni és meghallgatta az én érveimet is. De lassan elveszett a saját gondolataiban és az őrölt vágyban, ami eluralkodott rajta. Már nem a világ jobbá tétele, vagy a tudomány haladása volt a cél, az valahol menet közben elveszett. Egyre mohóbb lett, uralni akarta azt, amit embernek még nem sikerült, több ezer éves fejlődést akart teljesen átírni.
Lysander és James meredten bámulták az igazgatónőt, aki hirtelen felnevetett, körmei végigkarcolták az asztallapot.
– Felálltam. Azok, amiket a halála előtt hallottál az utolsó vitánk foszlányai voltak. Azt mondtam neki végül, hogy a saját kísérlete fog felül kerekedni rajta, és végezni fog vele. Ennek huszonkilenc éve.
– Igaz lett. Mandler kísérlete vagyok, ami végül megölte. De nem akartam. Ő vett rá – Lysander belenézett Miss M. szemébe. – Már rég rájött, hogy nem nyerhet, ezért az egyelten dolgot tette, amit még meg tudott tenni. Mindent úgy rendezett, hogy valóra váltsa azt, amit Ön mondott.
– Azt akarta, hogy Önnek legyen igaza – tette hozzá halkan James.
– Most már azt hiszem, teljes lehet a történet a ti fejetekben is. Nekem nincs több mondanivalóm! Várom a beszámolókat Mia, Marcus és Logan állapotáról is. – Miss M. felállt és egy oldalsó ajtón elhagyta az irodát, anélkül, hogy visszanézett volna a fiúkra.
– Mit csinálunk most? – fordult James Lysander felé.
– Hallottad nem? Kelleni fognak a jelentések. Menjünk.
A folyosóra egy ablakon beömlött a téli napfény, fehér fénnyel borítva be mindent. A padlón egy vékony alak ült, térdét felhúzva magához. Ahogy Lysander és James kilépett az irodából a kisfiú felpattant és melléjük szaladt, ezüstgyűrűs, őzbarna szeme csupa kérdés és remény volt, de nem mondott semmit, csak várakozóan felpillantott Lysanderre.
– Mihez lenne kedved Logan? – kérdezte James mosolyogva.
– Szerintem menjünk fel, és megmutatom, hogyan kell a hegedűn játszani – Lysander nem várta meg, hogy bári is válaszoljon elindult előre. Logan azonnal követte, apró lábai pár pillanat alatt behozták a lemaradását. James ellenben nem sietett, a mankója halkan kopogott a padlón, ahogy komótosan, egy mosollyal az arcán a két fiú után indult.
VÉGE