– Lysander ne lőj! – Theodore állt a helikopter ajtajában, kiabálnia kellett, hogy elnyomja a rotorok zúgását, de így is sikerült magára vonnia Lysander figyelmét. – Csak menjünk innen!
– Ti elmehettek! Senki nem kérte, hogy várjatok! – Lysander hirtelen mozgást vett észre a szeme sarkából. – Nem menekülhet! – kiáltotta Mandler után, de a férfi már el is tűnt a raktárba vezető ajtó mögött.
– Nem hagyom, hogy újra eltűnjön! – Lysander lendületből vetődött Mandler után, szinte nem is hallotta Theodore kiáltását, de a raktárban csak az üres félhomály, és halotti csend fogadta.
– Ugye nem képzeli, hogy elmenekül? Sokkal gyorsabb vagyok, meg fogom találni! – kiáltott az árnyak közé, válasz azonban nem érkezett.
A tetőről ugyan szűrődött be némi zaj, de azon kívül Lysander csak a saját légezését és a vére zúgását hallotta. Mandler eltűnt előle alig néhány másodperc alatt, pedig a számításai szerint ennyi idő alatt a lefelé vezető ajtót se érhette volna el. Mégis üres volt minden, a sorok labirintusa ugyan olyan kihalt és poros volt, mint amikor először sétált közöttük, emberi jelenlétnek nyomát se találta, az idő megrekedt a dossziék között, visszacsalva éveket, amik már réges–rég tovatűntek.
Lysanderben újra felmerült a kérdés, hogy vajon miért tartották meg a mappákat és kutatásokat papír formában egyszerű digitalizálás helyett, de egy tompa koppanás, egy a tetőről beszűrődő hirtelen zaj, visszarántotta őt a valóságba. Még egyszer felpillantott az egyik előtte magasodó polcra, aztán hirtelen sarkon fordult, és valami különös belső ösztöntől vezérelve kirontott a lépcsőházba.
A nyomasztó csend ide is követte, olyan volt mintha a saját lépéseit se hallaná pedig azok ott visszhangoztak mögötte, ahogy kettesével szedve a fokokat vagy olykor hatalmas ugrásokkal száguldott lefelé. Nyaktörő sebességgel hagyta maga mögött a szinteket egynél sem lassított, vagy állt meg gondolkozni, csak amikor a lépcsősor már teljesen elfogyott a talpa alatt.
A labor folyosóit mindig is kék fénycsövek világították meg, a halotti fényben Lysander bőrén felszaladt egy hűvös légáram, de ő mit sem foglalkozott vele. Lassú, kimért léptekkel haladt, a csempét egyszerre felváltotta a lába alatt a fehér márvány, a falak ismerősként fogadták, egy kanyar után szinte berobbant a látóterébe az acél cellaajtó, aminek minden egyes kis karcolását, hibáját, gyenge pontját tökéletesen ismerte.
Lassan futtatta végig a kezét a fémen, a csiszolás szinte tökéletes volt az elkeseredett apró karmolásoktól eltekintve, amik körülbelül derék magasságba húzódtak vízszintesen. Alig lehetett öt éves, az őrök, akik visszakísérték egy teszt után nem voltak elég szemfülesek és Lysander megragadta az ajtó szélét, amikor be akarták terelni a négy fal közé. Úgy kapaszkodott mintha az élete múlna rajta, rettegett a szűk cellától és a magánytól. A körmei belemélyedtek az acélba, három felnőtt férfi kellett, hogy lerángassák, mind a tíz körme leszakadt közben, vörös vérrel festve meg a hófehér padlót.
Az emlék olyan gyorsan röppent el, ahogy jött, Lysander zavart fél mosollyal ragadta meg a kilincset. Egyik zár kattant a másik után, már senki nem volt, akit bent vagy kint akartak volna tartani.
