Halkan. Halhatatlan a csend, ami a teremnem ül, még senki nem tudta megtörni. Egyetlen óra se ketyeg, ha gazdája átlépi vele az ajtót, ha leejtik a porcelánt az is némán törik össze, millió és millió darabja elveszik a csendben.
Középen ott a szék. Szép karosszék, kék lótuszvirágok nyílnak a sárga bársonyon, mintha bele akarnának folyni a beszélgetésbe, ami soha nem kezdődött el. Az egyik falon van egy ablak ajtó nincs, a párkányára libben egy kanári, eltátja a csőrét. De hang már nem jön ki belőle, nincs madárfütty, mert meglátja a széken ülő lányt. Zöld brokátruha, arany hímzés, porcelánfehér bőr. Zöld szemét a macskára szegezi, amit a kezében tart, ezüst szőrű perzsa macska, aki lustán pislant egyet.
Szobalány fésüli a lány haját, fel egy olyan magas toronyba, aminek a tetejét már csak arról a létráról éri el, amit a komornyik hoz be. A létra lába se koppan.
A lány ül, és simogatja a macskát, a szobalány áll a létrán és fésüli a lány haját. A komornyik nincs már a szobában, a szobalány tudja, hol van, a lány nem kérdezi. Nincs hang, ami a kérdést elviheti. Se érdeklődés a válasz iránt. Csak a fésű mozog lassan, és a kéz, ami a fésűt tartja.
A szobában minden tárgy szürke, kivéve a szék. A kanári, ami a párkányon ül, lassan kezdi elveszteni a színeit. El akar repülni, de nehéznek érzi a szárnyait. A macska az. Lassan fordul a madár felé, szeme sárga üveggolyó.

Nehéz…

Repülni akar a kanári, de már nincs se hang se szín, csak a nehéz, szürke csend marad és a macska sárga szeme, ahogy nézi. Félni akar, de nem emlékszik milyen érzés a félelem. Vadász. Róka. Semmi.

Nehéz…

A macska pislog, a lány felemeli a fejét, a falra néz, amin nincs semmi. A szolgálólány abbahagyja a fésülést. Kimegy. Nincs ajtó a szobán. A kanári már nem tudja mit akart az előbb oly nagyon, csak nézi, nézni a macska sárga szemét és érzi, hogy minden, minden egyre nehezebb.
Sárga. Szem. Sárga szem. Macska. A macska sárga szeme. Nincs más, a kanári már nem tudja mi az a domboldal, a tavaszi szellő, a pipacspiros. Sárga szem. Minden és semmi. Minden tollpihe nehéz, mindenhol csend van. Semmi emlék, semmi hang.

Sárga halál.

A kanári leesik a párkányról, mire földet ér már csak egy kődarab, a többi száz között.
Megszólal a macska.

– Csendet a teremben!


<< Vissza a novellákhoz

2 Replies to “Macskás”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.