Odabent melegebb volt a levegő, mint a folyosón. A szemközti falnál álló priccsről eltűnt az az egyszerű, fehér lepedő, aminek szúrós anyagát álmatlan éjszakákon Lysander annyiszor újra a bőrén érezte. Felpillantott az ágy fölé, a sarokban apró biztonsági kamera világított, valószínűleg élő adást közvetítve az egyik vezérlő terem felé, bár a képernyőket valószínűleg senki nem felügyelte. Amikor korábban a lépcsőkön rohant lefelé, Lysander egyetlen emberi hangot sem hallott, biztos volt benne, hogy Mandler kiadta az evakuálási parancsot már akkor, amikor megszökött.
Azt remélte, hogy az üres cellában talál valamit, szinte biztos volt benne, hogy Mandler itt tartogat még számára valamit, de a falak némán figyelték tanácstalan forgolódását. Csalódott volt, elhitette magával, hogy a magas férfi zöld szemei még mindig rejtélyeket tartogatnak, hogy csak játszik vele, de úgy tűnt ezúttal Mandler tényleg csak a saját életét mentve menekült.
Lysander behunyta a szemét, nem akarta látni soha többé a szögletes csempéket. Vakon fordult ki az ajtón, és egyetlen hangos dörrenéssel becsapta maga mögött. Még nem adta fel, hogy megtalálja Mandlert, de a lépései bizonytalanokká váltak, ahogy elindult előre. A fő laborhoz vezette őt a folyosó, amin valós cél nélkül indult el. A kétszárnyú, fenyő ajtó résnyire nyitva volt, mintha várt volna a jöttére, szinte hívogatta befelé. A fiú gondolkodás nélkül engedett a csalogatásnak, de odabent nem az fogadta, amire emlékezett. A műszerek és elemzésekkel telepakolt asztalok helyett szabályos sorokba rendezett, de teljesen üres, üveglapú íróasztalok fogadták. Összesen harminc darabot számolt meg belőlük, és ahogy odalépett a hozzá legközelebb lévőhöz hirtelenem összeállt a fejében a kép.
Az asztal lapja nem egyszerű üveg volt, hanem egy képernyő, bele épített számítógéppel. Vékony, szinte láthatatlan elektródák feküdtek rajta keresztbe. Lysander tudta mire való, ő is ült ilyen mellett három éves korában. Az elektródák behatoltak a koponyájába, és a rengeteg információt, amire szüksége volt a világról, egyszerűen belé tápláltálták, mint egy gépbe. Volt, hogy elájult, néha a fájdalomtól, néha a kimerültségtől, az orra szinte állandóan, és olykor a szeme vagy a füle is vérzett a fejében keletkező őrületes nyomástól, ha az agya nem tudta elég gyorsan tárolni a beérkező információkat.
Lysander ellökte magát az asztaltól és vissza se nézve kisietett a teremből. Úgy érezte már érti Mandler új kísérletét, rohanni kezdett a folyosón, lába az egyik kanyarban megcsúszott a kőpadlón, de nem vesztette el se az egyensúlyát se a lendületét. Jelzés nélküli keskeny, rézkilincses ajtó előtt állt meg és egy gondolatnyi időt sem hagyva magának benyitott.
A kis szoba sötétbe burkolódzott, csak az asztalok és gépek sziluettjét tudta kivenni. A szemben lévő falat viszont végig üveg borította, a másik oldalon pedig fehér fényű reflektorok égtek. Az üres terem közepén magas, szikár alak állt, akinek fekete haja őszbe hajlott, és akinek méregzöld szemei elégedetten figyelték Lysandert.
Lysander az üveghez legközelebb lévő asztalhoz lépett, és vaktában nyomott le rajta egy gombot. A másik oldalt a hangszórók egy kattanással bekapcsoltak.
– Miért kellett látnom a tantermet?
– Átrendeztünk néhány dolgot, nem tudhattam, hogy oda mész – Mandler mosolygott, a hangja üresen bongott az üveg túloldaláról.
– A kutatási felszerelések nyoma még látszódik a földön. Azt akarta, hogy lássam, tudta, hogy magamtól nem mennék oda, a laborba viszont igen. Miért?
– Miért akarod ennyire tudni? Lehet, hogy csak időt akartam nyerni.
– Akkor válaszolja meg másik kérdésem! – Lysander szinte kiabált pedig minden igyekezetével próbálta visszafogni a hangját.
– Kérdezz!
– Hogy tűnt el olyan gyorsan a raktárban?
– Ki mondta, hogy eltűntem?
– Hallanom kellett volna a légzését, az apró reccsenéseket a talpa alatt. Valami elárulta volna!
– Nem tudod a tőlem kapott előnyeidet ellenem felhasználni…
– Csak mondja meg, hogy csinálta! – üvöltötte el magát Lysander. – Elég a játékból, maga mondta!
– Van egy hangszigetelt falfülke odafent. Ott vártam meg, hogy elmenj – Mandler sóhajtott, úgy tűnt csalódottság fut át az arcán, de Lysander túlságosan türelmetlen volt ahhoz, hogy átengedje a férfinak a beszélgetés irányítását.
– Most az asztalokat! Magyarázza meg az asztalokat!
– Emlékeztetők.
Lysander száján majdnem kicsúszott a kérdés, hogy mire akarja emlékeztetni Mandler, hiszen a memóriája hibátlan és minden emléket tárol, de még mielőtt megszólalt volna rájött a válaszra.
– Minden tudásom egy géptől kaptam, tehát nem vagyok ember. Ezt akarta üzenni, igaz?
– Ezt most te mondtad ki, nem én.
– Talán igaza van, és nem vagyok ember. De nem is az vagyok, aminek maga szánt engem!
– Érzelmek nélküli parancsteljesítés. Tökéletes fegyver egy élő szervezetbe oltva. Én ezekről álmodtam, de a világnak más válasza volt rá. Talán az evolúcióval még sem olyan könnyű szembe menni, mint ahogy azt sokan hiszik. Rád nézek, és látom az érzelmeket kiülni arra a tökéletesen szimmetrikus arcra, amit én terveztem. A 421–es kísérlet is kudarcba fulladt, mint előtte és utána az összes többi, csak ebben az esetben a hiba máskor jelentkezett.
– Miss. M. szerint ez nem hiba. Szerinte az érzelmek is segítenek.
– Erre a beszélgetésre nem most fog sor kerülni. Van még kérdésed?
– Miért kellett végül a gyakorló terembe jönnünk?
– Annyi emlék és áttörés köthető ide, az üvegfal pedig mindig is elválasztott minket – Mandler körbefuttatta a szemét a hatalmas termen. Lysander jól emlékezett minden egyes gépre, futópadra, súlyra, amikkel korábban tele volt zsúfolva, most viszont még egy porszem sem volt a fényes, ritka ásványi bevonattal törhetetlenné tett, fekete padlón.
– Azt hiszi, megvédheti magát az egyszerű üvegfal?
– Nem tudod összetörni, ahhoz te sem vagy elég erős.
– Én nem – Lysander felemelte a pisztolyt, és egyenesen Mandlerre célzott. A férfi mosolygott, amikor eldördült a lövés.
Az üvegen egy csilingelő hang kíséretében több ezer pókháló vékony repedés futott végig, aztán csend lett. Egyetlen tökéletesen kör alakú lyuk volt középen, légvonalban Mandler mellkasával. Néma másodperc, ami szinte örökké tartónak tűnt. A zöld szemekben még ott egy mosoly emléke, az ezüstök érzelemmentesek és fakók.
A vörös rózsa szirmot bontott a férfi mellkasán és az üvegfal szilánkjai őrjítő csörömpöléssel a földre hullottak, újra mozgásba indítva a világot. Mandler elesett, Lysander pedig leengedte a kezét maga mellé.
– Miért hibáztad el a lövést? – Mandler szája megtelt vérrel, köhögve tudta csak kipréselni magából a szavakat. Lysander átlépett a szilánktengeren és lassan a földön heverő férfi mellé sétált.
– Nem hibáztam el. A bosszúvágy is az érzések közé tartozik.
Mandler nevetve felhördült, a tüdeje lassan telt meg vérrel, egyre nehezebben kapott levegőt. Szeme hirtelen fennakadt, és megmarkolta Lysander csuklóját. A fiú azonnal szabadulni próbált, de a kérges, öregedő tenyér olyan szorosan markotla, hogy nem tudta lefeszíteni a göcsörtös ujjakat magáról.
– Engedjen el, vagy eltöröm a kezét, még mielőtt meghal!
– Ez a teszt már sikeres lesz! Bízz, bennem egy kicsit kérlek! Hát nem erről álmodtunk! – Mandler csak suttogott, Lysander először nem tudta kivenni a szavakat, így felhagyott a szabadulási kísérletével és inkább az alig mozgó ajkakra szegezte a tekintetét. – Nem, ez nem csak az én álmom volt! Te is ezt akartad!
– Maga kihez beszél? – Mandler rá sem hederített, úgy tűnt nem is hallja.
– Míra ne, ne sértődj meg megint!
– Míra? Miss. M. keresztneve lenne? – Lysander már értette, a haldokló Mandler egykori partnerét látta maga előtt az utolsó perceiben. Aztán a férfi hirtelen abbahagyta a motyogást. Egy másodperc csönd támadt, Lysandernek fogalma sem volt mit kellene tennie. Aztán a vértől ázó mellkas még egyszer, hirtelen megemelkedett, és Mandler egyenesen Lysanderre emelte a tekintetét.
– Mondd meg neki, hogy elértem, amit megjósolt! Valóra váltottam! – ujjai lecsúsztak Lysander vékony csuklójáról, és Mandler egy mosollyal a szája sarkában meghalt.
Lysandernek később fogalma sem volt róla hány percig, vagy akár óráig állhatott a holttest felett. Nézte az embert, akinek végső soron az életét és az örök szenvedését is köszönhette, akinek a halálát kívánta, és aki békésen feküdt előtte. Nem volt egészen biztos benne, de úgy tűnt, hogy boldogan halt meg. Lysander ellenben furcsa ürességet érzett, nem talált rá a megnyugvás, amire várt, de semmi mást sem érzett. Várta a bánatot, a bűntudatot vagy az örömöt, de üres maradt. Épp olyan üres, mint amilyennek Mandler szánta. A kezében tartott pisztolyra nézett. Átfutott az agyán, hogy maga ellen fordítja, de ahogy felemelte egy arc jelent meg előtte. Nem James megnyugvást sugárzó szemei, mint ahogy számított rá, hanem egy riadt, ezüstgyűrűs, barna szempár, és egy gyermeki, kerek arc. Az a fiú ugyan olyan elveszett volt, mint ő egy évvel ezelőtt, és valószínűleg fogalma sem volt róla, mi történik vele.
– És Shirley meghalt – maga is meglepődött, ahogy meghallotta a tompán visszhangzó saját hangját. De igaza volt, nem győzhette le a belső gondolatait. 430–as nem bízott senkiben, ő viszont segíthet neki megtalálni az útját.
A pisztolyt Mandler mellé helyezte, és anélkül, hogy egyszer is visszapillantott volna, lassú léptekkel elindult a tető felé.
Porter, Cloe, Mia, Aaron és Theodore felemelt fegyverrel állta körbe az Intézet néhány életben maradt ügynökét, akik mind fegyvertelenül, feltartott kézzel várták a sorsukat. Lysander kilépett a tetőre.
– Engedjétek el mindet, nincs többé, aki irányítsa őket! – Mia azonnal felé fordult, szemében őszinte döbbenet és rémület keveredett.
– Ezt úgy érted…?
– Igen. Mandler meghalt, vége van.
– Mit fogunk most tenni? – Mia bizonytalanul a helikopter felé pillantott, Lysander követte a barna tekintetet.
– Visszamegyünk, de nem azonnal és nem mindenki – az ügynökök felé fordult. – Hagyják el az épületet. Tíz perc múlva átfésüljük, aki még itt lesz akkor, az halott.
A marcona férfiak azonnal mozgásba lendültek, néhány másodperc múlva az utolsó is elhagyta a tetőt, és apró hangyák módjára szétszóródtak az Intézet körül, majd teljesen nyomuk veszett a fenyőfák között.
– Porter, Theodore–ral és Aaronnal vidd haza Jamest és 430–ast, aztán gyere vissza értünk…
– Logan…
– Tessék? – Lysander felhúzott szemöldökkel Mia felé fordult.
– A neve. Shirley választotta.
Lysander szemében fájdalmas fény villant eddig direkt nem nézett arra a helyre, ahol a lány holtteste feküdt.
– Rendben. Logan – a nevet lágyan és puhán ejtette ki, mintha attól félt volna, pusztán a hangjával megsebzi. – Akkor vidd haza Logant és Jamest. És Shirley–t is kérlek. Mire visszajössz, nem fogsz tudni a tetőn leszállni, keress egy közeli rétet és oda megyünk.
– Gondoskodunk mindenről! – Porter és Theodore néma csapatmunkával a helikopter hátsó részhez vitték Shirley holttestét és óvatosan beemelték a gépbe.
– Én ne maradjak inkább segíteni? – Aaron óvatosan közelebb lépett Lysanderhez, de a fiú jeges tekintete azonnal megállította.
– Egyenlőre még nem tartozol közénk. Most segítettél, amiért hálás vagyok, de ezzel vége. Menj velük, és majd Miss. M. eldönti a továbbiakat.
Aaron Miára nézett, támogatást remélve, de a lány elfordult tőle.
– Lysandernek van igaza Aaron, rád itt nincs szükség. Ha Jamest ellátják és magához tér mielőtt hazaérünk, biztos szól majd pár jó szót érted, nem lesz bajod. De menj el – az utolsó mondatok kegyetlenül hidegek voltak, Mia arcára azonnal a megbánás ült amint kimondta őket.
– Rendben, akkor megyek. Remélem nemsokára tudunk beszélni! – Aaron még lépett egyet Mia felé, de végül elfordult és a helikopterhez futott.
– Mi mit csinálunk? – törte meg Cloe a kialakult feszült csendet, ahogy Lysander felé fordult.
– A garázsban vannak benzineskannák. Locsoljátok szét minél több helyen, az egész…
A helikopter felzúgott a hátuk mögött, senki nem hallotta Lysander mondatának a végét. Mind a hárman figyelték a gyorsan távolodó gépet, amíg el nem tűnt a láthatáron, aztán elindultak a kannákért.
– Közben fésüljétek át a szinteket, hogy nem maradt–e bent senki – Lysander meredten bámult maga elé, miközben lefelé siettek.
– És ha találunk valakit? – Mia hangjából tisztán kihallatszott, hogy fél a választól, Lysander azonban csak felsóhajtott.
– Ha találtunk valakit egyszerűen elküldjük – válaszolt Cloe csendesen. – Nem fog itt több vér folyni.
Némán folytatták az útjukat. A garázsban Mia magához ragadott egy kannát, Cloe és Lysander pedig kettőt–kettőt.
– Én elintézem akkor a garázst, itt már úgy is van elég benzin az autók miatt – ajánlkozott Mia, kelletlenül a sérült keze felé biccentve.
– Cloe te menj légy szíves a labor szintjére, a számítógépekkel kezd, illetve mindenre külön figyelj, amiben valamilyen módon adatot lehet tárolni. – Cloe bólintott, göndör, csigákba kunkorodó haja körbetáncolta a fejét, és már el is sietett a megfelelő irányba. Lysander még utána kiáltott, mielőtt teljesen eltűnt volna az egyik folyosón – Ha kész vagy találkozunk a bejáratnál!
– Rendben van ez így? Ennyi kutatást megsemmisíteni? – Mia beleharapott az alsó ajkába. – Rengeteg dolog lehet itt, amit a mi laborunk is tudna használni…
– Nem akarom, hogy ilyen áron megszerzett tudást használjunk – Lysander a lány szemébe nézett. – Ezek az eredmények több száz életbe kerültek, akikre soha senki nem fog emlékezni. Jobb, ha a lángok nyelik el őket, mint ha valahogy újra rossz kezekbe kerülnek. Ha valami olyanra rájöttek ezek között a falak között, ami igazán hasznos, arra a Csoport is rá fog jönni a saját útján, hacsak nincs máris a birtokunkban az a tudás. Locsolj fel mindent, húzz egy csíkot egész a bejáratig és ott találkozunk.
Lysander újra az irattárban állt, a benzinszag csípte az orrát, a két kanna üresen hevert a lába előtt. A papírok a földön hevertek óriási halmokban, Lysander mindössze egyetlen cetlit tartott a kezében. Miss. M. néhány alig olvasható, fekete tintával írt sora volt rajta, amit egyszer nagyon sietve jegyezhetett fel, és a legelső kísérleti lombikról szólt. Lysander a zsebébe gyűrte a kis cetlit, aztán hátat fordított a máglyáknak, amik már csak ez első szikrára vártak.
Utoljára sétált ki az Intézet kétszárnyú ajtaján, Mia és Cloe már ott várt rá, arcukon megértő mosollyal, szemükben izgatott várakozással.
– Minden kész?
– Az összes szintet fel tudtuk locsolni, alig pár perc alatt lángolni fog az egész – Cloe olyan halkan és nyugodtan beszélt, mint mindig, de a szavainak feszült éle volt.
– Van nálad öngyújtó, igaz? – kérdezte Lysander. Cloe bólintott és az egyik zsebéből előhalászott egy fekete öngyújtót, amit Lysander kinyújtott tenyerébe ejtett. A fiú próbaképp felkattintotta, a kis, narancssárga láng vidáman lobogva kelt életre az ujjai között, meleg színe élesen elütött a hófehér és szürke környezettől.
Vékony benzincsík indult a két ajtószárny között, alig vastagabb egy fonálnál. Lysander mellé guggolt.
A tűz gyors. Az apró pici láng egyetlen másodperc alatt végigszaladt a folyosón, nagyobbra és nagyobbra nőve. A hideget elűzte a forróság.
– Hátra mindenki és futás! – Kiáltotta el magát Lysander és a kis trió berohant a fák közé. Nem jutottak messzire, amikor az első robbanás történt, a föld beleremegett, kirántva alóluk a talajt, a hang elnyomta Mia sikolyát. A szürke eget elnyelte az áthatolhatatlan fekete füst. Az első robbanást újabb és újabb követte, a Lysanderék a földhöz lapulva vártak. Körülöttük egyre melegebb lett, a fehér hó tócsákban olvadni kezdett lucskos, fekete sárrá olvadva. Amikor a robbanások elhallgattak, a helyét a tűz falánk ropogása vette át.
– Menjünk fel arra a kiszögellésre ahonnan megfigyeltünk! – húzta fel a földről Lysander először Cloét aztán Miát. A két lány nem tiltakozott, némán követték Lysandert a fák között.
A látvány szinte mellbe vágta őket, az Intézet fele a földel vált egyenlővé, a hatalmas lángok egy vérvörös tűzgolyóvá változtatták a helyet. A hőség még ott is perzselő volt, ahol álltak, a fekete füst elnehezítette a légzésüket. Lysander egész a kiszögellés peremére sétált, ezüst szemében visszatükröződött a lángok őrült tánca, ahogy vadul elemésztették az Intézetet. A fenyők zöldje és a hóborította foltok közepén megelevenedő pokol mindent magával vitt 421 múltjából. Amikor az ezüsthajú fiú hátat fordított neki, érezte, hogy az utolsó szál is elszakad, ami a kőtörmelékek között haldokló múlthoz köti.
– Ideje visszamennünk a Csoporthoz – hangja szilárd és magabiztos volt, egy pillanatig sem tétovázott, amikor elindult előre, tudta, hogy soha többet nem kell hátranéznie.


<< Előző fejezet I Következő fejezet >>

2 Replies to “28. fejezet”

  1. Nee, Criszii, most áh, nen tudok kommentelni. De nagyon jó rész volt, és félek a következőtől.
    Hiányozni fognak Lysék 🙁
    Szép hetet, ölel: rókatesód <3

    1. Nem kell félned Babu, és ne aggódj nem hiszem, hogy végleg el kell búcsúzni tőlük, én is nagyon megszerettem őket 😉
      Nagy nagy nagy ölelést küldök ❤

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.